Hetvennégy éve üzemel a kúlai Papp-féle kerékpár- és segédmotoroskerékpár-javító műhely
A kúlai „biciklis történet” a múlt század második évtizedében Kishegyesen kezdődött. Papp Jenő 1923. januárjában született, Papp Pál és Rozália negyedik gyermekeként. Legidősebb bátyját, Gyulát 1942-ben a honvédek besorozták, és soha nem tért haza a háborúból. 1943-ban Jenő is bevonult, de szerencséje volt, hiszen a hátvonalba, a gépjárművek karbantartási osztályára került, mert írásos bizonyítéka volt arról, hogy ért a járművek javításához.
Goga Zsolt, Jenő unokája, kúlai kerékpárjavító mester elmondása szerint nagyapja az általános iskolát követően elszegődött inasnak, mert a kerékpárok javítása mellett az autók, kamionok javítása is érdekelte. Miután 1944-ben a partizánok és az oroszok közeledtével az osztag szétbomlott, a katonaságnál szolgálatot teljesítő nagyapa hazajött Kishegyesre. 1945-ben újból besorozták katonának, de akkor már a másik oldalon. Szerencséje volt, ezúttal sem került a frontra, hanem a szerviz- és mechanikus egységnél szolgált.
− Mindkét sorozásnál a szakmája és a tudása mentette meg az életét. 1946-ban leszerelt, majd Kúlán, a Lenin utca 28. alatt bérelt üzlethelyiségben nyitotta meg első kerékpár- és később segédmotoroskerékpár-javító műhelyét. Kishegyesről nyári úton kerékpárral járt naponta Kúlára, a javításokat az onnan hozott szerszámokkal kezdte, majd 1948. június 21-én megkapta a határozatot, hogy kerékpárjavító műhelyt nyithat, és ezzel egyidejűleg bekerült az itt működő kisiparosok közé – mesélte Zsolt.
Az akkori műhely szomszédságában volt Pintér József jól menő vágóhídja és hentesüzlete. A tulajdonos éveken át látta, hogy milyen nehéz körülmények között dolgozik a kerékpárjavító mester, és hogy Jenőnek nem telik rendes szerszámokra, felszerelésre, alkatrészek vásárlására, ezért egy tekintélyes összeget ajánlott fel neki támogatásként, amíg anyagilag talpra nem áll. Papp Jenő nem akarta elvenni a pénzt, de később mégis csak felhasználta, és ennek köszönhetően pár hónap alatt igencsak megszaporodott a munka, fellendült a műhely forgalma, olyannyira, hogy a kerékpárjavító mester néhány hónap alatt visszafizette a kölcsönbe kapott összeget.
– A tata nagyon jó mester volt, nem tudok róla, hogy a munkáját bárki is bírálta volna. Folyamatosan alkalmazott egy-két kisegítőt. Majd miután megnősült, két lányuk született, egyik az édesanyám, Papp Margit, megvették ezt a családi házat, ahol ma lakunk. Amikor tata áruért ment vidékre, olykor egész nap távol maradt, a mama és édesanyám többször besegített a munkába, kiadták a megjavított kerékpárokat, kiszolgálták az érdeklődőket. El kell mondani azt is, hogy a tatának mindenféle jármű vezetésére volt jogosítványa, de soha nem ült autóba, inkább busszal vagy kerékpárral utazott. A vidéken vásárolt alkatrészeket legtöbbször kiszállították, de előfordult, hogy táskákban, kézzel cipelte haza – sorolta beszélgetőtársunk.
A kerékpárjavító műhely 1948-től 1988-ig működött a Lenin utcai bérelt helyiségben, ami tulajdonképpen Kúla központjában, azaz igen forgalmas helyen volt. Az épületet később átvette a község, lebontották, és helyére játszóteret építettek, Papp Jenő pedig visszaköltözött a családi házba, és annak udvarában rendezte be műhelyét. Soha nem volt évi szabadságon, a tengert is csak egyszer látta, nagyon a szakmának élt, de szeretett viccelődni. A kúlaiak jól ismerték, tisztelték, és megbecsülték emberként is és a munkáját is. 1964-től kezdve a Partizán kerékpárgyár felhatalmazott szervizeként is működött. ’90-ben vonult nyugdíjba, de továbbra is dolgozott, Zsolt hivatalosan 1995-ben vette át tőle a munkát, tehát a kerékpárjavító műhely kerek 74 éve működik.
– Az apám, Goga György építészmérnöki végzettséggel munkavezetőként dolgozott, emellett nagyon szerette az asztalosmunkát, délutánonként faesztergálással foglalkozott. A ’90-es években otthagyta a céget és vállalkozásba kezdett. Az asztalosszakma az öcsémet is jobban érdekelte, mint a biciklijavítás. Jómagam viszont allergiás voltam a porra, így mást kellett választani. Négyéves gépészeti középiskolát végeztem, de már gyerekként folyton a tata műhelyében lógtam, és könyörögtem, hogy adjon nekem is valamilyen munkát. A kerékcentrírozással kezdtem, közben az apróbb javításokat is ellestem. A segítségért a tata mindig megjutalmazott, fagyira, tornacipőre is jutott a zsebpénzből. A ’80-as évek végén kaptam tőle egy APN motorkerékpárt, ami abban az időben nagyon menő volt a fiatalok körében. Szerettem volna, ha gyorsabban megy, ezért szétszedtem, összerakni viszont már nem tudtam. A tata segített, és szerintem már akkor észrevette, hogy hajlamos vagyok beolajozni a kezemet, és hogy vannak elképzeléseim a szereléssel kapcsolatban. Talán az is megfordult a fejében, hogy lesz kire hagyni a műhelyt – mondta Zsolt.
