Megnyílt a Prosperitati Alapítvány nagybecskereki irodája

vajdasag_-megnyilt-a-prosperitati-alapitvany-nagybecskereki-es-zombori-irodaja.jpg

Nagybecskereken hivatalosan ma este nyílt meg a Prosperitati-iroda. A szalagot Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke, Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány Igazgatóbizottságának elnöke és Fejsztámer Róbert, a Prosperitati Alapítvány egyik gazdasági szakértője vágta el.

Az eseményen jelen volt Menyhért Attila konzul, Juhász Attila államtitkár, Sztojkó József, a VMSZ nagybecskereki körzeti szervezetének elnöke.

Az elkövetkező időszakban Kovács Dianna és Nagy Sándor fogadja az ügyfeleket, akikhez a gazdaságfejlesztési pályázatok kapcsán felvetődött kérdéssel fordulhatnak az érdeklődők. Az iroda Nagybecskereken, az I. Aleksandar Karađorđe király utca 28/8 alatt található, a polgárokat 9 és 15 óra között fogadják, esetleg telefonon is lehet érdeklődni a (023) 604-134-es telefonszámon.

Az iroda megnyitóján is szép számban megjelentek a gazdák, a vállalkozók, a termelők, akik az est folytatásaként egy lakossági fórumon vettek részt a Muzslai Petőfi Sándor MME-ben, ahol majdnem egészen megtelt a nagyterem. Itt ismertetőt hallhattak a részvevők arról, hogy Magyarország kormánya által hogyan valósul meg a vajdasági magyarság gazdaságfejlesztési.programja.

Mint az ismertetőn hangsúlyozták, a Prosperitati Alapítvány első fázisában a vajdasági magyar mezőgazdasági termelők segítése a cél, továbbá a mikro- és kisvállalkozások gazdasági tevékenységeinek erősítése, valamint hogy a fiatalokat arra ösztönözzék, hogy falun vásároljanak házat gazdaságra alkalmas telekkel, ezzel is serkentve a szülőföldön maradást. A lakossági fórumon kitértek a pályázás feltételeire, a támogatások megvalósításának lehetőségére is.

2016. február 9.

Szerző: 
Kónya-Kovács Otília, Fridrik Cirkl Zsuzsanna (Vajdaság Ma)