A ludasiakat főként a kapcsolható eszközökre kiírt pályázatok érdeklik (videó)

img_1660.jpg

A főként földművelésből és állattenyésztésből élő ludasiak szinte kivétel nélkül jelentkeznének a Prosperitati Alapítvány által kiírt gazdaságfejlesztési pályázatokra. A mezőgazdaság területéről hatféle pályázat áll a rendelkezésükre.

Szalai Géza kukoricát, búzát és napraforgót termeszt és fejősteheneket nevel. Egy korszerű permetezőgépre van szüksége, ezért jelentkezik majd a Prosperitati Alapítványnál a kapcsolható eszközök vásárlására kiírt pályázatra. “Egy permetezőt vettünk célba. Eléggé elavult szerszámaink vannak. Egy környezetkímélő, precízebb és a mi szempontunkból is jobb gépet szeretnénk. Méregtelenít bennünket, mert nem csöpög.”

Ludason egyre kevesebb a lakos, sok fiatal költözött el külföldre, valamint a nagyobb városokba az utóbbi években.  Aladics Tibor, közgyűlési elnök: “Ludas egy elég nagy területen fekvő település, de kevés lakossal, most már egyre kevesebbel. A legutóbbi népszámláláskor 1280-an voltunk és ennek 90 százaléka földműves, mezőgazdász.”

A magyar állam támogatásával megvalósult gazdaságfejlesztési pályázatok közül a kapcsolható eszközök, a tenyészállatok és méhek, valamint a falusi házak vásárlására kiírt pályázatok a legnépszerűbbek – emelte ki Fremond Árpád. A VMSZ alelnöke szerint az első pályázati körből ők maguk is sokat tanulhatnak, és fontos tapasztalatokat gyűjthetnek. “Most fogjuk meglátni azt, hogy a jövőben mire lesz igény. Az is fontos, hogy sok termelő, sok hozzászóló újabb ötletekkel áll elő, és arra kérdez rá, hogy esetleg lesznek-e más vonalon is lehetőségek. Ezen is el kell gondolkozni és fontos az, hogy a mostani pályázati körben minél többen adják át a jelentkezést, jövő héttől, március 1-től. Fontos, hogy azok is jelezzék igényüket, akik nem találják meg számításaikat ebben a pályázati körben.”

Az ismertetőt dr. Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány Igazgatóbizottságának elnöke, valamint Nagy Miklós közgazdász részvételével szervezték meg. A ludasi lakossági fórumon részletesen beszámoltak a pályázási feltételekről, a termelők választ kaptak kérdéseikre.

2016. február 22.

Szerző: 
Pannon RTV