Magyarkanizsa: A járvány ellenére is talpon maradt az új családi panzió

screenshot_2021-04-27_magyarkanizsa_a_jarvany_ellenere_is_talpon_maradt_az_uj_csaladi_panzio_vajdasag_ma.png

Mint utóbb kiderült nem túl szerencsés időpontot választott a panziójuk megnyitására a magyarkanizsai Kriska család. Pont akkor készült el az épület, amikor a világjárvány kitört. Egy kis segítséggel azonban sikeresen túlélték a világjárvány eddigi időszakát, sőt, terveket is szőnek, fejlesztéseket szeretnének részben családi örökségből, másrészt saját jövedelmükből és pályázati eszközökből.

A fiatal házaspár hölgytagját, Kriska Krisztinát kérdezzük az indulásról, a tervekről, álmokról.

"Nagyon nehéz volt az indulás. Szerencsére kaptunk szakmai segítséget az önkormányzatból is, az elindulásnál segítettek egyrészt a papírmunkákban, illetve az internetes platform kialakításában, ami nagy segítség volt. Ennek volt köszönhető, hogy tudomást szerezzen rólunk a potenciális ügyfélkör, így a járvány ellenére is érkeztek hozzánk vendégek. Nem túl sok, de annyi igen, hogy fel tudjunk maradni” - sorolja a panziónyitás körülményeit Kriska Krisztina.

Sikerült felújítani a panzió épületét is, amiben a Prosperitati Alapítvány segített.

“Sikeresen pályáztunk, s fel tudtuk újítani a tetőszerkezetet. A belső teret saját erőből újítottuk fel. A tapasztalat az, hogy a vendégeknek tetszett az épület, elégedetten távoztak tőlünk.”

A panzió Magyarkanizsa központi részén található, a férj nagyszülei laktak egykor az épületben.

“A közelben található a piac, de a gyógyfürdő is. Fürdővendégek is megszállhatnak nálunk. Mi ételt nem adunk, csak szállást biztosítunk, viszont van a közelben étterem, ahová el tudnak menni a vendégek, s reggelit is igényelhetnek. Kapcsolatban vagyunk az étteremtulajdonosokkal, össze tudunk dolgozni, s fontosnak tartjuk ezt a közös munkát” - összegzi a tapasztalatát Krisztina, aki arról is beszámolt, hogy a terveik között szerepel egy újabb panziórész kialakítása, most ugyanis csak két szárnnyal dolgoznak.

“Pályázatból szeretnénk az újabb ötleteket megvalósítani, várjuk a megjelenő kiírást, de azt is, hogy a világjárvány mérséklődjön. Egyszerre hat vendéget tudunk fogadni. Úgy van kialakítva az épület, hogy három ágyat tartalmaz teljes felszereltséggel. Van külön fürdőszoba és külön konyhai rész is.”

Saját kapacitással egyelőre nem tudnak a vendégeknek programokat szervezni, viszont viszonylag nagy a községben a programlehetőség. Ezek egy része természetesen a Tiszához kapcsolódik, például hajózásra is van lehetőség. Miután a hajóskapitány végig kalauzolja a vendégeket a folyó magyarkanizsai szakaszán, a parton folytatódhat a program fürdőzéssel vagy egy jó ebéddel.

“Magyarkanizsán sok panzió van, telített a piac, elegáns szállások is vannak, viszont mindegyiknek megvan a saját vendégköre, akiket ki tud szolgálni. Specializálódni kell egy rétegre, akiknek a szállást nyújtjuk. Mi elsősorban még egyedülálló, fiatal turisták fogadására szakosodtunk, illetve azokra az emberekre, akik a gyógyfürdőbe érkeznek” - árulja el a vendéglátás terén eddig szerzett tapasztalatait a fiatal panziótulajdonos.

A panzió a számukra egyelőre egy plusz forrást jelent. Csak ebből nem tudna megélni a család, vallja be őszintén Krisztina.

“Mi hosszútávú befektetésben gondolkodunk. A férjem is dolgozik máshol is, meg én is. A keresetekből pótoljuk azt a kiesést, amit a panzióban a járvány okoz. Viszont, ha normalizálódna a helyzet, akkor talán megélhetést jelenthetne a családnak. Erre törekszünk, hogy a családtagoknak ne kelljen külföldre menniük dolgozni.”

Krisztina elmondja, van még egy álmuk vagy tervük is:

“Van egy kisfiunk, neki szeretnénk majd egyszer átadni ezt a családi vállalkozást. A panzió a férjem örökségéből létesült, ezt az örökséget szeretnénk majd továbbadni a fiunknak is.”

A szálláshelyet sikerült felújítani, de továbbra is keményen dolgoznak saját munkahelyükön, s a pénz egy részét beforgatják a panzióba. Remélik, hogy a járvány után ismét nagyobb számban érkeznek Magyarkanizsára is vendégek, s jövedelmező lesz a vállalkozás, mint ahogyan azt elképzelték.

Szerző: 
Vajdaság Ma, N.E.