Világszínvonalú csempegyártás Magyarkanizsán

get_img.jpg

Több mint ötmillió euró a termelés modernizálására

A magyarkanizsai Keramika falicsempe és padlólapok gyártásával foglalkozó vállalatot 1980-ban alapították.

A cégben a tégla- és cserépgyártás gazdag hagyományaira építkezve kezdődött meg a kerámialapok gyártása, ami immár több mint három és fél évtizedes hagyományokra és szaktudásra épül. A jelenleg külföldi tulajdonban lévő csempegyár a hazai és a külföldi piac igényeinek megfelelően folyamatos technológiai fejlesztéseken ment keresztül. Ennek legújabb példája a Prosperitati Alapítvány nagyvállalatokat támogató, munkahelyteremtő pályázata keretében valósult meg.

A Keramika pénzügyi igazgatójától, Kadó Líviától az iránt érdeklődtünk, hogy milyen fejlesztési elképzelésekkel indult a csempegyár a Prosperitati pályázatán.

– A Keramika tavaly jelentkezett a Prosperitati nagyvállalatok részére kiírt pályázatára, amelyen egy 3,5 millió euró értékű gépbeszerzési programmal indultunk, az összeg 25 százalékát az alapítvány biztosította, ehhez 35 százalék önrészt adtunk hozzá, és a fennmaradó 40 százalékot bankhitelből teremtettük elő. A januárban lezárt termelés-korszerűsítési projektumunk értéke meghaladja az ötmillió eurót.

Az új lapkészítő olasz gépsort és két, 5000 tonna nyomás kifejtésére képes présgépet szereztünk be, amelyek beszerelését teljes egészében a munkásaink végezték, az olasz gépgyártó szakembereinek az irányítása mellett.

Az új présgépek lehetővé teszik a tömörebb, strapabíróbb és kopásállóbb lapok gyártását. A korszerűsítésnek köszönhetően a Keramika továbbra is tartani tudja a lépést a fejlődő konkurenciával, és versenyképes termékeinkkel jelen tudunk lenni az Európai Unió igényes piacán is. A nagy értékű újítás tehát nem elsősorban mennyiségi, hanem minőségi előrelépést jelent a kanizsai lapgyártásban.

Munkahelyteremtés szempontjából mit jelent a nagy értékű beruházás?

– Az évek során a vállalat növekedett és fejlődött, és ma a Keramika a hazai piac egyik vezető gyártója. A pályázati támogatás elnyerése kötelezettséget is jelent a számunkra. A gyár vállalta, hogy két éven belül a támogatásért cserébe 32 új munkahelyet nyit, ebből már 15 munkahely be is van töltve.

A Keramikában több váltásban dolgozunk, hiszen a szárítókemencékben állandó hőmérsékletet kell tartani, a termelés folyamatos. Jelenleg 210 állandó dolgozót foglalkoztatunk, közülük 160-an dolgoznak a termelésben. Arra törekszünk, hogy az idénymunkások számát csökkentsük, ami alatt azt kell érteni, hogy a márciustól december végéig tartó folyamatos termelés után se kelljen három hónapra megszakítani a munkaviszonyukat. Ami a kereseti lehetőségeket illeti a gyárban, a foglalkoztatottak átlagbére eléri és meg is haladja a szerbiai átlagfizetést.

A műszaki igazgató posztját kiváló szakember tölti be, vele közösen új szakembergárda kinevelésén dolgozunk, mert a kerámialapok gyártásában tapasztalt szakemberekre van szükségünk, olyanokra, akik ismerik a technológiai folyamatot és rövid idő alatt be tudnának kapcsolódni a termelésbe.

Hol értékesítik a magyarkanizsai lapokat?

– A Keramika termelésének felét a hazai piacon, tehát Szerbiában adjuk el. A másik felét kiszállítjuk külföldre, a volt Jugoszláv tagköztársaságokban keresettek a magyarkanizsai falicsempék és padlóburkoló lapok. Köszönve az erős marketingszolgálatunknak, jól bejáródott üzleti kapcsolatokkal rendelkezünk a szomszédos Magyarországon, Romániában, Bulgáriában. Újabban szállítunk Szlovákiába, és jól fogadta a termékeinket az osztrák vevőközönség is. Ez azt jelenti, hogy tudunk, tudtunk alkalmazkodni a piaci trendekhez, az új fajta csempék iránti keresletet is ki tudjuk elégíteni.

