A tudományos kutatónak független gondolkodásmódra van szüksége

40865-img-2393-big_jpg.jpg

* Mindig fontosnak tartotta gyökereit. Honnan indult el, és hol kezdődött a tudományos pályája?

— Bácskossuthfalvi származású vagyok, vagy ahogyan mi mondjuk, morovici. Valójában egy szegény család sarjaként nőttem fel. Moravicán töltöttem a gyermekkoromat, majd Szabadkára és Zomborba kerültem mezőgazdasági középiskolába. Ezután Zobnaticára helyeztek ki tartományi gyakornoknak, majd a topolyai Dózsa György Szövetkezetben kezdtem el dolgozni mezőgazdasági technikusként. Innen indultam.

* A közgazdaság, illetve az agrármérnöki szakterületek iránt ekkor alakult ki az érdeklődése?

— Igen, és ennek érdekében úgy döntöttem, hogy továbbtanulok, és az újvidéki mezőgazdasági karra iratkoztam. Az egyetemen eltöltött négy esztendő meghatározónak bizonyult, ha visszatekintek a teljes életpályámra. Ebben az időszakban köteleztem el magam teljes mértékben a mezőgazdasági tudományok iránt. Mivel kimagasló eredménnyel fejeztem be az egyetemet, szerették volna, ha tanársegédként folytatom. De nem vállaltam, mert az ösztöndíjas-kötelezettségemnek eleget akartam tenni. Két évet dolgoztam a szülőfalumban, majd egy évet a katonaságnál töltöttem. Amikor visszatértem, akkor kezdtem el a tanári pályafutásomat Topolyán a Mezőgazdasági Szakközépiskolában. Kilenc évet töltöttem az iskolában, tanárként, gyakorlatvezetőként, majd igazgatóhelyettesként és igazgatóként.

* Számos egyetemen oktatott, Újvidéktől kezdve Szabadkán át Keszthelyig. Hogyan emlékszik vissza az egyetemi katedrára, és mi volt a tanári hitvallása?

— A Szabadkai Közgazdasági Karon indult az egyetemi tanári pályafutásom. Először tanársegéd lettem, mégpedig a mezőgazdasági szervezéstan területén. Az egyetemen fokozatosan haladtam a ranglétrán, és tizennyolc évet töltöttem el az intézményben. Közben ledoktoráltam, és a Szabadkai Közgazdasági és Számítástechnikai Intézetnek is hosszú évekig helyettes igazgatója és igazgatója voltam. Nagyon jó szakmai eredményeket értünk el abban az időszakban, de politikai súrlódások miatt elhagytam az intézetet. Visszatértem alma materembe, az újvidéki mezőgazdasági karra. Ott öt esztendőt töltöttem, melyből kettőt intézetigazgatóként. Az igazgatói pozíciót azonban sohasem szerettem igazán, mivel az elvonta az időt a tudományos munkától. 1992-ben viszont újra belevethettem magam a szervezéstudományi kutatásokba, és elkezdtem dolgozni egy interdiszciplináris európai projektumon. Valójában a terv kidolgozásának az időszakában kerültem a Keszthelyi Georgikon Egyetemre. A fő feladatom az agrárökonómia és a szervezéstan megreformálása volt. Mi mindannyian az elavult orosz iskolarendszerben tanultunk, és ezt időszerű volt modernizálni. Erről a rendszerről sokat tudtam, hiszen én is ezt sajátítottam el egyetemistaként. De mindig eszembe jutott megboldogult édesapám mondása, mely szerint ha az ember rossz iskolába jár, abból is lehet tanulni, mivel mindenki akkor jön rá, hogy melyik utat nem kell folytatni. Keszthelyen kitűnő kutatási projektumaink voltak, és emlékezetes tíz esztendőt töltöttem ott el. A tanári hitvallásomról pedig elsősorban azt emelném ki, hogy mindig az utánpótlás-nevelést tartottam szem előtt. A fiatalokat istápoltam, rengeteg ifjú diáknak egyengettem a karrierjét, és számos, tudományok doktora címmel bíró szakembert neveltem ki.

