Mottójuk az egyediség

33943756_1686598841377237_4229231752087863296_n.png

A magyarkanizsai Raffai Sára a Zoria Design nevet viselő formatervezői start up vállalkozásán belül egyedi meghívókat, kiegészítőket, papírdekorációkat, exkluzív Haute couture papírtárgyakat tervez és készít esküvőkre és ünnepekre. A megrendeléshez gyors és gördülékeny lehetőségeket biztosít.

A Prosperitati Alapítvány pályázatának köszönhetően új eszközökkel gazdagodott a cég, immár adott a lehetőség, hogy 3D technológiával egyedi termékeket (3D nyomtatás, modellezés és 3D szkennelés) tervezzen és készítsen. Kreatív tervezői munkájáról szívesen nyilatkozott:

  •     Hogyan született meg a cég?

2016 októberének végén nyitottunk, értelemszerűen egy időben azzal, amikor nyertünk a Prosperitati pályázatán.

Ezek után kezdődött a kreatív tervezőműhely a kialakítása, felújítása, illetve folyamatosan kaptuk az eszközöket, amelyeket később beüzemeltünk. A vállalkozás a Zoria Design nevet egy szláv szépség istennőről kapta, nem véletlenül, hiszen a  jelentéstartalma így: szép tervezés, ezzel utalva a cég a profiljára.

    Célul tűztük ki, hogy kitörünk a sorozatban gyártott termékek sablonos és sokszor giccses világából.

Mottónk az egyediség, ezért sok tervünk csak egyszer kerül forgalomba, több azonos példányt más megrendelőnek már nem áll módunkban elkészíteni. Így próbáljuk még egyedibbé és személyre szabottá tenni az ünnepi alkalmat. Ugyancsak különleges szerepet tulajdonítunk a minőségnek és az eleganciának, ezért a legtöbb darabot egyenként, gondosan és kézzel készítjük.

Minőségi anyag- és színválaszték, valamint  válogatott kiegészítők jellemzik egyedi munkáinkat.

  •     Milyen eszközöket igényelt és kapott az Alapítvány támogatásának köszönhetően?

    Igényeltünk egy három dimenziós nyomtatót, ezért immár három dimenziós nyomtatással, illetve szkenneléssel és modellezéssel is foglalkozunk. Ez az eszköz polimer anyagot melegít és ebből épít fel különböző modelleket, egyedi tervezés alapján. Ehhez tartozik a 3D szkenner, amelynek segítségével be tudunk szkennelni különböző tárgyakat.

    A grafikai tervezés részéhez két grafikus táblát igényeltünk, az egyik egy digitális grafikus tábla, a másik egy digitális toll.

    Amit még mindezekhez igényeltünk az egy nagy teljesítményű számítógép, amely futtatni tudja ezeket a komoly szoftvereket. Továbbá lett egy  hozzá való monitorunk, amely nélkülözhetetlen a grafikai tervezéshez. Mindezek mellett a papírtárgyak elkészítéséhez kaptunk egy digitális vágógépet és egy Dunlop- vágógépet, ez egy manuális, kézzel működtethető vágógép. Emellett kaptunk egy tollat is a 3D- nyomtatáshoz és egy saroklekerekítő géppel szintén gazdagabbak lettünk. Mindezzel nagyon hatékonnyá vált a termelés, a gyártás.

  •     Hogyan zajlik a gyártás, a megrendeléstől a kézbesítésig?

Rendelni személyesen (műhelyünk Magyarkanizsán, a Sutjeska utca 3- as szám alatt található), de online felületeink, a honlapunk (http://zoriadesign.com/) és a facebook oldalunk: (https://www.facebook.com/pg/zoriadesign/about/?ref=page_internal) révén is lehetséges.

A személyes megkeresés általában az esküvői meghívóknál gyakorlott, amikor a párok együtt jönnek el válogatni a különböző anyagokból, dekorációs kiegészítőkből. Online rendelés esetén előzetesen egy ingyenesen kitölthető űrlap kerül a megrendelő elé, ahol feltüntetheti igényeit. Később ennek mentén dolgozzuk ki a részleteket, együttes, online- megbeszélés során.

  •     Milyen új kihívásokkal szembesül, illetve volt- e különösen érdekes megrendelése?

Általában klasszikus darabokat rendelnek tőlem, de előfordult például, hogy a népszerű tévésorozat, a Trónok harca elemeit kellett beépítenem egy meghívóba. Az egy emlékezetes ötlet és kihívás volt.

Ami a terveket illeti, amennyiben lehetőség mutatkozik mindenképp szeretnék pályázni a jövőben is. Szükség mutatkozik egyéb eszközökre, illetve bővíteni szeretnék, alkalmazottak felvétele szempontjából is – hallottuk az ifjú tervező cégtulajdonostól.

Szerző: 
Jó Reggelt Vajdaság, LMT