Szakmai támogatás összetartó közösségben

get_img.jpg

A Vajdasági Mentorprogram második ciklusának nyitórendezvénye Topolyán – A külhoni magyar közösségek gazdasági megerősítése a cél

Topolyán vette hivatalosan kezdetét a Vajdasági Mentorprogram második ciklusa. A program célja olyan régiós mentorhálózat kiépítése, amely hosszú távon hozzájárul a vajdasági magyar vállalkozók közötti üzleti kapcsolatok erősítéséhez és a vajdasági magyar gazdasági élet további erősítéséhez. A mentor és mentorált párosok között szakmai találkozók segítik a közös munkát, konkrét szakterületi kérdések mentén. Tematikus előadások, képzések várják a résztvevőket, akik egymást is segítik majd vállalkozásfejlesztési témákban. A szakmai programok mellett a tervek szerint közösségépítő eseményeken erősítik a közös munka hatékonyságát.

A Vajdasági Mentorprogram 2019 őszén indult útjára Zentán. A második ciklus megnyitójára tegnap Topolyán a TSC Arénában került sor. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ez alkalommal lapunknak nyilatkozva kiemelte, hogy Vajdaságban valósították meg elsőként a mentorprogram első ciklusát, és az, hogy a második ciklus iránt ugyanakkora, illetve valamivel még nagyobb is az érdeklődés, annak sikerességét jelzi. A lényeg a tapasztalatok átadásán van. Azon, hogy a tapasztalt vállalkozók, a mentorok a kisvállalkozókkal, kezdő vállalkozókkal foglalkozzanak, hogy átadják nekik azt a tapasztalatot, tudást, aminek már ők a birtokában vannak. Emellett bekapcsolják őket abba a körforgásba, aminek ők is részesei vagy alakítói, ami azt eredményezi, hogy a kezdő vállalkozások gyorsabban tudnak fejlődni. Ugyanakkor a mentor és a mentoráltja között egyfajta barátság és partnerség is kialakul, és ennek a gazdasági jelentőségén kívül a közösségépítő szerepe is fontos.

Pásztor István elmondta, hogy a második ciklus lezárását követően a terveik szerint másfél-két év múlva lesz majd folytatása is. Nem biztos azonban, hogy ugyanilyen formában szervezik meg. Szeretnék ugyanis mindig aktualizálni, a valós igényeknek megfelelően megszervezni a hasonló programokat. Arra a kérdésre, hogy a küszöbönálló anyaországi és szerbiai választások eredménye mennyire befolyásolja majd a további programokat, elmondta, hogy alapvetően jó lenne, hogyha Szerbiában a választások után is megmaradna a befogadókészség. Az anyaországban pedig természetesen fontos lenne, hogy az a politikai erő maradjon hatalmon, amely az elmúlt három ciklusban a számunkra kedvező nemzetpolitikát gyakorolta. Hozzátette, hogy december 3-a és 12-e között Vajdaságban 1138 terepi aktivista segített a kettős állampolgársággal rendelkezőknek, hogy regisztráljanak az anyaországi választásokra. Fontos tudni ugyanis, hogy az állampolgárság automatikusan nem jelent szavazati jogot is, ahhoz regisztrálni kell. Becslései szerint mintegy tíz százalékkal sikerült növelni azoknak a számát, akik részt vesznek majd az anyaországi választásokon.

Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy a fiatalok az érdeklődésüknek megfelelő témakörökben kaphatnak segítséget, egyebek mellett az emberi erőforrások kezelése, az időbeosztás és az üzleti tervek gyakorlati megvalósítása terén.

December és március között tervezik megvalósítani a programokat. Az első ciklusban 25 mentor és 50 mentorált vett rész, a mostaniban pedig 27 mentor 60 mentoráltja. Emlékeztetett, hogy a Prosperitatinak volt egy kezdő vállalkozókat segítő programja is, melyben 750-en vettek részt. A gazdaságfejlesztési programok által pedig mintegy 2200 vállalkozót támogattak.

A Vajdasági Mentorprogramot a Magyar Kormány is támogatta. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár online vett részt a megnyitón. A mentorprogram erősíti a Kárpát-medencében az elmúlt években kialakított gazdasági hálót. Ez a háló azt is eredményezi, hogy egyre inkább egy gazdasági térről beszélhetünk. Magyar vállalkozók magyar családoknak biztosítanak megélhetést, ezáltal csökkenteni lehet az elvándorlás mértékét is. A nemzetpolitikai államtitkárság partnerként tekint a magyar vállalkozókra. Több tízezer magyar vállalkozás került eddig a látókörükbe, a Vajdaságban a közös programoknak köszönhetően sikerült az elvándorlás mértékét csökkenteni. Emlékeztetett rá, hogy a mentorprogramot először a Vajdaságban indították el 2019 végén, ezt követően szervezték meg Erdélyben az első évadot. Most pedig párhuzamosan zajlik a horvátországi, a felvidéki, valamint a kárpátaljai mentorprogram, és ezzel egy időben indítják el az erdélyi mentorprogram második évadát. A Kárpát-medence minden részére eljutott, kivéve a Muravidéket, ahol jövőre tervezik elindítani. A gazdasági és a pályázati lehetőségeknek köszönhetően több magyar fiatal, több magyar család dönt úgy, hogy visszajön a Vajdaságba, és újra bekapcsolódik akár a családi gazdaságba, vagy új vállalkozásokat indít – emelte ki Potápi Árpád János.
A második képzési körben 60 mentorált és 27 mentor vesz részt

A külhoni vállalkozói mentorprogram a nemzetpolitikai államtitkárság, a Pro Economica Alapítvány és a Design Terminál együttműködésével valósul meg.

Az egyik tapasztalt mentor, Méhes Béla bácskossuthfalvi vállalkozó elsősorban a fémiparban érdekelt. Elmondta, hogy ezúttal három mentoráltja van, és nem mindegyik „fémes”, mégis vannak általános érvényű tapasztalatok, amelyeket a más szektorban tevékenykedők is megszívlelhetnek.

Szerző: 
Magyar Szó, Tóth Péter