Vajdasági pályázók írtak alá szerződést a Prosperitati Alapítvánnyal

szijjarto.jpg

Bácsfeketehegyen 435 vajdasági pályázó írt alá támogatási szerződést a Prosperitati Alapítvánnyal. Szijjártó Péter azt is bejelentette, hogy ma 5 új pályázatot írtak ki.

Ennek köszönhetően 380 nyertes mintegy kétezer hektár termőföldet vásárolhatott, illetve 55 kezdő turisztikai vállalkozás kezdhette meg tevékenységét. A magyar kormány továbbra is támogatja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot - jelentette be Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter azt is bejelentette, hogy ma 5 új pályázatot írtak ki.

A temerini Utcai Tamás családja generációk óta földműveléssel foglalkozik. Főleg kukoricát, szóját és tönkölybúzát termel. Véleménye szerint a gazdaság bővítése fontos a versenyképesség megtartásához: „Én szántóföldre pályáztam, és ez nekünk nagyon nagy segítség, mert a földárak elég jól elmentek. Ez így, hogy harminc százalékát tudják támogatni, ez így nekünk óriási segítség.”

A Prosperitati Alapítvány ötödik éve bonyolítja le a magyar kormány által támogatott gazdaságfejlesztési programot Vajdaságban. Több mint 13 ezer pályázót támogattak. Ma Bácsfeketehegyen 435 nyertessel írtak alá támogatási szerződést.

A magyar kormány továbbra is támogatja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot - jelentette be Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter azt is bejelentette, hogy 5 új pályázatot írnak ki: „Elindítjuk a pályázatokat a házvásárlásokra a Vajdaság területén élő családok számára. Elindítjuk a pályázatot a méhészeti tevékenységet végző gazdálkodók számára. Elindítjuk a pályázatot földvásárlás támogatásra mezőgazdasági tevékenységhez. Elindítjuk pályázatunkat a kezdő vállalkozások számára abban az esetben amikor külföldről térnek haza magyarok Vajdaságba, és elindítjuk azoknak a vállalkozás támogatását is, akik munkanélküliek és az idei esztendőben alapítják meg a vállalkozásaikat.”

Ha egymás után sorba raknánk az összes traktort, pótkocsit és kapcsolható eszközt és egyéb más gépet, amit a vajdasági gazdaságfejlesztési program segítségével megvásároltak, az a sor közel 50 kilométeres távolságot tenne ki - mondta Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy a vasárnapi választások egyik tétje a gazdaságfejlesztés sikeres folytatása: „Nem tudom elfogadni azt az alapállást, aminek vannak jelei, hogy akkor amikor politikai kérdésekben szerepet kell vállalni és meg kell nyilatkozni, akkor a sikeres pályázó azt mondja, hogy én politikával nem akarok foglalkozni, de akkor, amikor be kellett adni a papírt, hogy pályázzon a Prosperitatinál, akkor ez a fajta fönntartás nem létezett benne.”

A VMSZ elnöke arra hívta fel a sikeres pályázókat, hogy vasárnap ne felejtsék el, hogy a Prosperitati Alapítványnak köszönhetően előre léptek. Véleménye szerint ez a feltétele annak, hogy azt, amit több mint négy évvel ezelőtt elkezdtek, folytatni tudják.

2020. június 17.

Szerző: 
Pannon RTV