Papuli 4You szobák

pap157.jpg

Bővült a zentai Papuli étterem idegenforgalomhoz kapcsolódó kínálata. A Prosperitati Alapítvány támogatásával négycsillagos szobákat alakítottak ki. Ezeket ma adták át.

Az elmúlt viszontagságos évek minden fejlődni kívánó vállalkozást kihívás elé állítottak, de ahogyan mondani szokás, aki mer, az nyer. Mi hittünk és mertünk- mondta Gere Zsíros Elvira, a Papuli 4You szobák tulajdonosa: „Régen megszületett az ötlet, de megvalósításra csak 2018-ban került sor, ugyanis akkor vált eladóvá ez az épület, és innen kezdődött minden. Szép terveket szőttünk, tervezgettünk, hogyan alakul majd a jövő, és szerencsénk is volt, mert a következő évben jelent meg a Prosperitati Alapítványnak a turizmusfejlesztésre kiírt pályázata.”

A Papuli 4You szobák nevet viselő turisztikai létesítmény megvalósulását 60 százalékban a tulajdonosok finanszírozták. 40 százalékot a Prosperitati Alapítvány pályázatán nyert eszközökből fedeztek.

Juhász Bálint, ügyvezető, Prosperitati Alapítvány: „Nagyon fontos mérföldkő volt, amikor a gazdaságfejlesztési program megvalósításának a kellős közepén, azt kell, hogy mondjam, hogy beláttuk, hogy a turizmus fejlesztésében van hova fejlődnünk. Azt gondolom, hogy az elmúlt néhány hónap bebizonyította, hogy tudtunk itt is jelentősen előre haladni.”

A vajdasági gazdaságfejlesztés program a magyar kormány támogatásával valósul meg.

Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja: „Mint a jelenlegi példa is tükrözi, a vajdasági gazdaságfejlesztési program a turizmus fejlesztésében is mára látványos eredményeket ért el. A gazdaságfejlesztési program nemcsak a gazdaságélénkítés, de a versenyképes tudás megszerzése és a munkaerőpiacra gyakorolt hatás szempontjából is eredményes.”

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, a Papuli nemcsak egy vendéglátóipari egység, nemcsak egy étterem, hanem ez a vajdasági magyar közösségnek az egyik büszkesége: „A Papuli az elmúlt 50 évben a feladatnak a nehezebbik részét csinálta meg, ezzel az étteremmel. A Papuli mára fogalommá vált. A Papuli mára meghaladja Zenta határait. A Papuli mára ebben a műfajban, hogyha bárhol is említi az ember, akkor tudják, hogy miről beszél.”

Az 1971 óta működő Papuli étterem szomszédságában megnyílt turisztikai létesítmény összesen 10 szobával várja a Zentára látogatókat.

Szerző: 
Pannon RTV