Nagy az érdeklődés a Prosperitati Alapítvány pályázatai iránt – A földvásárlási támogatásra még várják a jelentkezőket

jb.jpg

Élénk a vállalkozói kedv Vajdaságban

A vajdasági gazdaságfejlesztési program szerepe az idén még inkább felértékelődött, hiszen a koronavírus-járvány következményei miatt kiemelten fontos, hogy megóvjuk az eddigi eredményeinket, és újabb lehetőségeket kínáljunk a vajdasági magyar embereknek – mondta megkeresésünkre Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője. Mint ismeretes, a magyar kormány által támogatott gazdaságfejlesztési stratégiát megvalósító alapítvány június 17-én meghirdette a IX. pályázati körét is, amelyben 5 kiírásra jelentkezhettek a Vajdaságban élő magyar családok, pályakezdő vállalkozók és gazdák. A pályázási kedv továbbra is lankadatlan: az eddigiekben csaknem 750 kérelem érkezett be a négy lezárult pályázati kiírásra, a földvásárlási támogatásra viszont még várják a jelentkezőket.

A HANGSÚLY A KEZDŐ VÁLLALKOZÓKON

Az idén az alapítvány nagy hangsúlyt fektetett a kezdő vállalkozások támogatására: augusztus 15-én két kiírás is lezárult, amelyekre a pályakezdők mellett a külföldről hazatelepült vajdaságiak is jelentkezhettek. A kiírásra 420-an adták át kérelmeiket – közölte Juhász Bálint.

– A koronavírus-járvány megjelenése és a megelőzését szorgalmazó intézkedések bevezetésének következményei miatt azt tapasztaltuk, hogy nagyon sok olyan vajdasági magyar tért haza külföldről, akik elveszítették munkájukat. Nekik kívántunk hosszú távú lehetőséget biztosítani azzal, hogy a kezdő vállalkozóknak kiírt pályázatokon belül hangsúlyoztuk a támogatottságukat. Alternatívát kívántunk biztosítani arra, hogy kamatoztathassák a külföldön megszerzett szaktudásukat és tapasztalataikat, és az alapítvány támogatásával vállalkozást tudjanak nyitni. Együtt írtuk ki ezt a pályázatot az itthon érvényesülni kívánó pályakezdő vállalkozások támogatására. Mindkét pályázat két komponensű: túl vagyunk a képzéseken, amelyet az egészségügyi intézkedések figyelembe vételével, a hallgatók nagy száma miatt az idén online szerveztünk meg. Az előadásokon és a vizsgán való részvételt 394-en teljesítették. A tesztek értékelése még folyamatban van, de reményeim szerint a résztvevők zöme jogosultságot nyer a mentorálásra és az üzleti terv benyújtására is, hiszen a jelentkezőkkel egy felkészült és szakmailag elismert csoport foglalkozott.

Ebben az évben legfeljebb egy millió dinár értékű támogatásra adhatják át üzleti terveiket a vajdasági pályakezdők. A mentorprogramra várakozók életkora és szakmai orientáltsága is rendkívül tarka, ami szintén alátámasztja a kezdő vállalkozásokra vonatkozó kiírások szükségességét és létjogosultságát – tette hozzá az ügyvezető. Kiemelte, hogy az előző években összesen 330 kezdő vállalkozás indulását segítette az alapítvány, így a jelenlegi kiírással akár meg is duplázhatják a Prosperitati Alapítvány által támogatott pályakezdők számát. A program sikerét bizonyítja az is, hogy az eddig értékelhető első kör támogatottjai között a lemorzsolódás igen csekély, de biztatóak a még folyamatban levő pályázatokra vonatkozó adatok is. Azt lehet mondani, hogy a támogatott kezdeményezések életképessége magasan a hasonló programok eredménye felett van: gyakorlatilag a vállalkozások háromnegyede biztos lábakon áll itt, Vajdaságban – hangsúlyozta Juhász Bálint.

TÁMOGATÁSOK INGATLANVÁSÁRLÁSBAN

Szeptember 15-én lezárultak az ingatlanvásárlásra vonatkozó pályázatok is. Az idei pályázati kör ugyanis többek között előirányozta a méhésztelepek kialakítása céljából történő ingatlanok megvásárlásának támogatását is.

