Talpon maradni, majd fejlődni

get_img_177.jpg

Juhász Bálint: Még az eddigieknél is jobban felértékelődik a gazdaságfejlesztő programok szerepe

A Prosperitati Alapítvány a közepes és a nagy léptékű fejlesztésekre kiírt, nemrégiben lezárult három pályázatára összesen 58 pályázat érkezett be. Kiemelt jelentőségű, közepes- és nagy léptékű gazdasági beruházások támogatása – vissza nem térítendő támogatás folyósítása, vajdasági magyar vállalkozások számára ipari innováció bevezetése vagy a technológiai felszereltségi szintjük és termelési kapacitásaik növelése céljából –, továbbá turisztikai szálláshely fejlesztése és létesítése, valamint vajdasági vállalkozások turisztikai fejlesztése – ebben a három kategóriában nyújthatták be pályázataikat az érdeklődők. Juhász Bálint ügyvezetőtől megtudtuk, hogy az 58 pályázat java része az innovációs kategóriára vonatkozott, míg nagyjából 15-16 pályázat a turisztikai kiírásokra.

Mint arra Juhász Bálint emlékeztetett, az alapítvány március 18-án átállt az online ügyfélfogadásra, ám ennek ellenére is kezelték, illetve kezelik az összes folyamatban lévő ügyet, így a legutóbbi pályázati kiírást is.
– Az elbírálás alkalmával az online formában benyújtott pályázati anyagot vesszük figyelembe, majd a rendkívüli állapotot követően lehetőséget biztosítunk a pályázatok papír alapon történő átadására. Arra is emlékeztetnék, hogy a helyzetre való tekintettel lehetőséget biztosítottunk a bizonyos kötelezően benyújtandó dokumentumok későbbi hiánypótlására – taglalta Juhász Bálint.

A Prosperitati Alapítvány ügyvezetője abbéli reményének adott hangot, hogy a válságot követően folytatódik a gazdaságfejlesztő program, „hiszen még az eddigieknél is jobban felértékelődik a gazdaságfejlesztési programok szerepe, különös tekintettel arra, hogy a határon túli területeken, mint nemzetpolitikai eszköz, kiemelten fontos, és az is lesz, a már megteremtett értékek, azaz a vállalkozások, továbbá a munkahelyek, védelme, természetesen figyelembe véve a járvány az anyaország gazdaságára gyakorolt hatását.” A gazdaságot és a vállalkozásokat fejlesztve lehet megfelelően helytállni az újonnan kialakuló körülmények között, tette hozzá Juhász Bálint.

Azzal kapcsolatban, hogy mik az alapítvány értesülései, miként boldogulnak a Prosperitati korábbi támogatottjai a március közepén kialakult, szinte mindent le-, illetve megbénító helyzetben, Juhász Bálint elmondta, hogy vállalkozása fenntartásának céljával mindenki igyekszik a törvényes előírásokkal összhangban keresni a megoldásokat.
– A járvány némelyik ágazatra különösen negatív hatást gyakorol, ilyen például a vendéglátóipar, de akár a fogorvosokat is említhetném. Mindenkit arra biztatunk, hogy éljen a szerbiai gazdaságmentő csomag nyújtotta lehetőségekkel. Példaként említeném a bérekre kirótt adók és járulékok fizetése halasztásának a lehetőségét, vagy a bértámogatást és a kedvezményes forgóeszközhitelt. A biztos lábakon álló vállalkozásokban elsősorban likviditási problémák jelentkezhetnek, ám ezt például a kedvezményes hitellel át lehet vészelni. Tudjuk, hogy a mezőgazdasági termelők számára is állami támogatások és hitelek állnak rendelkezésre, remélem, hogy az érintettek élnek a lehetőséggel. A termelők vonatkozásában örülünk annak, hogy el tudták végezni a tavaszi munkálatokat, hiszen ez az ország és a társadalom egészének a szempontjából fontos. Abban bízunk, hogy mindenki talpon várja be a járvány lecsengését, majd ezt követően ismét a fejlődés és a fejlesztés kerül a párbeszéd középpontjába, valamint abban, hogy a válság lecsengését követően a vajdasági magyar vállalkozók és termelők is képesek lesznek feltalálni magukat az új gazdasági térben – fogalmazott Juhász Bálint.

2020. április 24.

Szerző: 
Magyar Szó, P.E. (Fotó: Ótos András)