,,Nagyon szeretünk Pacséron élni”

received_1080280945688158.jpeg

Barna Renáta, Pacsér- Házvásárlás

Barna Renáta négy gyermek édesanyja. A Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatának köszönhetően saját otthont teremthetett családjának. Elmondása szerint ez a lehetőség új távlatokat nyitott számukra Pacséron, ahol nagyon jó lakni, élni. Kertészkednek, jószágot tartanak és tervezik a jövőt.

  •     Milyen indíttatásból pályázott, hogyan választották ki a megfelelő házat?

    Azért döntöttünk, úgy, hogy megpályázzuk a házvásárlást a Prosperitati Alapítványon keresztül, mert nekünk nem volt saját otthonunk. Szerettem volna egy olyan helyet, otthont teremteni a gyermekeimnek, ahol biztonságban, állandóságban élhetünk, abban a tudatban, hogy az a ház teljességgel a miénk. Egy hely, ahol bármelyik gyermekem, ha majd felnő is, otthonra lelhet, és nem kell költözgetni, egyik bérelt házból a másikba.

  • Elmentem az Alapítvány irodájába, megkérdeztem, tudok- e pályázni?

Elmondták, hogy minden további nélkül megtehetem, nagyon kedvesek, barátságosak voltak velem, elmondták a feltételeket, mindent átbeszéltünk. Ezután elkezdtem itt, Pacséron keresni házat. Néhány éve már a településen élünk, de addig ugye nem volt saját házunk. Keresgéltünk, nézelődtünk, majd rátaláltunk erre a szép, takaros házra. A kiválasztásnál az elsődleges szempont az volt, hogy benne legyünk a feltételi keretben, amelyet a Prosperitati megadott, de ne kelljen nagy javítási munkálatokat végezni. Az alapvető, költözés előtti felújítást természetesen itt is elvégeztük, de ez nem igényelt nagyobb anyagi megterhelést. Messzemenően meg vagyunk elégedve az eredménnyel. A legkisebb gyermekem porallergiában szenved és ahol ezelőtt laktunk, ott nem volt minden helység lebetonozva, az a környezet sokat ártott az egészségi állapotának. Az új otthonunkban minden helység betonozott, laminált padló van a szobákban, szóval egészségileg is nagyon jó, ideális a gyerekeknek, mindannyiunknak. Nagyon hálásak vagyunk a lehetőségért, mert mindezzel  gyökeresen megváltozott az életünk, jó irányba.

  •     Mióta laknak a házban és hogyan néz ki az épület, a telek?

    Másfél évvel ezelőtt költöztünk be. Három szoba található a házban. Van két előszobánk, egy fürdőszoba, egy nagy konyha és egy spájz. Van terasz is és a házhoz tartoznak melléképületek, hátul, ezek jószágtartásra alkalmasak, van továbbá egy szép füves udvarunk, amelyet a gyerekek teljes mértékben kihasználnak. Épült számukra egy kisebb játszótér is az udvarban.

  •     Hogyan érzik magukat a házban, a településen?

    Teljességgel belaktuk a teret, van egy kisebb gyümölcsösünk, gondozzuk azt, új fákat is szeretnénk ültetni. Továbbá kertészkedünk és vannak jószágaink, sertést, kecskéket, kacsákat tartunk.

Ami a falut illeti, nagyon szeretünk itt, Pacséron élni, barátságosak, segítőkészek az emberek. Jó a közösség, könnyen be tudtunk illeszkedni, nem volt nehéz megtalálni a közös hangot a helyiekkel.

  •     Szeretnének- e esetleg pályázni a jövőben valamilyen fejlesztésre, esetleg vállalkozásra az Alapítványnál?

Aprócska még a legkisebbik gyermekem, amikor majd nagyobb lesz, elképzelhető, hogy belevágunk valamilyen bővítésbe. Gondolkodtunk már ilyesmiben, de egyelőre ez a jövő kérdése – hallottuk Barna Renátától.

Szerző: 
Jó Reggelt Vajdaság, LMT