Keviben bemutatták a gazdaságfejlesztési pályázatokat

still0209_00021.jpg

Keviben is bemutatták a magyar kormány ötvenmilliárd forintos támogatásával megvalósuló gazdaságfejlesztési program pályázatait. Több  mint félszáz helyi érdeklődő jelent meg a rendezvényen.

Kisbicskei Zsolt családjával Kevi területén 40 hektár földet művel. Ebből van, ami a sajátja, van, amit csak bérel. A programra jó lehetőségként tekint, kapcsolható eszközökre lenne szüksége. “Gondolkoztunk egy nehéz tárcsán, ami sokban segíti, pláne az őszi vetéseket. Egy két éve tárcsázottba vettük a búzát és az árpát, és eddig kölcsönkértük a szerszámot, és most megpróbálnánk, hátha sikerülne saját gépet, saját tárcsát pályáznunk és megvenni.”

A községében a mezőgazdasági kisvállalkozók pontos száma nem ismert, de sokan foglalkoznak földműveléssel. A bejegyzett gazdasági tevékenységet folytatók száma hétszázra tehető. Ebből közel kétszáz nagyobb gazdaság és több munkást foglalkoztat, ötszáz vállalkozás pedig egy-két munkással dolgozik – mondta Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere. “Ezek a vállalkozások úgy hiszem, hogy a jelen pillanatban is, meg a jövőben is a nagyobb vállalatok mellett a fő húzóereje tudnak lenni a gazdaságnak.  Az önkormányzat is igyekszik segíteni. A mostani magyarországi pályázat is egy lehetőséget fog biztosítani majd ezeknek a vállalkozóknak.”

A gazdaságfejlesztési pályázatok Kevibeli ismertetőjére sokan eljöttek. A jelenlévők több kérdést is feltettek. Molnár Viktor, tartományi mezőgazdasági segédtitkár: “Elsősorban meg akartak arról bizonyosodni, hogy tényleg kell-e magyar és szerb állampolgárság, és természetesen a válasz az volt, hogy igen, ugyanis az egy alapvető feltétele a pályázási lehetőségnek. A másik érdekes kérdés a jószágokkal kapcsolatban volt, hogy kell-e pedigré? Igen kell, és igen, ki lehet venni.”

A pályázat több körből áll. Ezek mindegyikét 2016 és 2018 között bonyolítják le. A pályázatokat a Prosperitati Alapítvány  irodáiban lehet leadni március 1-től március 30-ig.

2016. február 9.

Szerző: 
Pannon RTV