Itthon-otthon

Kúlai, nemesmiliticsi és doroszlói otthonteremtőkkel beszélgettünk

Nyugat-Bácska csaknem valamennyi magyarok lakta, szórványtelepülésén található már olyan családi ház, otthon, amelynek megvásárlásához a Prosperitati Alapítvány, illetve a Magyar Kormány nyújtott támogatást. A kúlai Laczkó házaspár, Andrea és Attila 2012-ben kötött házasságot. Mindjárt kezdetben külön szerettek volna költözni a szülőktől, így bérbe vették a szóban forgó kertes házat. Két fiuk, az 5 éves Viktor és a 3 éves Dániel is ebben a házban született, amelyet most, a Prosperitati Alapítványnak köszönhetően sikerült megvásárolniuk Laczkóéknak.

– Nagyon hálásak vagyunk a lehetőségért. A támogatás nélkül bizonyos, hogy nem lett volna módunk megvásárolni a kertes házat, amelyen az évek során már több felújítást is elvégeztünk. Nem titok, 10 000 euróért vettük meg a tulajdonostól, bőven van helyünk, három szoba, konyha, fürdőszoba, spájz és szép nagy kert tartozik hozzá –  mesélte Andrea.

Mivel foglalkoznak, illetve milyen az élet a kúlai magyar közösség részeként?

– Földműveléssel foglalkozom a családi gazdaságunkban. Nagyon összetartó a kúlai közösség, mindig van valamilyen esemény, program. Ha tenni kell valamit a közért, egyikünk sem rest. Például a minap több apukával egyetemben az óvodában segédkeztünk összeszerelni a Magyar Nemzeti Tanács által adományozott játéksarkokat és játszóteret. Bármilyen rendezvény van, mi igyekszünk jelen lenni, részt venni a kúlai magyar közösség életében – hallottuk Attilától.

– Fodrász vagyok, dolgoztam is a szakmámban öt évig. Aztán jöttek a gyerekek, és úgy döntöttünk, hogy itthon maradok, vezetem a háztartást. Nem bántuk meg, nagyon harmonikus az életünk ebben a házban és a településen, amely mindkettőnk szülőhelye. Úgy is fogalmazhatnék, otthon vagyunk itthon – taglalta Andrea.

Pályáztak esetleg egyéb eszközökre is a Prosperitati Alapítványnál?

– Úgy gondolom, az Alapítvány nyújtotta lehetőségek soha vissza nem térő esélyt adnak az itteni magyarságnak a fennmaradáshoz, az itthon maradáshoz. A mi családunk helyi projektumokban gondolkodik. Pályáztunk egy hűtőházra és mezőgazdasági eszközökre, gépekre. Megnyertük mindezeket, nagyon elégedettek vagyunk, és igyekszünk minél inkább hasznosítani a kapott gépeket, objektumot. Bízunk benne, hogy a gyerekeink is értékelni fogják azokat az adottságokat, amelyeket a családi, az itteni környezet, közösség nyújt – nyilatkozta a családfő.

A kúlai Laczkóékhoz hasonlóan a nemesmiliticsi Müller Hilda is kiválóan megtalálja számításait szülőfalujában. A ,,hazatalálás“ esetében kerülőkkel történt, de nagy örömére, megtörtént. Egyedülálló anyaként ragadta meg a lehetőséget és pályázott a Prosperitati Alapítványnál házvásárlásra. Hilda a doroszlói házas évek után két lányával, Lillával és Helénával együtt tért vissza szülőfalujába, Nemesmiliticsre. Elmondása szerint nagyon sokat jelent neki ez a lehetőség, hogy az Alapítvány segítségével otthont teremthet családjának.

– Evidens volt számomra, hogy a szülőfalumba térek vissza. A külföldre költözés soha nem szerepelt a terveim között. A zombori kórház belgyógyászati osztályán dolgozom nővérként. Elégedett vagyok a munkámmal, örömmel végzem. A gyerekek szeretnek Nemesmiliticsen, ugyancsak az otthonuknak tekintik, könnyen megszokták, hogy itt élünk – mesélte az anyuka.

Milyenek a faluban az iskolai körülmények, a környezeti adottságok?

– A helyi Testvériség-egység Általános Iskola magyar tagozataiba járnak a lányok. A második osztályos Heléna és a hetedikes Lilla is nyolc-nyolc fős osztályba jár. Szeretik az iskolát, jól tanulnak, kitűnő tanulmányi eredményűek mindketten, sok barátjuk van, aktív közösségi életet élnek. Erre minden lehetőség megvan, a helyi művelődési egyesületben lehet néptáncolni és az iskolában is folyamatosan szerveznek különböző kulturális, szabadidős programokat.

