Nehéz a konyhakertészet, de megéri, vallják a szenttamási fiatal termesztők

mm.jpg

Nincs munkaidő és évi szabadság sem

Nálunk nincs munkaidő, évi szabadság, de még szabad hétvége sem. A fóliasátorban folyamatosan jelen kell lenni, figyelni a növényeket, mert egyetlen nap kimaradás, vagy figyelmetlenség nagy károkat okozhat, mondta a szenttamási Perović Krisztina, aki férjével öt évvel ezelőtt vágott neki a könnyűnek cseppet sem nevezhető munkának, a konyhakertészetnek.

Perović Goran műszaki középiskolát fejezett Óbecsén, Krisztina pedig Szabadkán grafikát tanult, majd Újvidékre az óvónőképzőbe iratkozott, de nem diplomázott le.

− Akkor úgy gondoltam, óvónőként nehezen fogok munkát találni, kereskedőként azonban azonnal munkába álltam. A férjem szerződéses katonaként dolgozott, így kezdődött a házaséletünk. Egyikünknek sem volt túl magas fizetése, ezért döntöttünk úgy, hogy váltunk. Édesapám segítségével 2015 telén vásároltuk meg az első fóliasátrat, és azonnal hozzáláttunk a termeléshez. Önerőből fúrattunk egy kutat, majd később még egyet. Zöldsalátával kezdtük, a következő kultúra pedig a paprika volt, azóta is folyamatosan termesztjük. Sőt, nem ismerünk senkit, akinek a környéken ennyi paprikája lenne, mint nekünk. A következő évben vettünk még egy fóliasátrat, majd 2018-ban újabb kettőt. Még ugyanabban az évben pályáztunk a Prosperitati Alapítványnál, így tavaly és az idén újabb négy sátrat állítottunk fel, azaz jelenleg 2500 négyzetméteren termelünk fólia alatt és a szabadban. Kint főleg káposzta és karfiol van, mindent locsolunk. Az előző évekhez hasonlóan az idén is a legtöbb a paprika, mintegy 1500-1600 négyzetméteren ültettük el, valamint először próbálkozunk uborkával. A paradicsomot eddig mindig kint termesztettük, az idén először behoztuk a fólia alá. Ebből volt eddig a legtöbb haszon, ugyanis amit nem tudtunk eladni, azt feldolgoztuk, befőztük, így mind elvitték, vagyis semmit sem kellett eldobni. Igaz, sokkal több a munka vele, kacsozni kell, fel kell kötözni, egyszerűbben fogalmazva többet kell „dédelgetni”, mert eléggé igényes, de kifizetődő – mesélte Krisztina.

A kérdésre, hogy honnan lehet ellesni, megtanulni a fóliasátoros termelés fortélyait, a szenttamási fiatalasszony elmondta, induláskor sokat segítettek a szülők, hiszen apukája mezőgazdasággal foglalkozik. A fóliák emelésétől a palántálásig szinte mindenben számíthattak rájuk, s most is besegítenek, hiszen amíg férjével reggeltől estig dolgoznak, az anyukája az unokákat vigyázza, ez mellett pedig mindkét szülő otthonról árulja a termést. A legtöbbet azonban a piacokon (főleg Verbászon) értékesítenek.

− Sokat tanultunk a szülőktől, tájékozódunk az internetről, de már vannak saját tapasztalataink is. Nyugodtan elmondhatom, nincs két egyforma év, sőt, termelési ciklus sem. Folyamatosan figyelni kell mindent, naponta többször is átjárni a fóliákat, megvizsgálni a növényeket, mert olyasmi is előfordult, hogy reggel minden rendben van, délutánra pedig már változás áll be, megjelenik egy betegség, jön a gyom stb. Odafigyelünk például arra, hogy mit és mikor lehet ültetni, ezért hamarosan a szabad ég alatt lesz újra káposzta, karfiol, zöldsaláta, mert ezeket a palántákat egyedül is elő tudjuk állítani. Az igen keresett paprika- és paradicsompalántát viszont egyelőre még vásárolnunk kell, ugyanis a tanyán, ahol a sátrak vannak, nincs áram, ezért nem tudjuk megoldani a fűtést, a palánták nevelése mellett a tél folyamán való termelést sem. A legnehezebb az, hogy mindent kézzel kell csinálni, nincs munkaidő, hétvége, ünnep. Nehéz volt mindezt megszokni, mármint hogy folyamatosan talpon kell lenni, hiszen kimondottan fizikai munkáról van szó. Hogy ne csupán panaszkodjak, van a dolognak jó oldala is, mégpedig az, hogy mindketten rugalmasak vagyunk. Amit nem tudunk azonnal megcsinálni vagy megoldani, azt később végezzük el, akár egy-két óra múlva, ez például egy cégben vagy gyárban már nehezen elképzelhető. Magunk osztjuk be a munkaidőnket, előre tervezzük, mikor mit csinálunk. A motiváció az egészben az, hogy átérezzük: mindent magunknak csinálunk. Minél többet dolgozunk, annál inkább értelmét látjuk, hogy igenis, megéri, mert a teljes haszon a miénk marad. Ha nem csináljuk, nem haladunk. Ennyire egyszerű ez. Rossz viszont, és nagyon sajnálom, hogy kevés időt töltünk a gyerekeinkkel (9 és 4 évesek), hogy legtöbbször csak este találkozunk, esetleg ha hazamegyünk ebédelni – mondta Krisztina.

A jövőre és a tervekre terelve a szót a szenttamási fiatalasszony elmondta, a vállalkozás elején túl pesszimista volt, a sok munkát követően ez megváltozott, hiszen mindketten belekóstoltak, hogy a jól végzett munkának mindig édes a gyümölcse.

− Mindenki azt mondja, hogy a jövő élelmiszertermelése csakis a fóliákban képzelhető el. Kicsiben és nagyban is. Nyakunkon a klímaváltozás, lépten-nyomon érezzük a hatását, és már most tapasztalható, hogy a szabad ég alatt sok kockázattal jár a termelés. Tekintettel arra, hogy csupán pár éve foglalkozunk konyhakertészettel, ebben a pillanatban biztos vagyok abban, hogy a paprikatermesztésben már elértünk egy bizonyos szintet, minőségileg és mennyiségileg is, amire nagyon büszkék vagyunk, és szeretnénk folytatni, haladni előre. A tervekről szólva még azt is el kell mondanom, hogy amennyiben sikerül, szeretnénk még egy kisebb traktorra pályázni a Prosperitati Alapítványnál. Olyan kis járműre lenne szükség, amivel lehet közlekedni a fóliasátrak alatt, összegyűjteni és kiszállítani a leszedett termést, ugyanis jelenleg ezt kézi erővel végezzük, ami nagyon megterhelő, hiszen nagy a felület, és nehezek a ládák – mondta végezetül Krisztina.

Szerző: 
Magyar Szó, Paraczky László
Típus: 
Interjú