,,Megszoktam és szeretem a falusi életmódot”

55.jpg

Litvai Renáta, Nemesmilitics - Házvásárlás

A nemesmiliticsi Litvai Renáta egyedülálló anyaként pályázott a Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán. Elmondása szerint nem volt egyszerű rátalálniuk a megfelelő épületre és bőven volt mit felújítani azon, de az eredmény megérte. A zombori kórházban, egészségügyi nővérként dolgozó édesanya boldog, hogy tágas térben, természetes, falusi környezetben nevelheti fel gyermekét. A házvásárlás módjáról, a pályázásról és a dolgos mindennapokról Renáta örömmel nyilatkozott:

  • Hogyan találtak rá a megfelelő otthonra, telekre?

Nehéz volt megfelelő épületet találni, amely tetszett is és éppen eladó állapotban volt.

A kiválasztott épület esetében régi, vert falu házról van szó. Meglehetősen sokáig tartott a felújítása, ám megérte az időt és az energiát. Kicseréltettem az ablakokat, megcsináltattam a szigetelést, cseréltettem a villanyvezetékeket, a vízvezeték csöveket, a falakat, a mennyezetet javítgattam, bevezettettem a központi fűtést.

  • Örülnek az eredménynek, hogyan néz ki az új otthonuk?

Az elmúlt években Zomborban éltem, de Nemesmiliticsen nevelkedtem, ez a település az igazi otthonom, megszoktam a falusi életmódot. Úgy gondolom, ha gyereket nevel az ember, akkor méginkább fontosak a tágas terek, a friss levegő, a természetes, biztonságos környezet.

A házban kialakítottunk előszobát, gyerekszobát, hálószobát, nappalit, konyhát, teraszt és a későbbiekben egy spájz is helyet kap majd az épületben.

Háztáji baromfi tartással is szeretnék foglalkozni és kertészkedni majd, saját fogyasztásra. Mindehhez adott a megfelelő telek, az udvarral és a kerttel.

  • Nehéz volt a pályázás, segített- e benne valaki?

A pályázásnál a zombori Dunatáj iroda munkatársainak segítségét vettem igénybe, de mindig bátran fordulhattam felvilágosításért a zombori Prosperitati iroda munkatársaihoz is. Ezt nagyon köszönöm.

  • Elképzelhető, hogy pályáz majd egyéb dologra is a közeljövőben, illetve mik a további tervek?

Állandó munkaviszonyban vagyok, nővérként dolgozom a zombori kórházban. Egyelőre nem gondolkodom további pályázáson, de bármi megtörténhet a távoli jövőben. Jelenleg igyekszem a házat és annak környezetét a számunkra megfelelő módon kialakítani. Ehhez, a falusi életmódhoz vagyok hozzászokva, szeretek kertészkedni is, úgyhogy nagyon hálás vagyok az Alapítvány nyújtotta lehetőségért, hogy mindezt megteremthettem magunknak- hallottuk a nemesmiliticsi Litvai Renátától.

Szerző: 
Jó Reggelt Vajdaság, LMT