Villa a pipacsmező földjén

pipacs3.jpg

Ha átutazóban vagyunk Bácsfeketehegyen, vagy a településen járunk, megakad a szemünk egy nagyon impozáns épületen. Délceg minikastélyként áll a főút végén a Pipacs Villa, hogy az ideiglenes lakói megpihenjenek és feltöltődjenek a nyugalom szigetén.

 
Rind Kelemen Kornélia édesapja negyvenegy évvel ezelőtt, vagyis 1978-ban vásárolta meg azt a területet, amelyet pipacsok borítottak, és ez adta az ötletet, hogy Pipacs legyen a neve az étteremnek, mely családi vállalkozásként indult el. Körülbelül tizenöt év elteltével generáció- és profilváltás történt, a vendégek elszállásolásán és a kikapcsolódási lehetőségek megteremtésén van ugyanis a hangsúly. Rind Kelemen Kornélia ottjártunkkor elmondta, hogy folyamatosan figyelik a pályázatokat, hogy a támogatásokból megvalósíthassák az elképzeléseiket, és ki tudják elégíteni a vendégek igényeit.

— Most már nem étteremként, hanem vendégszállóként működünk. 2013-ban a tartományi támogatás jóvoltából felújítottuk a kempinget, 2016-ban a Prosperitati Alapítvány pályázatának köszönhetően felújítottuk a szobákat, 2017-ben pedig a Bethlen Gábor Alap által tudtuk kicserélni a szobák bútorzatát, és nagy örömünkre nemrég csaknem 2 millió forintot nyertünk szintén a Bethlen Gábor Alapnál. A Prosperitati jóvoltából lehetőségünk van a helyi termékpult kialakítására, és ezáltal együttműködünk a bácsfeketehegyi termelőkkel. Kínálatunkban megtalálhatóak például a Lódi Borászat, a Fekete Pincészet borai, a Török Méhészet mézei és egyéb helyi kézművestárgyak. Ez úgy kezdődött, hogy igény volt rá, és minden bizonnyal június végére már teljes egészében elkészül a termékpult.

A kezdetekben közös fürdőszobájuk volt a szobáknak, de mára mindegyikhez külön mellékhelyiség tartozik. A villa negyven személy elszállásolására alkalmas, 5 kétágyas Standard, 4 Romantic, 1 Deluxe, 2 Comfort+ és 2 Duplex családi szobával.

— Megváltozott az emberek életmódja, amihez alkalmazkodnunk kell, ezért igyekeztünk különféle szobákat kialakítani. A Romantic szobák török stílusúak, a nagy méretű, baldachinos ágyat nagyobb függönyök veszik körül, a mennyezeten pedig egy tükör helyezkedik el. A Duplex szobákat családoknak ajánljuk, hiszen kétszintesek, a földszinten két, az emeleten pedig három ágy található. A legújabb érdekesség a Deluxe szoba, melyben egy jakuzzi is helyet kapott. Egy, a fürdőszobával egy légteret alkotó szobában van a hidromasszázskád, mely segíti a vendégeink relaxációját.

A szállodában a pihenésen túl sportolási lehetőség is várja a látogatókat. Egy salakos teniszpálya található a villával szembeni területen, ahol egy előegyeztetés után edző segítségével lehet elsajátítani a sportág technikáit. A víz szerelmesei a kültéri medencében tudnak ellazulni és felfrissülni. 200 négyzetméternyi területen kemping áll a természetbarátok rendelkezésére, ottjártunkkor éppen egy nagyobb létszámú cseh társaság élvezte a helyet.

— Negyven sátrat és tizenöt lakókocsit tudunk fogadni, valamint tuskabinos fürdőszoba várja a kempingezőket. Őrzött, bekerített parkolóról van szó, melyet szívesen használnak a görög tengerpartra utazó lengyelek, szlovákok és csehek. Az ár tartalmazza a mosoda-, az áram- és a vízhasználatot is. Fontos tényező, hogy regisztrálva vagyunk a többi közt a Booking.com és a TripAdvisor nevű internetes oldalra, így valóban a világ minden tájáról érkeznek hozzánk vendégek. Kanadából, Ausztráliából és Japánból is jöttek már a Pipacsba, legyen szó családok, párok, illetve csoportok idelátogatásáról. Több civil szervezettel is együttműködünk. Egy magyarországi csoportnak például az egyik helyi egyesület szervezett egy hagyományos disznótort, mi pedig a szállásról gondoskodtunk.

Kornélia elmondta, hogy a Pipacs nemcsak a külföldiekre gondol, hanem a vajdasági és azon belül a bácsfeketehegyi lakosokra is, mivel a villa minden hónapban egy különleges rendezvénynek ad otthont. Volt már halloweenparti, Télapó-várás, húsvétozás, majálisozás. Mindezekre kiváló a rendezvényterem, melyben konferenciák, osztálytalálkozók, csapatépítő tréningek, keresztelő- és születésnapi ünnepségek is helyet kapnak. Itt ötven fő tud kényelmesen elférni.

A családon kívül mindössze a néhány tagból álló személyzet látja el a vendégszálló körüli teendőket, de a temérdek munka ellenére sem lankad a lelkesedés, a Pipacs csapata tele van tervekkel.

— A következő célunk a pincehelyiség wellnessrésszé való alakítása, ezt télen is ki tudnák használni a vendégeink. Három-négy fajta szaunával és jakuzzival szeretnénk felszerelni, mivel az a tapasztalatunk, hogy van rá igény. Egy olyan szálláshelyet akarunk kialakítani, amely Bácsfeketehegyre csalogatja a turistákat, az átutazókat, a családokat és a pihenésre vágyókat.

Akinek felkeltette érdeklődését a Pipacs Villa, az a www.pipacs.rs weboldalon találhat bővebb felvilágosítást, a fotógalériában pedig betekinthet a szálloda életébe.

 

Szerző: 
Hét Nap, Bíró Tímea