A gazdaságfejlesztési terv lehetővé teszi, hogy magyarként meg lehessen maradni Vajdaságban

2023-11-23-torokbecse-fop-6.jpg

 Az FOP Kft. kiemelt jelentőségű közepes gazdasági fejlesztésének ünnepélyes átadására került sor Törökbecsén. A Prosperitati Alapítvány 100 millió dinárral támogatta befektetést.

Az átadón Magyar Levente, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettese és dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke is részt vettek.

Egy csőlézervágó gép indult el ünnepélyes keretek között a törökbecsei FOP Kft. csarnokában. A gépet több másik mellett a Prosperitati Alapítvány támogatásával tudta megvásárolni a cég. A gépgyár immár hatvan éve áll a gazdák szolgálatában. A magyarkanizsai Bata család a tönk széléről hozta vissza a céget, amikor 2017-ben megvásárolta.

Bata Imre, társtulajdonos, FOP Kft. Törökbecse: „Onnantól kezdve folyamatosan fejlesztettük, de a Prosperitatitól kapott támogatással drasztikus fejlesztéseket végeztünk el. Modernizáltuk a gépeket, felújítottuk az épületet, szolárpanelokat helyeztünk el, és ezzel tudtuk elérni azt a hatékonyságot, ami a mai piaci helyzetben szükséges.”

A FOP Kft. ma már teljes technológiai lánccal rendelkezik. A projekt értéke 250 millió dinár volt, ehhez a Prosperitati Alapítvány biztosított 100 milliót.

Juhász Bálint, ügyvezető, Prosperitati Alapítvány: „A mai nap mintegy 75 munkavállalónak adnak megélhetést, 75 családnak szülőföldön való boldogulását segítik, ami már önmagában fantasztikus. Európai Uniós piacra tudnak exportálni, és jó minőségű, hazai gyártmányú mezőgazdasági kapcsolható eszközöket előállítani.”

 

Szerző: 
Pannon RTV