Kifejtette, nem volt könnyű belerázódni a kerékpárok és egyéb kétkerekűek javításába, sőt, eleinte kifejezetten nehezen ment minden, hiszen ehhez a munkához nagyon sok türelem, érzés, jó látás és persze fizikai kondíció szükséges.
− 1998-ban a Josip Kramer utcában béreltem egy üzlethelyiséget, kerékpárokat árultunk, közben itthon a javításokkal foglalkoztam. Igen bonyolult helyzet alakult ki, szerettem volna, ha egy helyen van a bolt és a műhely, de erre csak 2017-ben került sor, miután az iskolánál sikerült megvásárolni egy régi házat. Az épületet idővel átalakítottam, a munkában sokat segített feleségem, Márta és az idősebbik fiam, Norbert is, és azóta itt dolgozunk a kisebbik fiammal, Csabával – mondta Zsolt. Hozzátette, a Goga családban immár biztosan nem hal ki a biciklis vállalkozás.
Csaba ugyancsak korán kezdett érdeklődni a szakma iránt. Először csak apróbb dolgokkal, javításokkal próbálkozott, de idővel komolyabbra fordult a dolog, és ma már önállóan helytáll a műhelyben.
− Fontos volt számomra Csaba érdeklődése, aki kicsi korától kezdve ott volt a műhelyben, majd miután befejezte az elektrotechnikai középiskolát, belejött a javításokba. Pár hónap után már láttam, hogy ő lesz a harmadik generáció, aki folytatja ezt a könnyűnek cseppet sem mondható szakmát. Amellett, hogy nagyon sokat segített a régi ház felújításánál, igyekeztem mindenbe részletesen belevezetni, így ma már a javítási folyamatoktól az áru rendeléséig mindent rá lehet bízni. Több mint két éve hivatalosan dolgozik az üzletben – fogalmazott.
Miközben beszélgetünk, Goga Csaba félretesz egy megjavított kerékpárt, rendet rak a munkaasztalon, majd egy újabb javításra szoruló kétkerekűt tol a műhely hátsó részébe.
− Nem tudom, miért iratkoztam be az elektrotechnikai szakra, hiszen kicsi koromtól fogva az apámhoz hasonlóan gyakorlatilag minden szabadidőmet a műhelyben töltöttem. Ezt a szakmát nem lehet könyvből tanulni, elolvasni sem, itt a gyakorlat teszi az embert jó mesterré. Soha nem bántam meg, hogy nem mentem egyetemre, talán egyszer a munka mellett ezt is sikerül befejezni. A műhely teljes egészében fel van szerelve, az üzletben is minden kapható a kerékpárokhoz, így csak az maradt hátra, hogy az ember dolgozzon, becsületesen keresse meg a kenyerét – magyarázta a fiatal mester.
Miközben nézegetjük a régi fotókat, újságcikkeket és a különböző, immár családi ereklyének számító dolgokat, a szó a szakma jó és rossz odalára terelődik. Zsolt elmondta, számára az elsődleges cél, hogy megőrizze a kerékpárjavító műhely több évtizedes jó hírnevét.
− Ezt a szó szoros értelmében mondom. Hiába hoznak sáros, poros vagy éppen rozsdás kerékpárokat javításra, a járgányt nem szabad ilyen állapotban kiadni a műhelyből. Arra is oda kell figyelni, hogy ne csupán a tulajdonos által szóvá tett hibát javítsuk ki, hanem közben megolajozzuk a láncot vagy a pedálokat, vagy éppen megjavítsunk olyan apró hibákat, amelyek elkerülték a tulajdonos figyelmét. Amikor átvettem az üzletet, folyamatosan 20-30 kerékpár volt javításon, de könnyebb volt, mert jó minőségű alkatrészekkel dolgoztunk, és az elvégzett munkáért szavatosság járt. Manapság a pénzhiány miatt egyre több kínai kerékpárt látni az utakon, de munka most is van. Az alkatrészbeszerzés gyorsabb ugyan, de a minőség sokszor kifogásolható, ezért egyre nehezebb dolgozni – magyarázta beszélgetőtársam.
Goga Zsolttal elmegyünk a valamikori műhelybe, amely a családi ház mögötti udvarban üzemelt, megnézzük a falra akasztott pókhálós biciklit és a nagytata által rendelt egykori cégtáblát. Zsolt mindegyik tárgy történetét ismeri, hiszen ebben nőtt fel, itt lett belőle folyamatosan olajos kezű, tisztességes és elismert szakember. A kerékpárjavító mester különösen büszke arra, hogy a családban immár a harmadik generáció talált megélhetést a ma már ritkaságszámba menő kisipari vállalkozásban.
Végezetül elmondta azt is, hogy két alkalommal pályáztak a Prosperitati Alapítványnál, és mindkét alkalommal sikeresen. Először egy személygépkocsit sikerült vásárolni, amely nélkülözhetetlen a pótalkatrészek beszerzésénél, második alkalommal pedig szerszámok vásárlására pályáztak.
Tegyük hozzá, a riportalany fiatal kora óta aktív tagja a kúlai magyar közösségnek, a Népkör MMK elnöke, emellett a helyi parlamentben képviselőként a politikai életben is jelen van.