Több lábon, előre tartó irányban

serban.jpg

Serbán Sándor–Magyarcsernye – Tenyészállatok és méhek, kapcsolható eszközök, gépek, beruházás megvalósítása

A magyarcsernyei Serbán Sándor ambiciózus és szorgalmas fiatalember a szegedi Tudományegyetem biomérnöki karán tanul, emellett a családi gazdaság, méhészet fejlesztésében is résztvesz. A Prosperitati Alapítvány pályázatainak köszönhetően több hasznos eszközzel bővítették a gépállományt, és a méhrajok számát. Minderről lelkesen nyilatkozott:

  •     Milyen pályázatokat nyújtottak be a Prosperitati Alapítványnál és mennyiben segítette a több elnyert eszköz, a megnövelt méhállomány a munkát, a boldogulást?

    Az első körben méhrajokra és kaptárakra pályáztunk. Későbbiekben, amikor szintén kiíródtak a Prosperitati Alapítvány pályázatai, akkor sikerült megpályáznom folyamatosan további mennyiséget. Legutoljára negyven rajt és negyven kaptárt vásároltam, így tovább bővíthettem a méhészetünket. Ezáltal sokkal több mézet tudtam előállítani, továbbá korszerű gépekhez jutottam.

Előtte gépeim sem voltak. Most van digitális pörgetőm, nagyon könnyű vele dolgozni, gyors a munka, van még egy virágpor szárítóm is, amely által virágport is tudtam szedni. Az első öt kaptáram, amit saját magam erejéből vásároltam, az nem volt virágpor szedős.

Ezek pedig, amelyeket a Prosperitati által pályáztam, virágporszedős fajtájú kaptárak. Mindezek segítségével tulajdonképpen további terméket tudtam előállítani.

    Pályáztam gépekre is, így lett fedelező kádam, vásárolhattam a tároláshoz szükséges tartályokat is. A harmadik körben egy huszonnégy leveles, húzós V- tárcsára pályáztam. A továbbiakban kapcsolható eszközöket, permetezőt, ekét, műtrágyaszórót és vetőgépet igényeltem. Mindezek szintén szükséges eszközök voltak a gazdaságom számára. Korszerűbb és sokkal jobb, pontosabb, gyorsabb megmunkálást tesznek lehetővé.

Vetőgépünk eddig nem is volt, így nem tudtunk időben elvetni, mert máshoz kellett igazodnunk, de mostmár a legjobb időben tudjuk végezni a vetést. Ezáltal pontosabb arányosabb lehet a kelés, amely  később, a hozam tekintetében is nagy szerepet játszhat.

  •     Mekkora területen gazdálkodnak, milyen módon értékesítik a termékeiket?

A gazdaság nem túl nagy, 15 hektárról van szó és segítek nagybátyámnak is, neki 5-6 hektár van tulajdonában. Régi gépei vannak, és így nem tudja jól megmunkálni a földet…

    Hangsúlyozni szeretném, mindebben, mindehhez édesapám segített hozzá, mert saját magamtól az önerő biztosítása se ment volna. Pillanatnyilag kevesebb méh van tulajdonomban, mert sajnos sok elpusztult a virágzáskor történt permetezések miatt de, szeretnék lassan felfejlődni a régi számhoz. A termékeket nagyban szoktuk értékesíteni, amennyit tudunk, árusítunk magunk is. Ami a szántóföldi növénytermesztést illeti, kukoricát, napraforgót, búzát termesztünk.

  •     Milyen további tervei vannak?

Hosszú távú terveim között az szerepel, hogy itthon helyezkedjem el a szakmámban, mellette természetesen folytatnám a családi gazdálkodást. Jelenleg külföldi munkákat is vállalok, hogy meg tudjam teremteni a gazdaság egyensúlyát – hallottuk a nem mindennapi feladatokat ellátó és áldozatokat vállaló magyarcsernyei fiatalembertől, Serbán Sándortól.

Szerző: 
Jó Reggelt Vajdaság, LMT