Mentorprogram

img_1716.jpg

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával, együttműködve a Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesületével a Prosperitati Alapítvány a Kárpát-medencében egyedülálló mentorprogramot indított útjára a Design Terminal szakmai felügyeletével, amelynek célja egy vajdasági vállalkozói mentorhálózat kialakítása. A programmal a vajdasági vállalkozók együttműködését, szakmai támogatását hivatottak közösen tovább erősíteni.
A programban a tapasztalatot és üzleti sikereket maguk mögött tudó vajdasági vállalkozások, a program mentor jelöltjei, megszerzik vagy fejlesztik azokat a készségeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a tudás és a tapasztalat megosztásával segítsék a kezdő vállalkozásokat, azaz a program mentoráltjait.

A második szakmai napra Bácskossuthfalván került sor az Echo Gyermek és Ifjúsági Rendezvényközpontban. Ezen az eseményen először voltak jelen a programba jelentkező mentoráltak is a mentorok mellett.
A mentorálás folyamatának ismertetése mellett a szakmai nap leghangsúlyosabb részét a mentorok és a mentoráltak ismerkedése, a szakmai szempontok, a közös érdeklődés és a szerzett tapasztalatok mentén történő összekapcsolás volt.
A nap végére kialakultak az együttműködő mentor és mentorált párok és meghirdetésre került a résztvevők között egy verseny is, amely választ ad azokra a kérdésekre, hogy ki a legelhivatottabb mentor, melyik mentorált fejlődik a legtöbbet és melyik a legdinamikusabb mentor-mentorált páros.

2019. október 9.