Prosperitati: Segítik a vállalkozások indítását a járvány után

jb.jpg

A területi irodák újra fogadják az ügyfeleiket

A héten újra kinyitottak a Prosperitati Alapítvány területi irodái. A rendkívüli állapot ideje alatt az ügyintézés csak online folyt. Most, hogy a különféle hivatalok is megkezdik működésüket, lehetővé válik a pályázatok hiánypótlása.

Erről beszélgettünk Juhász Bálinttal, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetőjével, de arra is kíváncsiak voltunk, hogy mennyire veti vissza a 2016 elején indult délvidéki térség- és gazdaságfejlesztési program eddigi eredményeit a járvány okozta gazdasági világválság? Mennyire módosul a program, illetve mire számíthat az új ciklusban kiemelt ágazatként kezelt turizmus?

- Sok munka felhalmozódott az elmúlt két hónapban?

- A személyes ügyintézés is lehetővé vált mostantól, de előtte is folyamatosan dolgoztunk és ennek eredményeképpen a 7. pályázási körben nyertes pályázatok közül, a több mint 2000-ből, összesen még 19 vár kifizetésre. Ezek zömében építkezés-kivitelezési munkálatok, ahol a kifizetés módja eltér az eszközök beszerzésétől. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó arány, hiszen azt lehet mondani, hogy több mint 99 százalékát a nyertes pályázatoknak kifizettük.

Március 31-éig beérkezett 58 közepes és nagyléptékű turisztikai és gazdaság innovációs fejlesztésre benyújtott pályázat. Ezek feldolgozása, formai elemzése folyamatban van, hiánypótoltatásra is lehet hamarosan számítani. Bizonyos hivatalok most újrakezdtek dolgozni, az ő munkájuk ütemének függvényében igyekszünk majd kialakítani a hiánypótoltatás dinamikáját. Emellett a kétezret meghaladó pályázat elszámoltatása is folyamatban van. Fontos tudnivaló ezzel kapcsolatban, hogy a kérelmezőknek, akik eddig nem tudtak elszámolni, a megvalósítási határidőt június 30-áig, az elszámolási határidőt pedig július 15-éig meghosszabbítottuk. Itt körülbelül a pályázók fele benyújtotta már az elszámolását, a fele pedig nem. Most ezzel foglalkozunk az alapítványban, illetve intézzük az összes, több mint 12 és fél ezer pályázat fenntartásából fakadó napi ügyeket, illetve a fenntartás beszámolók leellenőrzése is a végéhez közeledik, a napi ügyeket pedig folyamatosan kezeljük a beérkezéseik szerint.

- Vannak-e becslések, hogy a gazdasági világválság mennyire veti vissza az elmúlt négy év gazdaságfejlesztési eredményeit?

- Fokozatosan térünk vissza a megszokott, régi élethez, de alapvetően egy megváltozott világ, illetve gazdasági környezet vár ránk. Az eddigi jelzések alapján látható az, hogy bizonyos vállalkozásokat, bizonyos gazdasági ágazatokat súlyosan érintett a helyzet és érint még az elkövetkező időszakban is. Gondolok itt a vendéglátásra, turizmusra, rendezvényszervezésre. A varrodák, amelyek menyasszonyi ruhákat varrtak, ugyancsak nehéz helyzetben vannak, de érintette ez a helyzet a fogászatokat is, a szépségipar szolgáltatóit, amelyek működése az elmúlt másfél hónapban tiltva volt. Azt is látjuk, illetve bízunk abban, hogy a bértámogatási járulékok elhalasztása sok vállalkozásnál mentőövet jelentett. Az olcsó forgóeszköz-hiteleknek az elérése is sokaknak jelent megoldást. Pontos képet arról, hogy milyen nehézségeket okozott és milyen mértékben hatott ki, azaz mennyire befolyásolta az elmúlt évek eredményeit a járvány, azt majd csak a jövőben láthatjuk meg, de mi arra törekszünk, hogy az eredményeket megóvjuk és előre menekülve tovább fejlesszünk, s haladjon előre az a gazdasági, vállalkozói, gazdálkodói és földműves réteg, amely eddig is pályázott, vagy ha nem pályázott, de a jövőben pályázni tervez.

- Ez azt jelenti, hogy lesz majd valamiféle válságkezelő programjuk is, megfelelő pályázatok formájában?

- Amiről eddig beszéltünk, az a vállalkozások indításának a lehetővé tétele lenne, illetve folyamatosan nézzük a lehetőségeket és alkalmazkodunk a magyar és a szerb kormány gazdaságvédelmi csomagjaihoz. A mi alapvető tevékenységünk a fejlesztési programoknak a támogatása. Úgy hiszem, és ez így is lesz, hogy a vállalkozások indítása sokaknak jelent majd megoldást, reméljük, azoknak is, akik a külföldi vendégmunkából hazatértek és itthon képzelik el a jövőjüket.

- A legutóbbi pályázási ciklusban a turisztika volt a kiemelt ágazat, ami most a legnagyobb problémákkal küzd. Továbbra is kiemelt ágazatként kezelik majd, a járvány után?

- Mindenképpen meg fogjuk vizsgálni azokat a projekteket, amelyek a turisztikai fejlesztésekre érkeztek be. Az 58 közepes és nagyléptékű fejlesztésből összesen 16 turisztikai fejlesztés. Nyilvánvalóan kiemelten kezeljük a fenntarthatóságát ezeknek a nagyobb léptékű fejlesztéseknek. A kockázatkezelés, a pénzügyi átvilágítás is teljesen más, mint a kisösszegű támogatásoknál. A turizmust külön fogjuk kezelni és a következő hetek, hónapok meg fogják mutatni, hogy milyen irányt vesz ez az ágazat. Valószínűleg számíthatunk arra, hogy a belföldi turizmus nagyobb szerepet fog kapni a külföldi utazásokkal szemben. A korábban, a kezdő turisztikai vállalkozóknak kiírt pályázatok elbírálása a végéhez közeledik, és itt arra számítok, hogy ezek a pályázatok meg tudnak valósulni és azok a nagyobb lépétkű fejlesztések is meg tudnak valósulni, amelyek fenntartható projekteknek minősülnek. Nem hinném, hogy a turizmusban dolgozó vállalkozók kezét el kellene engedni, de ugyanakkor kiemelten kell vizsgálni a projektek fenntarthatóságát, s ez lesz majd az elkövetkező hetek, hónapok feladata.

2020. május 14.

Szerző: 
Vajdaság Ma, Németh Ernő