Hagyományos növénytermesztés, a gazdálkodás generációs szeretete

nevtelen_12.png

Juhász Béla – Kapcsolható eszközök, mezőgazdaság – Nagybecskerek

A nagybecskereki Juhász Béla családi gazdasága kiválóan példázza, hogyan és milyen módon jelentenek nagy segítséget a Prosperitati Alapítvány pályázatai a kisebb gazdaságok működtetésében is.

  •     Milyen eszközökre pályáztak és mindezek milyen módon segítik a családi gazdaságot?

    Eddig mindhárom pályázaton részvevő voltam, az első körben egy traktort igényeltünk. A fiam rábeszélésére pályáztunk, mert remélni sem mertem, hogy nyertesek lehetünk, de hála Istennek, sikerült. Nagyon sokat jelent számomra ez a traktor. Igaz, hogy nem nagy gép, de jómagam sem vagyok nagy gazdálkodó, mindössze tizennyolc, tizenkilenc hold földdel dolgozunk.

Mindenesetre a nehezebb munkákat sokkal könnyebb ezzel az új géppel végezni. Negyvenéves, régi kis traktort cserélhettünk le az új géppel, mondanom sem kell, mekkora segítséget jelentett ez a lehetőség.

A második körben földvásárlásra pályáztunk és ott is szerencsénk volt, úgyhogy körülbelül négy hektár szántóföldet tudtam venni az écskai határban. Ez jelentős mértékben erősítette a gazdaságot. Azelőtt négy, négy és fél hektár földünk volt, meg egy kicsit bérlünk is hozzá. Ez a földvásárlási lehetőség nagy fejlődést jelentett számunkra.

A harmadik körben egy búza vetőgépet vásároltam, mert előtte szintén egy régi és megrongálódott géppel dolgoztunk. Egészen pontosan egy ló után köthető búzavető gép volt ez, amit átalakítottunk traktor utáni szerkezetté és hát az egyik lába eltört, nem lehetett vele befejezni a vetést. Hála a Prosperitatinak, lecserélhettük ezt a szerkezetet egy teljesen új gépre. Tavaly kipróbáltam az új búza vetőgépet, öröm vele vetni.

  •     Hogyan zajlik a munka a családi gazdaságban?

A munka nagy részét én végzem, ugyanis a fiam (az apja nyomdokait követve)  a tanügyben dolgozik. Ezért van, hogy kizárólag a hagyományos kapásnövényeket, a buzát, a kukoricát termesztjük.

    A mezőgazdasági tevékenység generációkon keresztül jelen van a családunkban. Végigkísérte a gyerekkoromat, én még tanúja voltam például a gőzgéppel való cséplésnek. Aztán a sors úgy hozta, hogy lett egy még nagyobb szenvedélyem, a tanítás, amely hivatást a nyugdíjazásig műveltem. Azt követően pedig visszatértem a családi gazdasághoz.

  •     Milyen további (pályázati) terveik vannak?

Mindenképpen további földterülethez szeretnénk jutni. Mindez nehéz, ugyanis kevés bérelhető vagy eladó földterület van, az egyetlen valamirevaló 80 hektáros, Muzsla és Écska közötti határrészen. Ami a további gépezetek vásárlását illeti, többen üdvözölnénk olyan pályázati lehetőséget, amely egy- egy nagyobb gépezet, mondjuk kombájn közös megvételére irányul. Bizonyos, hogy a kisgazdák közül sokan élnének a lehetőséggel.

    El szeretném mondani, hogy nagyon hálásak vagyunk, nemcsak a Prosperitati Alapítványnak, irodának, hanem mindazoknak is, akik megálmodták a Prosperitatit, ugyancsak a Vajdasági Magyar Szövetségnek, a Magyar Kormánynak a páratlan lehetőségekért- hallottuk a nagybecskereki Juhász Bélától.

 

Szerző: 
Jó Reggelt Vajdaság, LMT