* Sok-sok szakterületen mozgott, érdekesen hangzik például az élelmiszer-termelési rendszerek modellezése. Mit takar valójában ez a terület?

— Ez a kutatási terület onnan eredeztethető, hogy én a szervezéstant elkezdtem átreformálni, és megpróbáltam rendszerelméleti alapokra helyezni. Érdekes, hogy az egykori Jugoszláviában abban az időben próbálták megteremteni, illetve kidolgozni a nagytermelő rendszereket, de általában téves politikai háttérrel. Az élelmiszer-termelési rendszerek modellezéséről a könyveimben is írtam. A modellezés lényege a résztvevőknek egy logisztikai láncba való szervezése-integrálása a mezőgazdasági termeléstől kezdve a feldolgozáson át egészen a piacra juttatásig. Szóval a megközelítés lényege a logisztika és az integráció. Magát az integrációelméletet a kaliforniai Balassa Béla professzor munkáiból tanultam meg. Az ő könyvei nagy hatással voltak rám. Az integráció atyjának tartottam. Amit lehetett, megpróbáltam a térségünkre alkalmazni, több-kevesebb sikerrel. A politika ugyanis, ahogyan az lenni szokott, időnként beleszólt a tudományos eredmények alkalmazásába. Ettől függetlenül nagyon szerettem ezt a területet, mindig törekedtem arra, hogy nagy relációkban vizsgáljam meg az élelemtermelést és -feldolgozást. Ezzel kapcsolatban nagy segítségemre volt egy kitűnő adatbázis, a FAO Agrisa.

* Mindezeket a tapasztalatokat a Prosperitati-rendszer kidolgozásában is kamatoztathatta?

— Igen, amikor visszatértem Keszthelyről, akkor felkértek arra, hogy vegyek részt egy gazdaságfejlesztő program kidolgozásában. Az első elképzelések körül sok vita bontakozott ki, és ezért volt szükség egy átfogóbb terv kidolgozására. Több mint huszonöten vágtunk neki a programtervezésnek, és végül ebből fejlődött ki a jelenleg is ismert Prosperitati fejlesztési és támogatási rendszer.

* A fentiekben ön csapatmunkáról beszélt egy terv kidolgozása kapcsán, ettől függetlenül mindig is független értelmiséginek, illetve gondolkodónak tartotta magát, akinek nincs tábora, csak nemzete. Ez sokat elmond a világról alkotott szemléletéről és a nemzethez való kötődéséről. A kettő nem zárja ki egymást?

— Nem, bár elmondhatom, hogy a függetlenségem miatt volt gondom az életem folyamán, hiszen soha nem rejtettem véka alá a véleményemet. Ennek ellenére mégis azt gondolom, hogy egy tudományos kutatónak egyéni és sajátos gondolkodásra, szemléletre van szüksége. Mert ha valamilyen hatalmi központ szája íze szerint alakítjuk a kutatások eredményeit, akkor azt már nem nevezhetjük tudománynak. A tudomány módszertana című könyvemben az interdiszciplináris kutatások megalapozását, megközelítését le is jegyeztem. Számos egyetemen használják napjainkban is ezt a tankönyvet, főként a doktori képzések területén. A függetlenségem mellett pedig mindig is büszke voltam a magyarságomra, mivel annak születtem, annak neveltek, és mindig az is akartam maradni.

* Számos kitüntetésben részesült, a többi közt átvehette a Wekerle Sándor Közgazdasági Életműdíjat és a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. Feltételezem, hogy a Szabadka díszpolgára cím a legfelemelőbb önnek.

— Úgy érzem, hogy munkásságom alatt annyit tettem Szabadkáért, amennyit tudtam, de pontosan a fentiekben ecsetelt független értelmiségi hozzáállásom miatt soha nem örvendtem óriási közszeretetnek. Ennek oka, hogy sokaknak — akár az egyetemen, akár máshol — azt is megmondtam, amit nem biztos, hogy hallani szerettek volna. Talán ezért is örülök most nagyon a díszpolgári címnek, és elmondhatom, hogy meghatódtam, amikor hírt kaptam róla.

Fényképezte: Talpai Lóránt

Szerző: 
Hét Nap