Folytatódik a lendületes fejlesztés

pa.jpg

Mostanra a gazdaságfejlesztési programban sikerült elérni a 300 millió eurós nagyságrendet

Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Szabadkán újabb, a Prosperitati Alapítvány közreműködésével megvalósuló pályázatokat jelentett be az öt évvel ezelőtt útjára indított gazdaságfejlesztési program keretében. A közepes és nagy léptékű, mezőgazdasági feldolgozó- és szolgáltatóipari fejlesztésekhez fűződő pályázatokat 2021. március 1-jétől március 31-éig lehet majd átadni. Az elmondottak értelmében a pályázható fejlesztési érték 100 ezer és 9 millió euró közötti összértékig terjedhet. Mindemellett pénteken tették közzé hét, korábban meghirdetett pályázat eredményét.

A vendégeket köszöntő Juhász Bálint ügyvezető szavai szerint a korábban meghirdetett pályázatok elbírálása eredményének közzététele, valamint az újabb pályázatok bejelentése a bizonyítéka, hogy a járványhelyzet ellenére sem állt meg az élet és a gazdaságfejlesztésnek jövője van.

Rendkívüli év vége közeledik, jegyezte meg a folytatásban felszólaló Magyar Levente, majd leszögezte, hogy a szerbiai magyarság megerősítésének céljával megkezdett munka a helyzet ellenére sem szünetelt, semmilyen szempontból nem érhető tetten késedelem, még annak ellenére sem, hogy a gazdaság és az állami költségvetések is kárát látták és látják a járványnak. A Prosperitati Alapítvány közreműködésével megvalósuló gazdaságfejlesztés a korábbiakhoz hasonló lendülettel zajlott, húzta alá a miniszterhelyettes, rámutatva, hogy Magyarország költségvetése továbbra is lehetővé teszi a vajdasági magyar gazdák és vállalkozók fejlesztési elképzelései megvalósításának a támogatását.

Magyar Levente szavai szerint stratégiai szempontból is értékként kifejezhető a tény, hogy mostanra a Vajdaságban megvalósított fejlesztések összértékének a tekintetében sikerült elérni a 100 milliárd forintos, illetve a 300 millió eurós nagyságrendet. Mint hozzátette, sorsfordító tevékenységre elegendő összegről van szó, a vajdasági magyarság a korábbiakhoz képest megerősödött közösség. Az idei év sikeres pályázatainak az összértéke 16 milliárd forint, közölte Magyar Levente, hozzátéve; a magyarországi költségvetésben a 2021. évre is előirányozták a korábbi lendületes építkezés folytatását lehetővé tevő eszközöket.

A miniszterhelyettes szavai szerint a vajdasági magyar közösség gazdasági erőnlétét 2020-ban sikerült tovább erősíteni, „mindemellett az idei év olyan politikai eredménysorozatot is hozott, amire számítani sem mertek”. Magyarországon lelkesen követték a VMSZ-nek a vajdasági magyarság érdekképviseletének területén felmutatott politikai eredményét, mutatott rá Magyar Levente, aki szerint ez is bizonyítéka annak, hogy a gazdasági és a kulturális, továbbá az intézményfejlesztéseknek értelme van. „A vajdasági magyarság napjainkban a korábbi évekhez, vagy évtizedekhez képest erősebb és derűlátóbb, tenni akaró közösség.” – hangsúlyozta Magyar Levente.

A MEZŐGAZDASÁG MARAD KÖZÉPPONTBAN

A gazdaságfejlesztési program keretében kialakított rendszer erősségeire és a jövőben kiemelten erősítendő elemeire vonatkozó kérdésünkre válaszolva Magyar Levente kifejtette: értékelése szerint a program egyik legnagyobb eredménye a mezőgazdaság megerősítése.

– Ez a vidék mezőgazdasági adottságaiból olyan világot teremtett, amely minden szempontból prosperálónak volt minősíthető. Ezt a prosperitást szeretnénk ismét visszahozni, hiszen csupán a körülmények változtak, az adottságok nem. Egyelőre csak az útnak egy bizonyos pontjáig jutottunk el, ám ha megérkezünk oda, ahová szeretnénk, a régi prosperitás térhet vissza Vajdaságba. Ezen az úton eddig több ezer családi gazdaságot modernizáltunk, emellett a vajdasági mezőgazdasági feldolgozóipart is sikerült fejlesztenünk, de a föld- és a házvásárlással is a vidéki életformát erősítettük meg. Ezzel a logikával összhangban kerültek meghirdetésre az új pályázatok. Nem hanyagoljuk el a többi területet sem, ám figyelmünk középpontjában a vidékhez fűződő, mezőgazdasági tevékenység megerősítése áll  – fejtette ki Magyar Levente.

