A támogatás meghaladja a tízmillió eurót

get_img.jpg

Véget ért a Prosperitati Alapítvány startup képzése – Pásztor István: Mindazok, akik jó pályázati anyagot adtak be, részesülnek támogatásban: 1300 helyett 2400-an

Szombaton délután ért véget a Prosperitati Alapítvány egyéni vállalkozóknak megtartott négy hétvégés képzése, melynek a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény adott otthont. A képzésben résztvevők szombaton vizsgáztak a tanult anyagból, majd délután ünnepélyes keretek között elismervényt vehettek át arról, hogy befejezték a tanfolyamot.

Összesen 114 személy vette át a képzést igazoló elismervényt. Az ünnepélyes átadáson Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is jelen volt, aki beszédében arra mutatott rá, tiszteletet érdemel mindenki, aki döntést hozott arról, hogy vállalkozást indít:

– Önök az elkövetkező napokban hozzáfognak az üzleti terv elkészítéséhez, amihez megkapják a Prosperitati Alapítvány által odaítélt támogatási összeget. Azt kívánom, hogy az álmaik, elképzeléseik megvalósuljanak. Ez nem lesz egyszerű, mert minden kezdő vállalkozásnak komoly csatát kell vívnia a piacon maradáshoz, de az biztos, hogy a Prosperitati Alapítvány részéről folyamatos odafigyelés, támogatás lesz igényelhető.

Pásztor István elmondta, hogy a Prosperitati Alapítvány az idei évben két pályázati körében 15 pályázatot hirdetett meg, ezek sikeresen fejeződtek be, és ez azt jelenti, hogy a mintegy 2900 pályázó közül az eddigi döntések alapján mintegy 1300-an részesültek támogatásban. A VMSZ elnöke kitért arra is, hogy a múlt héten Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt, és abban egyeztek meg, hogy a program további sikeres lebonyolítása érdekében mindazok, akik jó pályázati anyagot adtak be, részesüljenek a támogatásban.

– Ez azt jelenti, hogy az eddigi mintegy 1300 sikeresen pályázó mellett ebben a második körben még 1100 pályázónak kerül megítélésre az az összeg, amire pályázott. Ezt a két számot összeadva a sikeres pályázók száma meghaladja a 2400-at, vagyis az összes pályázók 80%-a fog sikeresen pályázni. Ez számszerűsítve azt eredményezi, hogy az idei évben, ebben a hét hónapban mintegy tízmillió eurónyi dinárösszeget, vagyis 1,2 milliárd dinárt ítélt oda a Prosperitati Alapítvány vállalkozásoknak, vállalkozóknak saját gazdaságuk fejlesztésére. Ez összehasonlításképpen annyi pénz, amelyből be lehetne fejezni a szabadkai Népszínházat, vagy be lehetne belőle fejezni az Y elágazást, ami Szabadkát fogja megkerülni. Ha abból indulunk ki, hogy ezek a sikeres pályázók családi vállalkozások, akkor megközelítőleg két és félezer családnak segítettünk. Mivel nem mind családi vállalkozás, hanem annál nagyobb is, sokkal több emberhez jutott el ennek a fejlesztési programnak a pozitív hatása, mint 2400 család. Az idei évben az idén rendelkezésre álló vissza nem térítendő támogatások kétharmadát használtuk fel, az egyharmadát pedig december 31-ig kell felhasználnunk. A következő évre az idei összeg másfélszerese áll rendelkezésünkre, a 2018-as évre ugyanakkora összeg, mint a 2017-es, tehát ezt a három számot összeadva az elkövetkező jó két évben még 17 milliárd forintot kell felhasználnunk vissza nem térítendő támogatások odaítélésére. Olyan lehetőségek birtokában állunk tehát, amelyeknek eredményeként a vállalkozások meg tudnak erősödni, a vállalkozó meg tudja teremteni önmaga egzisztenciáját, és alkalmazottak bevonásával mások számára is egzisztenciát teremthet.

A Magyarkanizsán lebonyolított képzésben résztvevők elismervényét Sarnyai Károly, a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény igazgatója és Hézső Brigitta, a Prosperitati Alapítvány munkatársa osztották ki. A képzés résztvevői ezek után még mentori segítséget is kapnak, és az elkövetkező tíz napban a megszerzett tudás alapján elkészítik azt az üzleti tervet, amit a vállalkozásuk létrejötte érdekében kell megfogalmazniuk. Ehhez fogják kapni a Prosperitati Alapítvány által odaítélt támogatást.

Pásztor István, mielőtt kiosztották volna a képzés résztvevőinek a tanúsítványt, a Magyar Szó kérdésére válaszolva elmondta, hogy a múlt héten Orbán Viktor miniszterelnöknél tett látogatásakor plusz támogatásokról nem volt szó, arról beszéltek, hogy a megítélt támogatások felhasználását ugyanilyen dinamikában kell folytatni:

– Még mindig nagyon nagy keret áll rendelkezésünkre, de a miniszterelnök azt mondta, hogy ha véletlenül úgy adódik, hogy ez a keret nem lesz elég, akkor esetleg pótolni tudjuk, de ebben a pillanatban ez még nem aktuális. Nagyon fontos viszont, hogy ez a lehetőség létezik, ugyanis ez a fajta álláspont arról tanúskodik, hogy Magyarország kormánya elégedett azzal a munkával, amit a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve a Prosperitati Alapítvány ennek a programnak a megvalósítása érdekében tett. Az az 1,7 milliárd forintos plusztámogatás, amiről szó van, annak a keretösszegnek a része, ami az idei évre rendelkezésre áll. Ez olyan értelemben plusz, hogy az eddigi döntések alapján a sikeresen pályázók köre kibővül mintegy 1100 pályázóval, és így lesz a sikeresen pályázók száma valamivel több mint 2400.

• A Prosperitati Alapítvány első pályázati körében nagy hangsúlyt fektettek a támogatások népszerűsítésére, a másodikban már kevésbé. Számított ilyen nagy érdeklődésre?

– A második kör tekintetében is ugyanolyan kampányt folytattunk, viszont akkor a témák szűkebb érdeklődői kört szólítottak meg. Egyrészről a két pályázási kör össze is csúszott, másrészről nagyon sok olyan információ volt, amit második körben az első pályázási körben szerzett tapasztalatok, tudás alapján foganatosítani lehetett. Az elmúlt 6–7 hónapban, amióta a népszerűsítési és az ismeretterjesztő kampányokat folytatjuk, az érdeklődés folyamatos, nemcsak a lakossági fórumok tekintetében, hanem minden egyéb más megkeresés vonatkozásában.

• Úgy tudom, ön kezdeményezte korábban, hogy a startup támogatást ne csak fiatal vállalkozások kapják, hanem idősebbek is, ha innovatív beruházásba kezdenek. Miért és milyen eredménnyel járt ez?

– Ez a különböző fórumokon folytatott beszélgetések, fölvetések eredménye volt, s azt bizonyítja, hogy a programokat nem íróasztalnál kell kitalálni és ráerőltetni azokra, akiknek a pályázat kiírói szánják, hanem nyitott füllel kell járni, és be kell emelni azokat az ötleteket, amik hasznosnak bizonyulnak. Ilyen tekintetben módosult a kezdő vállalkozások vonatkozásában kiírt pályázat mind a korhatár tekintetében, mind a vállalkozások élettartamára vonatkozóan.

2016. szeptember 5.

Szerző: 
Magyar Szó, Homolya Horváth Ágnes