398 pályázóval ír alá szerződést a Prosperitati

nagy_zita_prosperitati.jpg

A földvásárlásra és az idegenforgalmi fejlesztésre pályázók, valamint a vállalkozók kerülnek egy újabb lépéssel közelebb a támogatáshoz

Holnap Szabadkán az Új Városháza Tanácstermében délelőtt kilenc órától a Prosperitati Alapítvány második körben meghirdetett négy pályázatának 398 nyertesével írnak alá támogatási szerződést.

Nagy Zita (a felvételen), az alapítvány szabadkai irodájának vezetője lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy először a mezőgazdasági földterületek megvásárlására kiírt pályázat nyerteseivel írják alá a szerződést, majd ezt követően az egyéni vállalkozók számára, a mikro-, kis- és középvállalkozások kamattámogatására, végül pedig a magánszállásadók, egyesületek turisztikai fejlesztésére kiírt pályázatok nyerteseivel írják alá a szerződést. Vendégként dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartományi Képviselőház elnöke, valamint Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője mondanak alkalmi beszédet.

Bár sok nyertesről van szó, máskor is volt már rá példa, hogy az alapítvány több száz személlyel írt alá szerződést ugyanazon a napon. Az első körben a mezőgazdasági gépek vásárlására kiírt pályázatnak 470 nyertese volt, velük is egy napon írták alá a dokumentumokat, mondta Nagy Zita, aki szerint pénteken is minden gördülékenyen bonyolódik majd, tekintettel arra, hogy a pályázók időben kézbesítették a szerződéskötéshez szükséges dokumentumokat. Megtudtuk, hogy ha a nyertes pályázók valamelyike esetleg nem tud megjelenni a szerződéskötésen, az még nem jelenti azt, hogy elesik a támogatástól. Ha a pályázó előre jelenti, hogy nem tud jelen lenni, akkor egy későbbi időpontban is aláírhatja a szerződést, azaz senkinek nem származik hátránya abból, ha esetleg egy korábban befizetett nyaralás, esetleg betegség, vagy egyéb elfoglaltság miatt nem tud az adott napon megjelenni.

A továbbiakban a pályázóknak a szerződéskötést követő tíz napon belül be kell fizetniük szállítóik irányába a vállalt önrészt, és ezzel kezdődik meg a támogatás, a pályázat megvalósítása – magyarázta Nagy Zita, hozzátéve; a szállítók ezt követően szerzik be a pályázat tárgyát, eljuttatják az alapítványnak a bizonylatokat, dokumentumokat, Magyarország rendelkezésre bocsátja a szükséges eszközöket, majd az alapítvány kifizeti a szállítóknak a fennmaradó összeget.

Az első körben meghirdetett pályázatokon 825 vajdasági pályázott sikeresen az alapítványnál. Ezek összértéke 1,5 milliárd forint volt. Az alapítvány második körben egy ötödik pályázatot is meghirdetett, a pályakezdők vállalkozóvá válásának támogatására – start-up. A jelentkezők közül alkalmasnak talált 160 személy számára a múlt szombaton Magyarkanizsán, a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény helyiségeiben kezdték meg a négy egymást követő hétvégén megtartandó szakmai képzést. E kategóriában a támogatás elnyerésének feltétele a négynapos képzésen való részvétel, a sikeres záróvizsga, majd egy minél jobb üzleti terv megírása.

2016. augusztus 18.

Szerző: 
Magyar Szó, P.E.