A Prosperitati Alapítvány irodáiban mától nyújthatóak be a pályázatok (videó)

Mától március 31-éig lehet átadni a Prosperitati Alapítvány aktuális pályázatait. A pályázók tíz kategóriában jelentkezhetnek, a fő területek pedig a falusi házak vásárlása, mikro- és kisvállalkozások eszközbeszerzése, turisztikai, valamint mezőgazdasági fejlesztések. Bővebb információkat az Alapítvány területi irodáiban személyesen kérhetnek, valamint a http://www.prosperitati.rs honlapon találnak az érdeklődők. A pályázatok kiírásával a magyar kormány és a Vajdasági Magyar Szövetség célja a 2016 és 2018 közötti időszakban a vajdasági magyar közösség gazdasági megkapaszkodásának és fejlődésének hathatós támogatása.

Egyesek már az első napon át tudták adni a Prosperitati Alapítvány által kiírt pályázatra a jelentkezésüket. Ezek közül több is hiánypótlásra szorul, amelyet az érdeklődők akár néhány nap alatt is beszerezhetnek. A szabadkai iroda munkatársai szerint jól felkészültek a pályázók, akik a tíz kiírt pályázat közül főként mezőgazdasági témákban érdekeltek, de a falusi házvásárlásra is számos érdeklődő volt.

A területi- és gazdaságfejlesztési pályázatok első körében egy hónap áll az érdeklődők rendelkezésére, hogy átadják a szükséges dokumentumokat. Tíz témakörben nyújt anyagi segítséget a magyar kormány támogatásával megvalósuló, és a Vajdasági Magyar Szövetség által kidolgozott program. Tóth Bagi László, aki gyümölcstermesztéssel foglalkozik elmondta, először kissé megijedt a kért papírmunka láttán. Véleménye szerint a kellő dokumentáció beszerzése után átadhatóak a pályázatok. „Kapcsolható eszközökre pályázok. Remélem, hogy a régi gépeimet fel tudom valamelyest újítani, amelyekkel jobban, hatékonyabban tudnék dolgozni, mindenkinek jobb lesz.”

A szabadkai Prosperitati-irodába már az első délelőtt sok érdeklődő érkezett. Egyesek már a pályázati dokumentációt jöttek átadni, míg mások további információkat kértek. Gyakran megtörténik, hogy a pályázók nem rendelkeznek minden szükséges irattal. Az iroda dolgozói minden esetben megpróbálnak segíteni a hiány pótlásában. Szabó Zsuzsanna, irodai munkatárs, Prosperitati Alapítvány: „Szerintem meg tudják írni a pályázatot, nagyon egyszerű az űrlapunk. Folyamatosan hívnak bennünket, érkeznek hozzánk e-mailek, jönnek személyesen, illetve a lakossági fórumokon kaptak tájékoztatást. Számomra már ismerősök is vannak, többször felbukkan ugyanaz a pályázó, szerintem jól vannak informálva az emberek.”

A leggyakoribb hiányosságok közé tartoznak a bankok által kiadott, de pályázásra nem megfelelő dokumentumok, az adó rendszeres befizetéséről szóló igazolás, illetve a magyar állampolgárság hiánya.

2016. március 1.

Szerző: 
Pannon RTV