Sikertörténet a Prosperitati gazdaságfejlesztési programja

juhasz_balint_3.jpg

A Prosperitati Alapítvány által megvalósított gazdaságfejlesztési programot sikertörténetként mutatták be Tusnádfürdőn.

A Gazdaságfejlesztés határok nélkül - Termék és Tudásexport című panelbeszélgetésen Juhász Bálint, az alapítvány ügyvezetője ismertette az eddig elért sikereket. Hangsúlyozta, eddig 13 nagyléptékű fejlesztést, illetve négy közepes léptékű fejlesztést adtak át, valamint összesen 250 millió euró értékű beruházást valósítottak meg.

Juhász Bálint, ügyvezető, Prosperitati Alapítvány: „A nagyléptékű fejlesztéseknél a termék export például a méz integrációban tud megvalósulni. Emlékezzünk arra, hogy nagyon sok méhész jelentkezett az előadásainkon, hogy továbbra is szeretne méhészettel foglalkozni. Mi ennek az integrációját teremtettük meg. Abban bízunk, hogy Magyarország kormányának a támogatásával, a HEPA támogatásával a külföldi piacokra el tudnak jutni ezek a termékek. De van olyan táskagyárosunk, aki már közel harminc országba exportál, illetve német és japán piacra gyártó láncgyárunk, bútorgyárunk, fűszerpaprika és levesfűszer feldolgozónk.”

2019. július 26.