Otthonteremtőben

csantaver_dscn2999.jpg

Beszélgetés az itthoni életről, a Prosperitati házvásárlási pályázatáról, a jövőről
Csantavér Vajdaság északi részén, Szabadkától délkeleti irányban elterülő település, a lakosság összetételét tekintve az egyik leghomogénebb, 92,4%-os magyarsággal. Mint a legtöbb Vajdasági településen, Csantavéren is érezteti hatását a tömeges kivándorlás, egyre kevesebb a fiatal. Viszont szerencsére mindig vannak olyanok is, akik jövőjüket a szülőföldükön képzelik el, itt próbálnak boldogulni, megteremteni a megélhetésükhöz szükséges körülményeket.

Körmös Tünde és Udvardi Dávid egy fiatal pár, akik az utóbbi táborba tartoznak, ők itthon képzelik el jövőjüket, jól érzik magukat a szülőföldükön, a tavalyi évben pedig sikeresen pályáztak a Prosperitati Alapítvány pályázatán.

Életvidámak, pozitívak, igyekeznek megtervezni a jövőjüket. Dávid 27 éves, számítógépes szerkesztő – gépésztechnikus szakon végzett Szabadkán a Műszaki Iskolában, jelenleg a helyi Gebi vállalatban dolgozik. Tünde 26 éves, Egészségügyi Középiskolát végzett, ő is Szabadkán. Csantavéren dolgozik mint egészségügyi nővér a gyerekosztályon. Jelenleg otthon van, fél éves kislányukkal Csengével, aki boldogsággal tölti el őket, kitöltve a mindennapjaikat.

Barátságos hangulatban, egy gőzölgő kávé mellett beszélgettem velük.

  • Hogyan kezdtétek közös életeteket?

Közös életünk 8 éve kezdődött, azóta vagyunk együtt, ebből több mint 2 éve együtt is élünk. Eddig házbérben laktunk, most már saját házban, aminek örülünk. Van egy imádnivaló kisbabánk, Csenge, és a terveink szerint idén házasodunk össze. Ezt nagyon várjuk már.

  • Miért pont ebben a faluban vettetek házat? Mi az ami ideköt benneteket?

Mind a ketten csantavériek vagyunk, itt is nőttünk fel, szeretünk itt élni. A család, és a barátok is itt vannak, számunkra ők mindannyian nagyon fontosak. Mindkettőnknek van itt munkája, szerencsére az utazásra sem gondolunk, mint azon családok, akik mondjuk Szabadkán, vagy valamely környező városban dolgoznak. Igazság szerint bennünk nem is merült fel, hogy külföldre költözzünk, mindig is itt szerettünk volna élni, így terveztük. Tény és való, hogy akik külföldön vállalnak munkát,  sokkal többet keresnek mint itt a szülőföldünkön, de a pénz önmagában mit sem ér a család, barátok, egy nyugodt környezet nélkül. Emellett meg kell említeni, hogy azok közül is, akik szerencsét próbálnak külföldön, többen vissza is térnek, csak erről kevesebb szó esik. Valóban nem is volt kérdés számunkra, amikor felmerült a házvásárlás kérdése, mi eldöntöttük, hogy itt szeretnénk élni.

  • Mennyi időt vett igénybe, hogy megtaláljátok a legmegfelelőbb házat? Milyen állapotban van? Terveztek-e valami javítást elvégezni rajta?

Tulajdonképpen mi már a pályázat megjelenése előtt is régóta nézegettük az eladó házakat, és sokat gondolkodtunk. Amikor meghallottuk ezt a pályázatot és az általa kínált lehetőséget, intenzívebben kezdtünk keresgélni, nézelődni. Pár hónap alatt sikerült is ráakadnunk a jelenlegi otthonunkra, ami minden tekintetben és szempontból megfelelő volt számunkra. 

Külön szerencsénk volt, hogy korrekt és toleráns, segítőkész hozzáállást tanúsított az eladó, aki mindig a rendelkezésünkre állt a hívásoknál, bármikor tudtunk vele értekezni, megkönnyítette a dolgunkat. Nagyon hálásak vagyunk neki, hogy megengedte, hogy megpályázzuk a házat. Örömmel tölt el bennünket, hogy mindez sikerült is. Magáról a ház állapotáról azt kell tudni, hogy jó állapotban van, idővel kisebb átalakításokat tervezünk majd. Mivel jelenleg még nincs gyerekszoba, a családunk viszont bővült, ezért szeretnénk újabb szobát hozzáépíteni, valamint szeretnénk majd a központi fűtést is bevezetni. A ház viszonylag nagy udvarral is rendelkezik, aminek külön örülünk, hiszen további lehetőségeket is biztosíthat nekünk a későbbiekben. Jelenleg élvezzük az új otthonunkat, családias hangulatban, amit kisbabánk hangja, mosolya tesz még hangulatosabbá.

  • Támogatás nélkül elképzelhetőnek tartottátok volna-e, hogy saját otthonotok legyen?

Igazság szerint volt megtakarított pénzünk, ami a pályázaton nyert támogatás mellett biztosította az önrészt. Támogatás nélkül más helyzetben lettünk volna, akkor nem tudtunk volna ilyen házat keresni és vásárolni.

Manapság lehet olcsóbb házakat is találni, azonban a felújításukra költött pénz sokszor dupla annyi is lehet. Mi személy szerint nagyon örülünk, hogy megnyertük a pályázatot, hatalmas segítség ez minden fiatal család számára, számunkra is, hiszen sokkal jobb házat tudtunk vásárolni.

2017. február 6.

Szerző: 
Jó Reggelt Vajdaság, G.A.