Tájékoztatás

logo_.png

 A Prosperitati Alapítvány ezúton tájékoztatja az 1. pályázati kiírásban érdekelt Pályázókat, hogy a 2413 beérkezett pályázat elbírálása minden területen befejezéséhez közeledik és felterjesztésre kerül a döntési testülethez.

Annak érdekében, hogy a szakmai értékelők a lehető legteljesebb képet kapva tudják elvégezni a pontozást, ami alapján a pályázati anyagok az Alapítvány Igazgató bizottsága elé kerülnek, azokon a területeken, ahol a legtöbb pályázat érkezett be (1800), az emberi teljesítőképességet is figyelembe kell venni.

 A tíz kiírt területen 4 esetében már megtörténtek a szerződéskötések.

 A fóliasátrak esetében ezekre május 19-én kerül sor.

 A házvásárlások pályázatai felterjesztésre kerültek a budapesti döntéshozó testülethez.

 A tenyészállatokra és öntözőrendszerekre megjelent pályázatok a Pályázóktól bekérendő komoly mennyiségű pontosítás miatt felterjesztés előtt állnak.

 Az átlátható működés és elbírálás a legfontosabb követelmények, ezért az egymástól függetlenül működő szakértőkhöz több körben kerülnek oda a pályázatok, mégpedig úgy, hogy ugyanazt a pályázati anyagot több szakértő pontozza. A pályázatok mintegy kétharmadát, vagyis 1800 tárgyat  jelentő pályázási területen, a mezőgazdasági gépek és kapcsolható eszközök beszerzése illetve a mikro- és kisvállalkozások eszközbeszerzése  területén is a szakmai értékelés a végéhez közeledik.

2016. május 18.

A Prosperitati Alapítvány Sajtószolgálata