Prosperitati: A határidő június 3-a a második körben, ne várják meg az utolsó napot a pályázók

sr1_3432_1.jpg

Június harmadikáig, délután két óráig adható át a pályázati dokumentáció a vajdasági magyar terület- és gazdaságfejlesztési program második pályázati körére. Az illetékesek a jelentkezések mielőbbi beadására hívják fel a figyelmet. Ezúttal öt kiírás közül válogathatnak az érdeklődők, lehetőség van kedvezményes földvásárlásra és vállalkozásindításra is.

A Prosperitati Alapítvány első pályázati körében sokan abba a hibába estek, hogy az utolsó pillanatban adták át a szükséges dokumentumokat. Amennyiben hiányosságot észleltek, a későn benyújtott pályázatoknál már nem volt lehetőség a pótlásra. Nagy Miklós, a Prosperitati Alapítvány Igazgató Bizottságának tagja a Közügyek egyik korábbi műsorában arra kérte az érdeklődőket, hogy a hatékonyabb ügyintézés érdekében ne az utolsó napokban adják át a jelentkezéseket. “Az előző körben is a kezdet kezdetét, az első héten alig volt érdeklődő, alig volt átadott pályázat. Az utolsó héten azonban sokan jöttek és sorba kellett állni. Szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy ne várja meg az utolsó napot, mert ha valami gond van a pályázatával, akkor utána már nincs lehetőség javítani, pótolni.”

Fejsztámer Róbert, gazdasági szakértő szintén a Közügyekben nyilatkozott arról, hogy a határidő lejártának napján ezúttal nem dolgoznak hosszabbított nyitva tartással a Prosperitati irodái. “Nem lesz olyan lehetőség, mint az első körben, hogy sorok kígyóznak és még este tízkor is átadják a pályázatokat. Tartanunk kell a határidőt, tartani kell a pályázati irodák nyitva tartási idejét. Nem az alapítvány miatt, hanem a pályázók miatt fontos, hiszen egy pályázati kultúrát is el kell fogadtatnunk a pályázóinkkal.”

Ne feledjék, a pályázatok átadásának határideje június 3-a. A jelentkezéseket és a szükséges dokumentációt a Prosperitati Alapítvány területileg illetékes irodájába kell eljuttatni.

A pályázás részleteiről a www.prosperitati.rs oldalon olvashatnak.

2016. május 16.

Szerző: 
Pannon RTV