Azaz: a sikeres üzletember titkai – Beszélgetés Egerszegi Krisztiánnal
Most pedig jöhet a mesterséges intelligencia! – szögezte le határozottan a beszélgetőtársam, miután már leállítottam a felvételezést a masinámon. Furán nézhettem rá, mert azonnal folytatta is: majd a leiratot az elkészíti. Még véletlenül sem: akkor abban hol vagyok én? – vágtam vissza, utalva a hagyományos újságírás lelkére. De ez sem billentette ki az egyensúlyából az üzletembert: mosolyogva elmagyarázta, hogy próbáljam előbb ki, aztán mondjak véleményt. Ezzel viszont már ő billentett ki engem a határozottságomból, hisz magam is vallom a megfogalmazottakat. Közben pedig felébredt bennem a jellemző kíváncsiság és elfogadtam az ajánlatát: leküldtem este a hanganyagot, és az ígértek szerint a másnap reggeli válaszlevelek között már meg is találtam a mesterséges intelligenciával gyártott leiratot.
Előbb elszörnyedtem az élő beszédre jellemző hát-ok, ő-k és nevetést imitáló betűk sorrendjén, és félretettem. A hanganyag ötödik percének visszahallgatásánál azonban újra ott motoszkált a fejemben az a leirat, amely talán órákat spórolhat meg a munkámból. Visszatértem hát hozzá: az olvasó pedig majd eldönti, hogy a végére együtt tudtam-e működni a mesterséges intelligenciával, amellyel Egerszegi Krisztián magyarországi üzletember biztatására ráztam kezet. A motiváló cégtulajdonossal és szerzővel a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesülete (VMV) és a Prosperitati Alapítvány által szervezett Connect&Grow szakmai konferencián beszélgettünk a palicsi Vigadó teraszán.
Lenyűgüző számokkal találkozik az, aki utánanéz az Ön történetének: szinte a semmiből felépített egy 1,5 milliárd forintos bevételű IT-céget, majd ebből továbblépve a MiniCRM Zrt.-t is piacvezetővé fejlesztette. Ezt ma már 2000 ügyfél és 2 milliárd forintos bevétel igazolja, és mindez álomszerűen hangzik.
– Cáfolom: nem az amerikai álmot hoztam ide, hanem a magyar valóságot képviselem. Negyvenöt évvel ezelőtt a szüleim egy földes padlójú házba vittek haza. Messziről indultam, viszont mindig volt bennem tenni akarás: már gyerekkoromban is volt jövőképem. Talán akkor erősödött meg bennem igazán, amikor 14 éves koromban édesanyámat kirúgták a cégből, és ezt odahaza bejelentette. A nyomasztó hangulatban fogalmazódott meg bennem, hogy én ezt nem akarom átélni. Később, ahogy a tanulmányaimmal haladtam, egyre erősebb volt a tudat, hogy sok pénzt akarok „termelni”. Egy magyar IT-cégnél kezdtem dolgozni szakértői pozícióban, három hónap után projektvezető lettem, majd így haladtam tovább a ranglétrán. Mindig is az akartam lenni, aki építi a legóvárat a sok építőkockából. Így hét év után továbbléptem és saját IT-céget kezdtem építeni. Ebből rengeteget tanultam: az egyetemen nem tanítanak ugyanis olyan vállalkozói és üzleti tudást, amely a gyakorlatban alkalmazható. Az amerikai álomról sokan regélnek, a magyar valóságot azonban a saját bőrén kell megtapasztalnia az embernek.
Meg lehet ezt egyáltalán tanulni, vagy üzletembernek születni kell?
– Az életben mindent meg lehet tanulni, csak sokan elvéreznek ebben a küzdelemben. Mert nincs olyan jövőképük, ami előreviszi: nem elég kitartóak, vagy inkább a könnyebb utat választják. A mostani nemzedékeknek ugyanis egy kicsit kényelmesebb élete van, és nem okvetlenül anyagi értelemben. A szocializmusban felnövők és a piacgazdaságban cseperedők között lényeges különbség van az élet tempóját illetően. Ha valamire kíváncsi voltam gyerekkoromban, akkor volt, hogy hónapokig kellett keresni az információt. Míg én ennyit pazaroltam el egy zeneszám előadója után kutatva, addig a mai fiatalok ezt három másodperc alatt letudják a mobiltelefonjaikon. Alapjaiban más környezetben élünk, és ez nagyon sok szempontból jó, de másrészről mégsem. Belénk még belenevelődött a kitartás, ami ma már nem jellemző a felnövekvő nemzedékre. Vannak természetesen nagyon jó példamutató személyek, akik ki tudnak törni az átlagból. De csak azok, akiknek van jövőképe.
Többször is említi a jövőképet: ezzel a címmel jelentetett meg nemrégiben egy kötetet is. A regényben azonban több olyan gyakorlati fogást is felfedezhet a figyelmes olvasó, amelyet Ön üzletemberként megtapasztalt.
