Munka van, bőven

pulai_janos.jpg

Pulai János- Eszközbeszerzés- SZR TOP, Szenttamás

A szenttamási Pulai János több mint egy évtizede alapította alkatrészgyártó vállalkozását. Folyamatosan bővítette szolgáltatásainak körét.

Nagyon hálás a Prosperitati Alapítvány támogatásáért, amelynek segítségével felgyorsította a gyártás folyamatát. Tapasztalt mester- és vállalkozóként több hasznos dolgot tud mesélni, amelyre érdemes odafigyelni, akár a kezdő vállalkozóknak is: 

  • Hogyan alakult a SZR TOP és milyen szolgáltatásokat nyújt, mit gyártanak?

2005 októberében alapítottam a vállalkozást. Eleinte szolgáltatásként működtem, hőkezeléssel foglalkoztam. Az évek múlásával folyamatosan fektettem bele anyagiakat az eszközökbe és lassanként vásároltam más jellegű szerszámokat: esztergapadokat, marógépeket, csiszológépeket stb.

Ezzel bővítettem a profilomat, a munkakörömet.

A szolgáltatások mellett elkezdtem gyártással is foglalkozni. A célzott ágazat a mezőgazdaság volt, tehát mezőgazdasági gépekhez való alkatrészeket gyártok. Leginkább megrendelésre és sorozatgyártásban.

  • Milyen gépet igényelt mindehhez a Prosperitati Alapítvány eszközbeszerzési pályázatán?

A Prosperitati Alapítvány pályázatán egy CNC esztergagépet igényeltem és nyertem. Ez nagyban segítette a további munkámat. Szebb, megmunkált darabokat kapok, továbbá rövidebb idő alatt viszem véghez a gyártást.

  • Elégedett a piaccal, a megrendelések mennyiségével?

A tavasz és az ősz minden évben nagyon forgalmas. Jelenleg is, a most nyíló Újvidéki Mezőgazdasági Vásárra való megrendelések teszik ki a munkám szinte egészét. A nyári és téli, nyugodtabb időszakokat egyéb alkatrészek gyártásának feladataival töltöm ki.

  • Tehát nincs megállás, van kereslet, piac és munka bőven. Mit hiányol a munkavégzés során?

Valóban, munka van bőven, aki dolgozni akar, az megtalálja a módját. Bővítéseket tervezek, ezért folyamatosan alkalmazottakat keresek. A munkaerőhiány az egyetlen dolog, amellyel nehezen tudok megküzdeni. Főképp a fém szakmában kevés a mesterember, itthon a fiatalok nemigen vállalkoznak a szakmák tanulására, végzésére.

Bízom benne, hogy ez a tendencia a közeljövőben megváltozik és rájönnek majd, hogy nagyon is érdemes kétkezi szakmát tanulni és végezni is.

  • Milyen fejlesztésekre készül?

Szeretnék egy nagyobb helységet létrehozni, hogy bővítsem a munkaköröm.

További, korszerűbb gépek vásárlása van tervben. Mindezek segítségével szintén fel tudom gyorsítani a gyártást. Példának okáért, nem mindegy, hogy egy gép bizonyos idő alatt három vagy tizenhárom darab alkatrészt gyárt le- hallottuk Pulai mestertől.

Szerző: 
Jó Reggelt Vajdaság, LMT