A JÖVŐBEN IS AMBICIÓZUS LESZ AZ ELŐREHALADÁS

A sajtótájékoztatón felszólaló Pásztor István köszönetet mondott a magyar kormány egy évtizedes támogatásáért, erősítő és építő jellegű partnerségéért, illetve barátságáért. Az erőt és bizakodást adó barátság akkor érkezett, amikor arra a legnagyobb szükség volt, emelte ki, hozzátéve, hogy az elmúlt tíz év tevékenységével Orbán Viktor miniszterelnök kivívta a vajdasági magyar közösség barátságát, támogatását és ragaszkodását.

– Az idei év valóban rendkívüli volt, ám alapvető tevékenységünket ugyanaz határozta meg, mint ami az elmúlt években, nevezetesen: abban igyekeztük segíteni a közösséget, hogy a szülőföldjén magyarként tudjon megmaradni, úgy identitása megőrzésének, mint egzisztenciális megerősödésének a tekintetében. Az idei évet a politikai megmérettetés, azaz a választás is meghatározta. A választások napján a vajdasági magyarság azt üzente, hogy nem mond le a szülőföldön való boldogulásról. Ez a szellemiség köszön vissza a Prosperitati Alapítvány keretében az idén megvalósított pályázati kiírásokból, illetve az azokra beérkezett pályázatok mennyiségéből és minőségéből is. A vajdasági magyar közösség megőrizte életerejét, közösségünk politikailag érett és felelősségteljes önmagával szemben. Ez az idei év egyik legfontosabb üzenete – fogalmazott Pásztor István.

A továbbiakban kiderült, hogy a gazdaságfejlesztési program és azon belül a kezdő vállalkozók támogatásának keretében 667-re növekedett az új vállalkozások száma. Ezt a számot három egymást követő évben, három pályázati kiírást követően sikerült elérni, azzal, hogy az idén majdnem annyian pályáztak sikeresen, mint az előző két pályázati ciklusban összesen. A házvásárlási pályázatok eredményeként az eddigiekben 1110  házat sikerült megvásárolni, Pásztor István szavai szerint ez egy közepesnél nagyobb falut tesz ki. Az ipari innovációk és technológiai beruházások területén megvalósuló 34 sikeres pályázat szintén különösen fontos, ugyanúgy, mint az idegenforgalom területén megvalósuló 11 pályázat, emelte ki Pásztor István, hozzátéve, hogy az utóbb említett 45 vállalkozásban 4,5 milliárd dináros fejlesztési ciklust indítanak el, 1970 munkavállalónak megerősítik a munkahelyét, mintegy 200 személynek pedig új munkahelyet biztosítanak. A VMSZ elnöke megerősítette, hogy a tervek szerint év vége előtt a földvásárlási pályázat eredményei is megjelennek.

Szavai szerint a következő évre vonatkozóan már konkrétak az elképzelések, azt szeretnék, ha a kezdő vállalkozók támogatásának, ház- és termőföldvásárlás, valamint mikro- és kisvállalkozások eszközbeszerzése, továbbá öntözőrendszerek kialakításának és tenyészállatok vásárlásának a céljával írhatnának ki pályázatokat. Az a szándék, hogy 2021-ben is folytatódjék az erőteljes és ambiciózus előrehaladás, emelte ki Pásztor István. Ami a pénteken meghirdetett pályázatokat illeti, a VMSZ elnökének becslése szerint a következő év nyarának folyamán írhatják alá a támogatási szerződéseket a sikeres pályázókkal.

Pályázati eredmények

Pénteken hét korábban megjelent pályázat eredményét tette közzé a Prosperitati Alapítvány. A méhésztelepek kialakításának kategóriájában 49 pályázó részesül támogatásban, a külföldről hazatelepült vajdasági pályakezdők vállalkozói támogatása keretében 5-en pályáztak sikeresen, a falusi házvásárlás keretében 262-en, a pályakezdő vállalkozók kategóriában 318 a sikeres pályázók száma, a vajdasági vállalkozások turisztikai fejlesztésének támogatása elnevezésű pályázat keretében egy pályázó nyert el támogatást, a turisztikai szálláshely fejlesztésének és kialakításának keretében 10, míg a kiemelt jelentőségű, közepes és nagyléptékű gazdasági fejlesztések kategóriában 34.

Két új pályázat

A Prosperitati Alapítvány honlapján pénteken két új pályázati felhívás jelent meg, kiemelt jelentőségű, közepes és nagyléptékű szolgáltatóipari, valamint közepes és nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztések támogatása kategóriákban. Mindkét pályázat háromkomponensű, azaz a majdan megvalósítandó projektum saját forrásból, hitelből és vissza nem térítendő támogatásból áll össze. A vissza nem térítendő támogatás keretösszege pályázatonként 3 milliárd forint dinár ellenértéke. A részletekről az alapítvány honlapján tájékozódhatnak.

2020. december 4.

Szerző: 
Magyar Szó, P.E. (Fotó: Gergely Árpád)