Kezdődik a Prosperitati szakmai képzése

cikk3_0.png

160 vajdasági kap esélyt az előadásokon való részvételre

Magyarkanizsán a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény helyiségeiben ma, szombaton kezdődik meg a négy egymást követő hétvégén megtartandó szakmai képzés, amelyen azok vehetnek részt, akik a Prosperitati Alapítvány második pályázati ciklusában megjelent, a pályakezdők vállalkozóvá válásának támogatására – start-up – kiírt pályázatára jelentkeztek. A 165 jelentkező közül 160-an kaptak meghívást a szakmai képzésre. Ebben a kategóriában a támogatás elnyerésének feltétele a négynapos képzésen való részvétel, továbbá a sikeres záróvizsga, végül pedig egy minél jobb üzleti terv megírása. A képzést elsősorban a Cnesa szakemberei tartják, de más szakembereket is bevonnak a tanácsadásba. Lapunknak hét olyan személy nyilatkozott, aki esélyt kapott a tanulásra, illetve a pályázásra.

KORSZERŰSÍTENI AZ ESZKÖZÖKET

A szabadkai Balázs Zoltán elektrotechnikus részt kíván venni a képzésen, mert mint lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta, enélkül nem pályázhat, valamint fontosnak tartja a folyamatos tanulást. A szakember nem most kezdett vállalkozni, harminchárom évvel ezelőtt huszonhét évesen alapította meg magánvállalkozását, amely minden villanyárammal működő gép javításával foglalkozik, szinte nincsen olyan gép, amit ne vállalna. Ha sikeresen elvégzi a tanfolyamot, és olyan üzleti tervet készít, amelyben fantáziát lát a bírálóbizottság, a támogatást vállalkozásának bővítésére fordítaná és új eszközöket is szívesen vásárolna, hiszen mostanra sok minden ideje múlttá vált. Több számítógépre is szüksége lenne, mert enélkül nehéz hatékonyan dolgozni a XXI. században. Egyelőre csak egy alkalmazottja van, de szükség esetén többen is besegítenek. Folyamatosan nehéz több személyt foglalkoztatni, mert a munka mennyisége meglehetősen változó, mondta Balázs Zoltán.

SZERETNE MUNKÁT ADNI

A hajdújárási Tóth Ottó vállalata ablakbeépítéssel foglalkozik. Nemcsak beépíti az ablakokat, hanem ő is szerzi be, egyelőre külföldről. 2009-ben alapított vállalata egyelőre egyszemélyes. A képzésen részt vesz, bár egyelőre nem tudja, hogy mely témákat járják körbe a négy szombaton. Arra számít, hogy tanácsokat kapnak arra vonatkozóan, hogyan lehet sikeresen értékesíteni az árut és hogyan kell a számlákkal bánni. Később a cég fejlesztésének érdekében pályázna támogatásra, szeretné minél minőségesebbé tenné szolgáltatását. Abban is reménykedik, hogy ha ügyesen építkezik, akkor idővel alkalmazhatna valakit, vagy valakiket, mert így neki is jobb lenne, és esélyt is adhatna a helyieknek biztos munkahely létesítésére.

LEHETŐSÉG AZ ÉPÍTKEZÉSRE

A vízvezeték- és központifűtés-szerelő kishegyesi Pesevski Dragan több mint húsz évig az állami szférában dolgozott. Élve a közszférában indított leépítési folyamat nyújtotta lehetőségekkel, az idén az év elején megállapodásos alapon megszakította munkaviszonyát a kishegyesi egészségházzal. Nem sokkal később vállalatot alapított, amely szakmájából adódóan vízvezeték- és központifűtés-szerelésre specializálódott. A most induló képzésén mindenféleképpen részt kíván venni, mert mint kifejtette, arra számít, hogy hasznos tudnivalókkal gazdagodik, amelyeknek köszönhetően stabil lábakra állíthatja vállalkozását, és ha esetleg elnyeri a támogatást, idővel nemcsak egy, hanem több munkást is alkalmazhat. Bár több mint ötven éves, nem érzi úgy, hogy késő lenne az önállósodásra, eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy igény van szolgáltatására, valamint úgy érzi, fontos, hogy a szakma iránt érdeklődő fiataloknak legyen hol a gyakorlatban is elsajátítaniuk a tudásukat. Ha sikeresen elvégzi a képzést, új, korszerű eszközök vásárlására szeretne pályázni, amelyekkel hatékonyabban és gyorsabban tudná végezni munkáját.

