A kertészkedés mestersége vidékeinken nagy népszerűségnek örvend és a melegházas zöldségtermesztés Vajdaságban számtalan családnak biztosít megélhetési forrást.
Valóra vált - Interjúk
A saját családi fészekben lenni jó
Bakos (Hajdú) Zsanett és Bakos Krisztián 2019 októberében kapták meg a Prosperitati Alapítványtól a megpályázott házvásárlási támogatást, decemberben pedig már beköltöztek saját otthonukba. Fiuk, Marián 2020. február 27-én született.
A Zenta központjában található Royal Hotelben jelentős renoválás van folyamatban. A Prosperitati Alapítvány támogatásával teljesen megújul a létesítmény, a legkorszerűbb műszaki berendezések, felszerelések lesznek beépítve, így a szálloda az eddigi háromból négycsillagossá válik.
A magyarcsernyei Tóth családban kiemelten fontos szerep jut a jó időbeosztásnak. A családfő, dr. Tóth László főállásban fogorvos, emellett a helyi közösség tanácsának elnöke, gyümölcs- és szőlőtermesztéssel, borászattal, sőt méhészettel is foglalkozik majdnem huszonkét éve.
Dél-Kína nemzeti gyümölcse egyre nagyobb teret hódít Európában, hiszen nem csak a mediterrán térségben érzi jól magát, termesztése nem bonyolult, arra viszont ügyelni kell, hogy termő- és porzóegyedeket is vásároljunk.
Működésének negyed évszázadát zárta tavaly a topolyai székhelyű Capriolo kerékpárgyár. Az idén 26. évébe lépő vállalkozás a fennállása óta folyamatosan bővül, korszerűsödik. Mára nem csupán a hazai piacon van jelen termékeivel, a külföldieket is sorra hódítja meg, Capriolo feliratos kerékpárok már számos európai uniós országban is megvásárolhatóak. A cég sikertörténetéről Brindza Lajost, a kft. tulajdonosa nyilatkozott
Faragó Tünde a Prosperitati támogatás nyújtotta lehetőségekkel élve friss laskagombával örvendezteti meg temerini és vidéki vásárlóit.
A Prosperitati Alapítvány házvásárlási támogatásának köszönhetően a szenttamási Nagy házaspár, Orsolya és József két évvel ezelőtt költözött be a saját otthonába.
A mi otthonunk a Gödörben van, számunkra ez a világ közepe, állítja a kúlai Papajcsik Attila
Pétervári Patrikkal, az adai Alpha Fitness Ada edzőterem tulajdonosával edzésről, erőemelésről
Egy fiatal oromi vállalkozó nagy álmai
Az oromi Pletikoszity Árpád mindössze 25 éves, és már a saját vállalkozását irányítja. Az Újvidéki Egyetemen végzett mechatronikus doktori disszertációjának témája a drónok alkalmazása a mezőgazdaságban.
Derűlátóan és emelt fővel nézni a jövőbe