– A méhészet fejlesztésére a kezdetektől külön figyelmet szentelünk Vajdaságban, hiszen azt tapasztaltuk, hogy gyakorlatilag minden faluban van legalább 10 méhész. Kialakult a méhész integráció is, ami fontos előrelépés volt a vajdasági méhészet szempontjából. Ennek az ágazatnak rendkívül fejlődőképes piaca van, így igyekszünk azon szegmenseit támogatni, amelyre szükség mutatkozik. A jelen pályázatot is ilyen indíttatásból írtuk ki: a méhészek részéről érkezett egy olyan visszajelzés, mi szerint szívesen élnének olyan lehetőséggel, amivel biztosítani tudnák a méhtelepek kialakítását, a méhlegelőket és akár a teleltetést is. Az erre a célra irányuló ingatlanvásárlási pályázatra csaknem 70 vajdasági magyar méhész jelentkezett – ismertette a kiírás sikerességét az ügyvezető.

Az ingatlanvásárlási lehetőségek között az idén ismételten népszerű volt a falusi házak vásárlására vonatkozó pályázati lehetőség is, amelyre 250 vajdasági házaspár, élettársi közösségben élő, vagy kiskorú gyermekeket egyedül nevelő szülő jelentkezett – emelte ki Juhász Bálint. Emlékeztetett, hogy ingatlanvásárlás esetében a maximálisan megpályázható, forintban meghatározott összeg értéke az idén is 10 ezer euró körül mozog, amihez 25 százalékos önrész felmutatásával juthatnak a pályázók.

A méhészetek és a falusi házak támogatása mellett az alapítvány az idén újra támogatja a vajdasági termőföldek felvásárlását is. Erre a kiírásra még október 31-éig jelentkezhetnek az érdeklődők – folytatta az aktuális pályázatok ismertetését Juhász Bálint.

– A földvásárlási támogatás esetében erre az évre sikerült olyan pályázati konstrukciót kialakítani, amely továbbra is a pályázók érdekeit szolgálja, de minimalizálja a pályázati rendszer kijátszásának lehetőségét. A visszaélés csökkentésére irányuló törekvéseket sikerült úgy formálni, hogy mégse legyenek olyan szigorúak, ami elrettentheti a potenciális pályázókat. Az alapítvány utófinanszírozás formájában a megállapított legfelső elismert ár 65 százalékáig támogatja a termőföldek vásárlását. Legtöbb 100 hektárt lehet megvásárolni, de a legkisebb földterület megvásárlására is lehet pályázni.

Az ügyvezető elmondta azt is, hogy tavaly mintegy 2000 hektárnyi termőföld megvásárlásában tudtak segíteni a vajdasági magyar gazdáknak, így az idén is nagy érdeklődésre számítanak.

A LEGNAGYOBB BERUHÁZÓK KÖZÖTT

A kilencedik pályázati körnél tartó gazdaságfejlesztési programot 2015-ben álmodta meg és dolgozta ki a Vajdasági Magyar Szövetség. A magyar kormány támogatásával megvalósuló kezdeményezés öt év után Szerbia legnagyobb beruházói közé emelete a Prosperitati Alapítvány által megvalósuló befektetéseket.

– A magyar kormány támogatásának felhasználásával az elmúlt években 300 millió euró beruházás történt Vajdaságban. Ennek túlnyomó része kis összegű támogatás volt, de több nagy- és közepes értékű fejlesztés is megvalósult az évek folyamán. Ott, ahol nagyberuházások valósultak meg, érezhetően elmozdult az életszínvonal, ahol pedig családi- és kisvállalkozásokat támogattunk, egy valós alternatíva jelent meg az itthon élés vagy a külföldre költözés kérdés tekintetében. A projekt tízezrek sorsát határozta meg: ötezer mezőgazdasági termelő és kétezer vállalkozó jutott támogatáshoz, több mint 850-en tudtak otthont teremteni maguknak, és több száz kezdő vállalkozás indult útjára. Mezőgazdasági, ipari, feldolgozó és gyártó üzemek épültek, és új technológiákat is alkalmaztunk. A célirányos, ám mégis széles körű befektetések által Magyarország Kormánya és a VMSZ közös projektje mára meghatározó tényezője a szerbiai gazdaságnak – foglalta össze röviden a Prosperitati Alapítvány sikertörténetét Juhász Bálint.

2020. október 5.

Szerző: 
Magyar Szó, Tóth D. Lívia