Egy szép udvar elengedhetetlen része a megfelelő fa
Hírek
Május közepén megindul az első nagyobb báránykivitel Izraelbe, az adorjáni vállalkozó, Borsos Csaba által kerülnek a közel-keleti országba a vajdasági birkák.
A bánáti Muzslya a köztudatban ma is önálló településként szerepel, bár közigazgatásilag már évtizedek óta Nagybecskerek város helyi közössége. Ezt azért is szükséges kihangsúlyozni, mert a „Béga túloldalán” élők mindennapjai ma is sok szempontból megkülönböztethetők a városban élőkétől.
A Prosperitati támogatásával javul a termelés minősége – Fémipari szakmunkásokra van szükség – Beszélgetés Nagy Zsolt cégtulajdonossal
Nem csak az átutazók kedvelt helye
Drónnal permeteztek az adai határban
Szombat délelőtt a Valkaisor határában, Kiss Nándor repceföldjén bemutatták Pletikoszity Árpád permetező drónja. Az eseményen részt vettek az Adai Műszaki iskola tanulói és a helyi termelők is.
Kavilló a csend és a nyugalom oázisa, ahol színes növény- és változatos állatvilág található. A másfél száz fős településről sokaknak azonnal a Tanyaszínház jut eszébe, azt azonban kevesebben tudják, hogy a faluban kiváló minőségű meggybor készül, mely az El Kavillo elnevezést kapta.
Minden egy álommal kezdődött. A megvalósítás útján a kezdeti lépés az első fröccsöntő berendezés beszerzése volt, ezután lassú, ám folyamatos fejlődés és növekedés kezdődött, amelynek folyományaként ma már korszerű csarnokban több termelőgép zakatol. Mára a Micro-pak Kft.
Már elektromos kerékpárt is gyárt a 26 éves topolyai Capriolo gyár
Óbecse községben több mint 1300 projekt valósult meg a Prosperitati Alapítvány segítségével
A Prosperitati Alapítvány több pályázatán is nyert támogatást az óbecsei Kamenpromet kőfaragó műhely. A 62 éves múlttal rendelkező cég legutóbb a kiemelt jelentőségű, nagyléptékű gazdaságfejlesztési pályázaton szerepelt sikeresen.
Az Alapítvány képviselői és a VMSZ több politikusa személyesen is meggyőződött arról, hogy a támogatás milyen fejlesztéseket tett lehetővé.
A Fish&Food halárusító és halfeldolgozó üzemegység telephelyén frissen fagyasztott, csomagolt és késztermékeket egyaránt készítenek. A Prosperitati Alapítvány pályázatának köszönhetően a cég egy hűtőházzal újul meg az idén.
Magyar Levente: A nemzeti kormány folytatni szeretné az eddigi támogatáspolitikát
A magyar kormány támogatásával a vajdasági magyar közösség teljesen új helyzetbe került, és a magyar kormány feltett szándéka, hogy folytassa ezt a programot, ehhez pedig arra van szükség, hogy a kormány április 3-án megkapja a bizalmat a folytatáshoz – hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági
A vajdasági gazdaságfejlesztési program az elmúlt időszakban közvetetten vagy közvetlenül szinte minden vajdasági magyar családhoz eljutott. A több mint 14 ezer sikeres pályázat a Prosperitati Alapítványnál magáért beszél - hangzott el ma Szabadkán.
A Prosperitati Alapítvány startup pályázatán a Budemac házaspár mindkét vállalkozása egy-egy millió dinárt nyert. A Budlinka és Zsebi Kids családi vállalkozást tekintete meg Magyar Levente, Pásztor István és Juhász Bálint.
Fémmegmunkáló gépek, üzemcsarnok, termelési szoftverek…
Moholon és Adán folyamatosak az ipari fejlesztések a Prosperitatinak köszönhetően
Az adai T1 Abraziv Kft. eddig két alkalommal pályázott sikeresen a Prosperitati Alapítvány kiírásain. A szerszámkészítő cég ezúttal innovatív technológiák alkalmazására nyert forrásokat.