Topolyán is megnyílt a Prosperitati Alapítvány irodája (videó)

untitled.jpg

Megnyílt a gazdaságfejlesztési stratégia pályázatait lebonyolító Prosperitati Alapítvány irodája Topolyán. A VMSZ és az Alapítvány illetékesei lakossági fórumokon is tájékoztatják az érdeklődőket. Tegnap Pacséron és Topolyán is telt házas volt az rendezvény.

A pacséri Rózsa Ottó olajrepce, búza és kukorica termesztésével foglalkozik. Mindenképpen jelentkezne a Prosperitati Alapítvány pályázatára. Kapcsolható eszközökre lenne a legnagyobb szüksége, főként műtrágyaszóróra és talajlazítóra. A termelő kiemelte, szerinte egyszerűek és átláthatóak a pályázási feltételek. „Kell a kettős állampolgárság, regisztrálva legyen a gazdaság, nem sok papírt kell összeszedni. Bízunk benne, hogy kapni fogunk támogatást.”

A pályázatok akár a tömeges kivándorlást is megakadályozhatják – véli Szabolcski Szabolcs, a Prosperitati Alapítvány irodai munkatársa. A kezdő vállalkozók és a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok is megtalálhatják számításaikat. „Egy start up pályázattal, már akinek van egy jó ötlete, már lehet, hogy gyökeret tud verni itthon és nem fog kimenni külföldre, hogy szerencsét próbáljon. Akik meg már mezőgazdasággal foglalkozik, azoknak a tízből hat pályázati körön van lehetőségük arra, hogy boldoguljanak itthon.”

A Vajdasági Magyar Szövetség és a gazdaságfejlesztési stratégia pályázatait lebonyolító Prosperitati Alapítvány lakossági fórumot is tartott Pacséron. Pásztor István, a VMSZ elnöke elmondta, a pályázatokat március 1-től március 31-ig várják. Ezt követően több fázisban zajlik majd az elbírálásuk, a nyertes pályázókat ugyanis kellő komolysággal kell kiválasztani. „A feldolgozás több fázisú. Először szakértők fogják áttekinteni a pályázatokat, ők fognak róla szakértői véleményt kialakítani. Azt követően egy döntéshozatali előkészítő fázisba kerülnek a szakértői véleménnyel ellátott pályázatok. Azt követően az alapítvány kuratóriuma megfogalmazza a javaslatot, amit utána a döntéshozatali testület elfogad.”

Babity János, Magyarország szabadkai főkonzulja és dr. Somogyi Sándor, a Prosperitati Alapítvány Igazgató Bizottságának tagja közösen vágta át a szalagot az Alapítvány topolyai irodájának megnyitóján. Juhász Bálint, az Prosperitati Alapítvány ügyvezetője kiemelte, a Vajdaság területén található nyolc irodában már két hete lázas munka folyik. „Meghaladtuk az ezer, megközelítettük az ezerkétszáz megkeresést ezen a héten. Azt gondolom, hogy ez egy jó szám, napról napra és hétről hétre növekvő tendenciát mutat az érdeklődés.”

A topolyai irodamegnyitót telt házas lakossági fórum követte, mintegy kétszáz termelő, vállalkozó vett részt az eseményen.

2016. február 12.