EGYEDÜLÁLLÓ ÖTLET

A közgazdász végzettségű péterrévei Nagy István számára sem kérdés, hogy részt vegyen-e a képzésen, mert enélkül nem tudna pályázni. Egyelőre nem tudja, hogy mit várjon a négyhetes képzéstől, de bízik benne, hogy az adózás és a könyvelés témájában szerezhet új ismereteket, valamint megtanulja, hogy mi a sikeres üzleti terv titka. Nagy István szőlőőr rendszerek forgalmazásával kezdett el foglalkozni. Ezek olyan berendezések, amelyek a szőlészeteknek nyújtanak segítséget a permetezésben, pontosan felmérik, hogy mikor van a szőlőnek permetszerre szüksége, így el lehet kerülni a felesleges permetezést. Ilyen berendezés forgalmazásával egyelőre nem foglalkozik más az országban. Terve, hogy idővel az egész Balkánt megismertesse ezzel az egyébként magyar találmánnyal. Vállalatát a közelmúltban jegyeztette be, egyelőre még nagyon gyerekcipőben jár. A Prosperitati támogatására éppen ezért lenne szüksége, mert még meg kell vásárolnia az alapeszközöket, amelyek nélkül nem válhat sikeres vállalkozóvá. Az eddigi érdeklődésből úgy tűnik, a berendezésekre az országban is lenne igény, így Nagy István bízik abban, hogy anyagi támogatással stabil vállalkozást tudna kiépíteni.

BÍZIK A SIKERBEN

Szögi Attila szenttamási vállalkozó a sikerrel kapcsolatban teljesen optimista, nem hiszi, hogy gondok merülnek majd fel a képzésen, illetve a későbbi tudásfelmérés során. Most először pályázik, soha korábban nem jelentkezett semmilyen támogatási felhívásra.

– Meglehetősen nehéz ma új vállalkozást elindítani. Kőművesmunkával foglalkozunk, csinálunk mindent, amire igény mutatkozik. Márciusban nyitottam meg a vállalatot. Örülök, hogy részt vehetek a képzéseken, biztosan el fogok járni mindegyikre, nagy segítséget jelentenek és nagy segítség lenne a támogatás is – közölte Szögi Attila.

Egy teherautóra, kombira lenne a leginkább szüksége most, hogy vidéken is tudjon vállalni megbízásokat, erre már korábban is lett volna alkalom, csak nem voltak meg a szükséges feltételek.

LEHETŐSÉG A KAPCSOLATÉPÍTÉSRE

Májusban regisztrálta a cégét a magyarkanizsai Ladócki Attila, aki ezt megelőzően külföldön dolgozott. Hazatérését követően döntött úgy, hogy szerencsét próbál egy saját vállalkozással. Cége gabonakereskedéssel foglalkozik, de a Prosperitati támogatásával olyan új gépet tudna beszerezni, amelyik papírtasakokat készítene a pékipar számára, péksütemények csomagolására.

– Hazánkban nagy a munkanélküliség, a törvények ezért most igyekeznek lehetővé tenni azt, hogy minél többen tudjanak új munkahelyet teremteni. A vállalat megnyitása nem bonyolult, nem tart sokáig és nem is kell ahhoz komolyabb pénzösszeg. A cég fenntartása már nagyobb kihívásnak számít. Én az eddigi tapasztalatokra támaszkodva azt tudom mondani, hogy jó irányba halad a vállalkozás – mondta el lapunknak Ladócki Attila. A képzéstől is sokat vár.

– Az előadásokat ismert szakemberek fogják tartani. A helyszínen akár új üzleti kapcsolatokat is teremthetek, megismerhetek más vállalkozásokat, azok vezetőit. Nem hiszem, hogy túlságosan nehéz lenne a tanfolyam, bár még nem tudjuk, pontosan mi mindenről lesz szó. Én mindenesetre bízom abban, hogy sikeresen elvégzem – fogalmazott a fiatal vállalkozó.

A NEHÉZ KEZDET

Az óbecsei Szabó Ágota a PIK-ben dolgozott, jelenleg munkanélküli, még nem kezdte építeni vállalkozását.

– Most a munkaközvetítő nyilvántartottja vagyok, a lehetőségek után kutatva találtam rá a Prosperitatira. Elhatároztam, hogy irodai vállalkozást indítok, ebben látom magam a leginkább, az iroda szabványosítással foglalkozna, szaktanácsadói tevékenységről lenne szó – ismertette a terveket Szabó Ágota.

Érdeklődéssel várja a szombaton induló képzést, és mint mondta, igyekezni fog a tudásfelmérőn is megfelelni a követelményeknek. Kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a támogatást az iroda felszerelésére fordítaná, mielőbb be szeretné indítani a vállalkozást, amelyhez megfelelő munkatársakat is keres.

2016. augusztus 13.

Szerző: 
P.E. , v-ár, Magyar Szó