Vállalkozóvá válni pályakezdőként

ghgjgjh.jpg

Véget ért Magyarkanizsán a Prosperitati Alapítvány által meghirdetett A pályakezdők vállalkozóvá válásának támogatása elnevezésű előadássorozat. Ezen 320 hallgató vett részt négy hétvégén keresztül.

A jövendőbeli vállalkozók Vajdaság egész területéről érkeztek a zárónapra, hogy az előadások után írásbeli vizsgát tegyenek az elmúlt négy hétvége tananyagából.

Balassa Teodóra rendezvényfotózással szeretne foglalkozni, kezdő vállalkozásának beindításához nagy segítséget nyújtottak az előadások: „Olyan tapasztalatokra tettünk itt szert, amely a cég alapításnál nagyon sok hasznos információt adott, illetve a továbbiakban is úgy gondolom, hogy eredményes munkát tudunk végezni, mint vállalkozók. Nagyon sok információt és buzdító szavakat kaptunk.”

Herbut Karolina is szeretne saját céget indítani: „Azért jelentkeztem a képzésre, mert Kishegyesen indítok egy vállalkozás fejlesztési és oktatási központot, a Sors Hub-ot, ahol majd jövendőbeli vállalkozóknak fogunk különböző oktatást és helyet biztosítani, tehát tudnak coverking-re jönni hozzánk, kibérelni a helyet, és együtt tudunk dolgozni, ahelyett, hogy ők saját helyet bérelnének, és sokat fizetnének.”

A vizsga után is vár még feladat a pályázókra.

Juhász Bálint, ügyvezető, Prosperitati Alapítvány: „Akik sikeresen vizsgáznak, azok a következő lépésben személyre szabott konzultációban tudnak részt venni. Aki még nem nyitotta meg, annak meg kell nyitni a vállalkozását, és a következő lépésben a ma elsajátítandó üzleti terv kitöltésével, a konzultációban nyert plusz információ birtokában átadhatják a konkrét üzleti tervüket. A konkrét alapeszközök megvásárlását megpályázhatják, és ezután döntünk a támogatásról, ez az úgynevezett második komponens.”

A képzésnek a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény adott otthont.

Szerző: 
Pannon RTV