Német Márton

Iroda: 
Pancsova

1959-ben született Belgrádban. A középiskola befejezése után, a Belgrádi Közgazdasági Egyetemen folytatta tanulmányait, majd gyáripari szakon mesterfokozatot szerzett.

A diploma megszerzése után több bankban és az adóhivatalban is dolgozott. Többek között hitelezési osztályvezető, rövidlejáratú kölcsönök intézésében, új cégek alapításában, a vállalatok pénzügyi adatainak elemzésében, pénzforgalommal történő üzletbonyolításokban jártas, valamint adózási tanácsadó is volt.

1999-ben a Jugoszláv Export és Hitelbank, pancsovai fiókjának igazgatója, 2002-től az ALCO Bank pancsovai fiókjának szakmunkatársa, illetve a Köztársasági Adóhivatal pancsovai osztályának munkatársa volt. 2003-tól a gazdasági és pénzügyminisztérium adóhivatalának osztályvezetője, 2005-től a Zepter Bank pancsovai gazdasági részlegének vezetője, majd 2007 és 2015 között az OTP Bank pancsovai fiókjában dolgozott, mint tanácsadó. 

Pancsován él és több idegen nyelvet beszél.

Hobbijai a kerékpározás és a hegymászás.

2016-ban csatlakozott a Prosperitati csapatához.