Vállalkozni tanulnak a leendő támogatottak

prosperitati_start-up.jpg

Négy hétvége áll rendelkezésére a jövendőbeli egyéni vállalkozóknak, hogy elsajátítsák, majd egy vizsgán bemutassák a vállalkozáshoz szükséges tudásukat. Ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy támogatást kapjanak a Prosperitati Alapítvány vonatkozó pályázatán. A képzések ma reggel kezdődtek Magyarkanizsán.  

A Prosperitati Alapítvány egyik legnépszerűbb pályázati kiírása a start-up támogatás volt. A vállalkozás alapjait négy hétvége alatt sajátíthatják el a képzésen résztvevők. A pályakezdők pénzügyi, jogi és szakmabeli tanácsokat is hallanak majd. Erős Dávid, Újvidék: „Én, mint kezdő vállalkozó szerettem volna kihasználni ezt a lehetőséget. Az eddig hallottak alapján nekem úgy tűnik, hogy érthetően és következetesen fogják tálalni a vállalkozói alapismereteket.”

A résztvevőknek minden előadáson ott kell lenniük. Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője köszöntőjében kiemelte, a résztvevőknek a képzésekre való elutazása a szerződésekben megítélt összeg önrésze. „Magyarkanizsán, a Cnesa székhelyén lesz mind a négy képzési nap. Én elégedett és boldog vagyok, hogy gyakorlatilag a résztvevők több mint nyolcvan százaléka itt is van, 165 jelentkezőnk volt, ebből heten nem jogosultak, vagy nem teljes pályázatot átadó pályázók voltak. A többiek mind lehetőséget kaptak, hogy a képzésen részt vegyenek, és a nagyon nagy többség ezzel élt is.”

A képzésen tanultakból a résztvevőknek vizsgát kell tenni. A sikeres vizsga azonban még nem lesz elég a támogatás elnyeréséhez. Ehhez egy megfelelő üzleti terv kidolgozása is szükséges.

2016. augusztus 18.

Szerző: 
Pannon RTV