„Turizmus, amely csendben az ember bőre alá mászik”

2019-08-16-uzleti-talalkozo-kanizsa-juhasz-balint.jpg

Elkezdődött a II. Vajdasági Üzleti Találkozó Magyarkanizsán. A konferencia fő témája a vajdasági turizmusfejlesztés.

A II. Vajdasági Üzleti Találkozó fő célja, hogy olyan turisztikai lehetőségekről is halhassanak az érdeklődők, amelyekkel kevésbé terheljük meg környezetünket. Vígi László, elnök, Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület: „Azt a fajta turizmust, amely csendben az ember bőre alá mászik, és az ember tudatába úgy épülhet be Magyarkanizsa község, mint egy olyan hely, ahova érdemes eljönni, el tud tölteni több napot akár, négy-öt napot, vagy egy hetet. Olyan csomagokkal, amelyek összhangban állnak a helyiek szellemével, akaratával.”

A szerbiai turizmusfejlesztés fontosságáról Dankó Dénes, a Szerbia Magyarul program vezetője tartott előadást, miután a Pannon RTV-nek elmondta: „Az kell hozzá, hogy a szolgáltatók és mindenki, aki az utazásszervezésben és az azt kiszolgáló iparban dolgozik, az felfogja, hogy mindezt legálisan, az ország szabályozásainak és a megfelelő törvényi kereteinek szem előtt tartásával tegye.”

A kezdő vállalkozásoknak teret kell adni, mert sokan szeretnének turizmussal foglalkozni – nyilatkozta előadása után a Pannon RTV-nek Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője: „A kínálat adott. Az, amin sokat kell dolgozni, az a vállalkozói réteg megteremtése. Ebben természetesen tudnak segíteni a Prosperitati Alapítvány pályázatai. Most a második fejlesztési ciklus elején egy kezdő turisztikai vállalkozóknak szóló pályázatot is kiírtunk. Gyakorlatilag majdnem dupla annyi pályázat érkezett be, mint az első fejlesztési ciklusban turisztikai témában összesen.”

Szombaton Magyarkanizsán kívül Ilonafalun és Oromon is tartanak előadásokat. Az érdeklődők a természetbarát turisztikai fejlesztésekről tudhatnak meg többet.

Szerző: 
Pannon RTV