Milyen évet zártak tavaly?

– A Keramika történetében voltak nehéz időszakok, de összefogással és kitartó munkával sikerült leküzdeni minden akadályt, és ebből a küzdelemből megerősödve kerültünk ki. Ezek az idők szerencsére elmúltak. Az eltelt tíz esztendőben, amióta a cégnél vagyok, a kisebb nehézségek és rövid ideig tartó megtorpanások után folyamatos volt a fejlődés. A most zárult új nagy értékű fejlesztéssel pedig még nagyobbat lépett előre a Keramika.

A 2013/2014-es visszaesést követően most már bátran kijelenthetjük, hogy a tavalyi, 2017-es év történelmi sikert hozott a cégünk életében. Az elmúlt tíz év legsikeresebb üzleti évét tudhatjuk magunk mögött. A gyár termelési kapacitásai 90 százalékban ki voltak használva. Az új, legmodernebb gépek beállításával pedig az idén még újabb öt százalékkal túl szeretnénk szárnyalni a tavalyi legsikeresebb gazdasági évet is.

Milyen manapság a csempedivat?

– Több mint 200 féle lapot gyártunk, köztük vannak dekorációs lapok is. A sokféle termék megköveteli, hogy nagy raktárkészlettel rendelkezzünk, ezért tűnhet úgy a gyárba látogatónak, hogy tele van az udvar csempével. Éves szinten több millióban mérhető az eladott lapok négyzetmétere. Bármilyen, akár nagyobb megrendelést is ki tudunk elégíteni, ami fontos szempont a piaci versenyben.

Ami a divatot, a csempedivatot illeti, a padló- és falburkoló lapok terén a nagyobb méretek felé ment el a kereslet. A korábban megszokott harminc centiméteres kerámialapok mellett újabban keresik a hosszú, 20×60-as és a 20×90 centis lapokat, ezek már deszkadimenziók. A tavaly megkezdett fejlesztésekre már nagy szükség volt, mert a régi technológiával és gépekkel nem tudtunk volna eleget tenni a piac elvárásainak a nagyméretű lapok gyártása terén.

A minőségi olasz pigment-festékekkel élethű fautánzatokat tudunk nyomni a lapokra. Divatos lett a kerámialap fa- vagy kőimitációval és dombornyomással. A hasonló külföldi lapoknál a mi termékeink olcsóbbak és minőségben ugyanazt kapja a vevő. Különleges, egyedi megrendeléseknek is eleget tudunk tenni. A vevő által hozott képet is el tudjuk készíteni, fel tudjuk vinni a kívánt méretű lapokra, és ezzel teljesen egyedi darabokhoz juthatnak a különlegességeket kedvelők – mondta Kadó Lívia.

További fejlesztési, bővítési tervek?

– Célunk, hogy továbbra is megőrizzük a hazai és a környező országokban kivívott piaci pozícióinkat. A modernizáció terén az egyes igényes, nagy odafigyelést igényelő munkafolyamatokat, mint például az osztályozás és minőségi ellenőrzés, mindinkább automatizáljuk. A minőségi ellenőrzés, a selejtek kiszűrése koncentrált odafigyelést igényel, ami fárasztó munka, az ellenőrzést végző asszonyok szeme elfárad idővel. Ezért olyan optikai-lézer ellenőrző rendszert szeretnénk bevezetni, amely még az olyan apró hibákat is felfedi, amelyekre az emberi szem már nem képes. Az eladott termékeinkre mindössze 0,2 százalék a reklamáció. Minden reklamációt elfogadunk, még ha nem is a mi hibánkból eredt a lapok sérülése. Előfordul, hogy túl vastag ragasztóréteget kennek fel a mesterek a lapok hátuljára, és amikor ez szárad, meggörbítheti a lap ívét, de ez is nagyon ritka.

Sok energiát használnak, hogyan ügyelnek a környezetvédelemre?

– Gyárunk megkapta a környezetbarát minősítést, ami azt jelenti, hogy a gyárból a kéményen át kikerülő égéstermékek között nincsenek környezetre ártalmas anyagok. Az iszapot tartalmazó szennyvizet külön kezeljük, a technológiai folyamatból kikerülő vizet nagyrészt visszanyerjük, a kiszűrt iszapot külön tároljuk, tehát nem kerülhet ki szennyező anyag a környező élő vizekbe – mondta Szalkai Árpád termelésvezető.

Szerző: 
Magyar Szó, Gergely József