Hol és hogyan találtak rá a megfelelő házra?

– Hosszasan keresgéltünk, voltak opciók szép számmal. Végül éppen az interneten akadtam rá az ,,igazira“. A falu központjában lévő ház mindannyiunknak megtetszett. Ideális volt az elhelyezkedése, közel van hozzá az iskola, és gyakorlatilag minden könnyen megközelíthető onnan.

Sokba került, illetve milyen adottságai vannak az épületnek, a teleknek?

– 12 000 euróért vettem meg. Nagyon elégedett vagyok a vétellel. A házban négy nagy szoba van, két konyha, két fürdőszoba. Továbbá kamra, pince, kert és gyümölcsös is tartozik az objektumhoz, a telekhez. Emellett a festésen kívül gyakorlatilag semmiféle újjáépítést nem igényel, sőt, az eddigi tulajdonosok a bútorzat nagy részét is meghagyták a házban. A magam részéről, amikor megláttam a hatalmas konyhát, egyből beleszerettem a házba.

Beköltöztek már?

– A szerződés szerint hat hónap a határidő a beköltözésre. Eredetileg tavaszra terveztük, de mivel az eddigi tulajdonosok előbbre hozták a kiköltözésüket, mi is változtattunk a tempón. Örülünk, hogy mielőbb elkezdhetjük a beköltözést. Ha minden igaz, a ,,Jézuska” már az új házhoz jön.

Vannak-e esetleg további ambíciói, pályázási tervei?

– A távolabbi jövőre nézve mindenképpen vannak elképzeléseim. Úgy gondolom, a Prosperitati Alapítvány jövőbeni start up pályázati kiírása (már ha sor kerül rá ismét) iránt leszek érdekelt, egy magánvállalkozás álmát dédelgetem – hallottuk Müller Hildától.

A doroszlói Traub család, Krisztina, Tamás és a kicsi Noel a házvásárlási pályázat első kiírásának nyertesei. Két évvel ezelőtt költöztek be doroszlói házukba, de elmondásuk szerint frissen él bennük a kép, mennyire örültek új otthonuknak.

– Leginkább az tetszett meg a régi nevén Templom utcai házban, hogy azonnal láttam lelki szemeim előtt azt, hogy miként fogom berendezni. Elindította a fantáziánkat a hatalmas tér, amely elénk tárult. Hét helyiség van, amelyet lakrészként használunk, egy hatalmas nappali, hálószoba, gyerekszoba, konyha, ebédlő, továbbá fürdőszoba, éléskamra és egyéb raktárhelyiségek. Férjem, aki mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozik, lelkesedett a hátsó, gazdasági épületekért, a hatalmas udvarért.

Felmerült-e valaha, hogy elhagyják Doroszlót?

– Sohasem gondoltunk ilyesmire. A férjem szülőfaluja Doroszló, jómagam pedig már otthon vagyok itt. Rendelkezünk földekkel, az állattenyésztés területén is egyre terjeszkedünk. Én gyógyszerész-technikusként dolgozom a szomszédos Gomboson, az egyik  gyógyszertárban. Lehetőségünk volt a városi életre, rendelkeztem egy zombori házzal, viszont sohasem akartunk ott élni, a külföldre költözés pedig végképp számításba sem jött. Szeretjük a falusi környezetet, Doroszlót. Amíg itt megélhetésünk lesz, bizonyos, hogy ez marad az otthonunk. A fiunk, Noel, most hároméves. Imád pajtáskodni, játszani a tágas tereken, a szabadban és mint a legtöbb itteni gyerek, a helyi népviseletet, néptáncot, népzenét is nagyon szereti.

Igénybe vették-e az Alapítvány egyéb pályázatait is?

– Igen, folyamatosan pályázunk, élünk a lehetőségekkel. A Prosperitati Alapítványnak köszönhetően vettünk egy új traktort és több mezőgazdasági eszközt is. Jelenleg szintén folyamatban van egy projektum. Erről egyelőre nem mondanék többet, de a lényeg, hogy családi szintű a fejlesztés, még én is részt veszek a munkában, a projekttervezésben és megvalósításban, amikor szükséges – mesélte a doroszlói Traub Krisztina.

A Prosperitati Alapítvány legutóbbi, harmadik házvásárlási pályázatának Nyugat-Bácskát illetően további nyertesei vannak, a fent említett települések mellett Csonoplyán, Bácsgyulafalván, Bácskertesen és Zomborban.

Szerző: 
Magyar Szó, L. Móger Tímea