
Hoffman Árpád: nagy elismerés, ami bár nem kézzel fogható, hogy bárkit megkérdeznek Temerinben merre található a cukrászdánk, nagy valószínűséggel tudni fogja. Jelenleg 20 munkásunk van, ami a nehéz gazdasági körülmények között jó eredmény
- Hogyan kezdődött a Hofy-Cuki cukrászda sikersztorija, milyen múltra tekintenek vissza?
A cukrászdát 1989-ben nyitottuk meg, én szakács iskolát fejeztem be Szabadkán, ahol különbözeti vizsgával tettem le a cukrászatot.
Gyerekkoromtól kezdve ezzel szerettem volna foglalkozni. Az akkor méltán híres szabadkai Dubrovka cukrászdában voltam gyakorlaton. A kezdetekben a szüleim is sokat segítettek és mellettem álltak, hogy el tudjunk indulni. A családi ház két szobája lett átalakítva cukrászdának. 1991 után a háborús időben nehéz volt fennmaradni, ám a cukrászdát nem csuktuk be soha sem, folyamatosan dolgoztunk.
Idővel jött az ötlet, hogy sós termékekkel is próbálkozzunk. Kezdetekben sós kiflit, pogácsát, lángost készítettünk, lassan felfejlődtünk, és 2002-ben nyitottuk meg a pékséget. Először csak kis cukrászkemencében sütöttük a pékárukat, a későbbiekben vettem nagyobb kemencét, amikor már az iskolákból is érkeztek a megrendelések. Ezt követően pedig már elkezdhettük a kenyerek sütését is. Jelenleg 20 munkásunk van, ami a nehéz gazdasági körülmények között jó eredménynek tekinthető.
- Milyen elismerésekben részesült a cukrászda?
Még a kezdeti időszakban, amikor Újvidéken is voltak mezőgazdasági kiállítások, kenyérfajtákkal képviseltettük magunkat.
Sikerült több arany- és ezüstérmet is kiérdemelnünk, tehát szerencsére a minőséget már akkor is elismerték.
Számunkra az is nagy elismerés, ami bár nem kézzel fogható, hogy bárkit megkérdeznek Temerinben merre található a cukrászdánk, nagy valószínűséggel tudni fogja.
- Milyen kínálatból lehet rendelni, és milyen rendezvényre?
Az aprósüteményektől kezdve, a hagyományos, klasszikusnak mondható tortákon át, egészen az újabb fajta, modernebb tortákig, mint pl. Milka csokis, Plazma kekszes, bőséges kínálatból lehet rendelni tőlünk, a legkülönfélébb alkalmakra, lakodalmakra, születésnapokra. Meg kell említenem még, hogy két kisebb újvidéki élelmiszerboltba is szállítunk rendelésre szendvicseket, csomagolt kalácsokat.
- Mivel nyújt többet a Hofy más cukrászdáknál? Illetve van-e jellemző termék, amely csak az önök cukrászdájára jellemző?
Nyáron nagyon népszerűek a fagylaltjaink, a környező településekről, Újvidékről is járnak ide hozzánk. Több mint húsz ízzel várjuk a fagyi kedvelőit, emellett hetente újítunk és cserélünk egy-egy ízt. Igyekszünk mi is lépést tartani a korral és fejlődni. A hagyományos csoki, rum és mogyoró ízű fagyik mellett bevezettük a nesquik, plazma, és még számos kevert ízt is. Elmondhatom azt is, hogy ha valakinek van egyedi elképzelése, és ad nekünk receptet, akkor annak az elkészítését is vállaljuk. De a kínálatunkban megtalálhatóak töltött pogácsák és mini croissantok is.
- Ön is sikeresen pályázott a Prosperitati Alapítvány pályázatán. Hogyan látja, ez a pályázási lehetőség milyen mértékben tudja segíteni a vállalkozókat?
Véleményem szerint a kezdő vállalkozóknak is mindenféleképp segítséget nyújt az induláshoz. A mi cukrászdánk munkáját is megkönnyíti majd a vásárolt fagylalt hűtő és tároló, ugyanis szakmai részről annyit kell tudni, ahhoz hogy minőséges fagylaltot tudjunk előállítani, a fagylalt masszának előzően 12-15 órát kell állnia. A pályázás előtti kapacitásunkkal ezt nem tudtuk megvalósítani, újra kellett főzni ezt a masszát. Most már megoldható lesz, hogy legalább egy éjszakát álljon ez a massza, és így sokkal habosabb, minőségesebb fagylaltot kapunk. És ez a célunk.
2016. október 17.