Várja vendégeit a Navigator Panzió Palicson

nvgr192.jpg

Hivatalosan is átadták rendeltetésének a palicsi Navigator Panziót, amely a Prosperitati Alapítvány 23 és fél millió dinárnyi vissza nem térítendő támogatásával épülhetett fel.

A kedvezményezett a már több évtizede vállalkozóként dolgozó Zakić család. A Navigator három fivér közös vállalkozása. A panzió a Vér-tó partján épült, közel a Palicsi-tóhoz.

A Navigátor Panzió május 15. óta működik. Tulajdonosai elégedettek a kezdeti eredményekkel, hiszen már sikerült elérni a kapacitás 30 százalékos kihasználtságát. A beruházás mielőbbi megvalósításában sokat jelentett a magyar kormány, illetve a Prosperitati Alapítvány támogatása.

Dejan Zakić, résztulajdonos, Navigator Panzió, Palics: „Nekünk sokat számított, mert sok időt spóroltunk velük. Ilyen beruházást mi nem tudtunk volna kifinanszírozni biztosan tíz éven belül sem. Számításaink szerint körülbelül tíz évet spóroltunk.”

A Prosperitati Alapítvány a turizmusfejlesztési pályázatait már egy-másfél éve lezárta, a projektek megvalósulása viszont még folyamatban van. Az év végéig Újvidéken, Óbecsén és Szabadkán lehet számítani szállodafejlesztések befejezésére és beindítására. Emellett Zentán és Szabadkán várható további apartmanházak és panziók fejlesztésének a befejezése.

Juhász Bálint, ügyvezető, Prosperitati Alapítvány: „Ez két pályázati körben megvalósuló fejlesztés volt, tehát kétlépcsős fejlesztés. Összességében több mint hatvan, picit több mint hatvanhárom millió dináros beruházásról van szó. 23 és fél millió dinárnyi vissza nem térítendő támogatást nyújtott a Prosperitati Alapítvány.”

A kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztés ünnepélyes átadása a magyar himnusszal kezdődött. A szalagátvágáson részt vett Csallóközi Eszter, Magyarország Szabadkai főkonzulja és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is.

Pásztor István, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Most egy olyan létesítménynek az átadóján vagyunk Palicson, amelyik egy gyönyörű apartmanház, egy egészen különleges lokáción. Rá lehet látni az ablakokból a Vér-tóra is meg a nagy tóra is, meg a készülő aquaparkra is. Azt gondolom, hogy arra biztosít ez lehetőséget, hogy akik Palicsra akarnak jönni, azok gyönyörű szép körülmények között tudják itt tölteni a szabadidejüket. ”

Pásztor hozzátette, a Palics kínálta természeti adottságokhoz, a látnivalókhoz turizmusfejlesztésnek is társulnia kell. Ezért volt szükség a turizmusfejlesztési stratégiára, hogy segítsék azokat a vállalkozókat, akik hajlandók a turizmusba fektetni a pénzüket.

Szerző: 
Pannon RTV