Házvásárlási pályázat a Prosperitatinál - Mit lehet venni 15 ezer euróért?

falusihazak6.jpg

Falusi házvásárlási pályázatot írt ki a Prosperitati Alapítvány. Az érdeklődők november 15-e és 2024. január 15-e között adhatják át a szükséges dokumentációt. A támogatás összegét a korábbi 10 ezerről 15 ezer euróra emelték.

A Közügyekben utánajártunk, hogy mennyiért lehet ingatlant vásárolni Vajdaság néhány településén.

Csantavéren néhány évvel ezelőtt háromszáznál is több családi házat árultak. A Prosperitati Alapítvány pályázatainak köszönhetően ez néhány tízre csökkent. Jelenleg már 15 ezer eurótól lehet lakható ingatlant találni, de az utóbbi időkben itt is emelkedtek az árak.

Zentán és környékén is drágultak az ingatlanok, most 25-30 ezer euróért lehet korrekt, lakható házat venni. A városon belüli elhelyezkedés, az épület állapota, a hozzá tartozó porta nagysága is nagyban meghatározza a felkínált ház értékét.

Nagybecskereken egy átlagos, azonnal beköltözhető, 70 négyzetméter körüli lakóház ára 60 ezer eurótól indul. Egyedül Muzslya helyi közösségben lehet valamivel olcsóbban vásárolni, ahol egy kisebb, 60 négyzetméteres lakóházért 40 ezer eurót kérnek. Ahogy távolodunk a várostól, úgy csökken a házak ára. Szentmihályon például 18 ezer eurót kérnek egy azonnal beköltözhető 150 négyzetméteres házért. Erzsébetlakon, Lukácsfalván, Tordán vagy Tamásfalván már ennél kevesebbért is kínálnak régebbi építésű házakat.

A Prosperitati Alapítvány pályázata segítségével Szabadka és Újvidék városok központját, illetve néhány kiemelt üdülőövezet területén kívül minden vajdasági településen lehet családi házat venni. A pályázat célja, hogy a családok vagy az egyedülálló szülők olyan ingatlanokat tudjanak vásárolni, amelyek gazdálkodásra, illetve gazdasági tevékenység végzésére alkalmasak.

A rendelkezésre álló 500 millió forintos keretből ezúttal legalább 100 pályázót tudnak támogatni.

A pályázóknak vállalniuk kell, hogy a pályázat tárgyát képező ingatlant a támogatási szerződés megkötésétől számított legkésőbb 9 hónapon belül birtokba veszik, abba beköltöznek, állandó lakóhelyüket az ingatlan címére jelentik be, valamint támogatási szerződés megkötésétől számított legalább 10 évig életvitelszerűen ott élnek. A további feltételek megtalálhatók a Prosperitati Alapítvány honlapján.

Szerző: 
Pannon RTV