– Szinte mindent az életből tanultam: nem az a típusú ember vagyok, aki terméket gyárt. Arra nagyon jó szakemberek vannak. Én az értékesítéshez értek. Amiben elsősorban az hozza a sikert, ha az ember szervezett. Nem vagyok a számmisztika megszállottja, de több hármas szabályom is van például. Az egyiknek érdekes a története is. Egyik újévezésen egy szállodaudvaron pihentem a forróvizes medencében, és egyszer csak beült mellém egy igencsak termetes alak. Elkezdtünk beszélgetni, és kiderült, hogy Közép-Európa egyik legsikeresebb traktorkereskedőjével fürdőzöm. Ráadásul szlovákiai magyar! Egy idő után nekem szegezte a kérdést: Krisztián, a hármas szabály megvan? Mert az az ő sikereinek a titka. És azonnal alkalmazható. Nos, ezzel megfogott: én ilyen praktikus gyerek vagyok, azt szeretem, ami most működik. Kíváncsian hallgattam tehát a traktorkereskedőt. Elmondta, hogy miután eladnak egy traktort, három nap múlva fölhívja az ügyfelet, hogy minden rendben volt az értékesítéssel: ha igen, akkor rendben van, ha viszont nem, akkor kijavítják a gondot. Utána három hét múlva megint felhívja, hogy minden rendben van-e a termékkel: ha valamiért nem, akkor ismét javítanak a problémán. Három hónap múlva pedig újra felhívja, mert akkor lehet eladni a legtöbb kiegészítőt a traktorhoz: garantált az üzlet. Három nap, három hét, három hónap: nagyon egyszerű, és mégis működik.
Mert ott van mögötte az ember, a törődés...
– És a rendszer. A mai napig 10-ből 9 ajánlatot azért vesztenek el a pályázók, mert a folyamatot nem követik végig. Ha kiadok egy ajánlatot, akkor másnap felhívom a címzettet, és elbeszélgetek vele arról, hogy megértette-e a tartalmát, még mire van szüksége, és mikor beszélhetünk róla. Közben figyelek arra, hogy a válasza ne „majd” legyen, mert abból üzlet soha nem lesz. Konkrét időpontot kell megbeszélni, amelyet rögzíthetek a naptáramban. Ez a másik lényeges pontja az üzletelésnek: a határidők vezetése és betartása. Mert a napi mókuskerékben könnyen elveszik az ember: elvesznek az infók, amikor munka után a gyerekért rohanva az asszony a mustárt követeli. Ilyenkor segít a rendszer, ami akkor is rávilágít a feladatokra, ha éppen kiesünk a forgatagból. Ekkor van az, hogy a munkatársunk is könnyebben ugrik be helyettünk, ha egy átlátható rendszerbe csöppen.
Nem lehet észrevétlenül hagyni, hogy Ön többször is épp akkor váltott, amikor a csúcson volt.
– Ismét a számmisztika… Az életemet valamiért meghatározza a hetes szám. Mindig úgy alakult, vagy éppen én alakítottam úgy, hogy hétévente váltsak. Hétéves volt a saját alapítású cégem, amikor elhagytam. A válság idején ugyanis nagyon sok mindent meg kellett tapasztalnunk: megtanultunk sírni is a nagy amerikai cégeknél annak érdekében, hogy megmaradjunk. Aztán egy találkozón egy közép-keleti nagy piacért felelős törökkel tárgyaltunk, aki a szünetben azt mondta: Krisztián, te mindig sírsz, de hozod a számokat! Itt jöttem rá, hogy én nem szeretek sírni: csinálom, megtanultam profin, de nem akarom. És nem akarok nagy ügyfelektől függni. Ekkor jött az életembe a MiniCRM, amelyhez hetedik emberként csatlakoztam. Itt kis értékekre alapoztunk, sok kicsiből raktuk össze a nagy céget. Tiszta, egyszerű volt a dolog: ha jó a cucc, fizetnek érte, ha nem, lemondják. Nem kellett sírni, megfelelni másoknak, csupán jól kellett csinálni. Kisebb a kockázat is: nincs az, hogy ha elbukunk egy nagy ügyfelet, akkor arra rámegy a bevételünk negyede. A kétezer ügyfélből elveszthetünk egy pillanatban tízet, de holnap szerezhetünk helyette másik tízet. A biztonság nagyon jó érzés: kívánom mindenkinek, hogy eddig eljusson!
Erről szól a Cégépítők közössége és a Jövőkép című könyve is. Miért tartja fontosnak megosztani a tapasztalatait?
– Van egy olyan mondás, hogy „az ötlet semmi, a megvalósítás minden”. A régióra ennek ellenkezője jellemző… Van egy jó ötletem, hú, ellopják, inkább nem mondom el senkinek, titkolózok, majd a Krisztiánhoz odamegyek a szünetben, és csak neki mondom el… Így gondolkoznak az emberek. Közben nagyon nem így van. Ha valaki nem meri itt, a nyílt színpadon, 300 ember előtt feltenni a kérdést, hogy az ötlete jó-e, akkor az nem ér semmit. Mert a közléssel már megindul a megvalósítás. És mindig az lesz a király, aki megvalósítja az ötletet. Ezért érdemes megosztani a tapasztalatokat is: ebből csak profitálni lehet. Emellett pedig nagyon jól érzem magam azóta, amióta a MiniCRM igazgatását átadtam másoknak. Mert ezt is tudni kell: nem szabad görcsösen ragaszkodni a székhez. Fel kell mérni azt, hogy a megalkotó mikor válik a saját cége korlátjává. És akkor el kell engedni. Ettől én még én vagyok: berobbant a Cégépítők Podcast, és a Jövőkép eladása is nagyon jó. Mert hogy nekem továbbra is van jövőképem.
Megnyugtatom az olvasót: az írást nem a mesterséges intelligencia készítette. Az eredeti leirat ugyanis nem tett különbséget személyem és a beszélgetőtársam között, és négy teljes oldalt megtöltött volna a mai Magyar Szóban. Ennek ellenére Egerszegi Krisztián mégis meggyőzött. Bár nem okvetlenül aznap, inkább épp most. Az általa biztosított lehetőséggel ugyanis a hatodik óra végére befejeztem azt a munkát, amelyre egyébként két munkanap jelentős idejét rászántam volna. Már csak a hármas szabály telefonhívását várom…