A fogászat jövője a NorDent jelene

szakal_tibor.jpg

Eszközbeszerzés- NorDent- Szabadka

A Szakál Tibor által alapított szabadkai NorDent fogászati központ úttörőnek számít a fogászati turizmus hazai gyakorlatának terén, továbbá első osztályú gyógyászati szolgáltatásaik az itthoni pácienseket is nagy mértékben vonzzák. A Prosperitati Alapítvány eszközbeszerzési pályázatának köszönhetően jelentősen megnövelhették kezelőegységeik, de foglalkoztatottjaik számát is.

Az alapító nyilatkozott az előzményekről és a tervekről is:

  •     Példaértékű a cég fejlődéstörténete. Hogyan jutott el a központ megalapításának ötletéig?

    A NorDent 2011- ben alakult, akkor még  három kezelőegységünk volt, három fogorvosi székkel indult a munka. Lassan, az igényeknek eleget téve igyekeztünk szélesíteni, úgy a kezelőegységek, mint a foglalkoztatottak számát. Egyre több fogorvos csatlakozott a csapatunkhoz. Ugyancsak bővítettük a nem fogászattal foglalkozó személyek listáját is, ők nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a különböző nem medicinai tereket is le tudjuk fedni és megfelelő marketing- hátteret tudjunk biztosítani a központnak.

    Ma már több mint húsz személy dolgozik a cégünkben.

Úgy a medicina, mint a marketing terén is jelentősen több a szakembert foglalkoztatunk. A kezdetekről szólva elmondhatom, végzett orvosként nehéz szívvel hagytam ott Nyugat-Bácskát, a szülőfalumat, Kupuszinát (azóta is visszajárok, visszahatok, például a NorDent rendszeresen támogatja a település futballcsapatát). Vajdaságot és az országot pedig semmiképpen nem állt szándékomban elhagyni.

Kecsegtető kihívás és megtiszteltetés volt számomra, hogy az évfolyamomból, a teljesítményem alapján kiválasztottként megkaptam egy ilyen jellegű, a fogászati turizmusra építő központ megnyitásának esélyét.

Az ügynökségekkel való együttműködés által érkeznek páciensek Norvégiából, Ausztriából, Olaszországból, sőt már Ausztráliából is. Természetesen a hazai igényeket is kiszolgáljuk, nagy számban vannak itteni pácienseink.

  •     Milyen bővítések zajlottak a Prosperitati Alapítvány által elnyert támogatásból?

    Sikeresen pályáztunk egy kezelőegységre, köznyelven, fogorvosi székre, ezenkívül egy 6-10 kezelőegységet ellátó berendezés rendszerre, amely kompresszorból, elszívó rendszerből áll. Mindezek mind nagyban hozzájárultak a munkánkhoz, úgy annak minőségéhez, mint a mennyiséghez is.

    A kezelőegységnek köszönhetően tudtunk négy új személyt, két fogorvost és két nővért alkalmazni. Ezzel egy teljes, egész napos, úgymond, dupla váltással bővíthettük rendelőnk szolgáltatásait.

  •     Szeretnének pályázni, bővíteni a jövőben is?

Természetesen, szándékunkban áll a bővítés.

    Nagyon sokat köszönhetünk a Prosperitati Alapítványnak. Szeretnénk megpályázni egyéb támogatást is,  amennyiben erre lehetőség mutatkozik. Úgy érezzük, van rá igény, hogy további kezelőegységekkel bővítsük a felszerelésünket, hogy még sokrétűbb szolgáltatást nyújtsunk pécienseinknek- hallottuk Szakál Tibortól.

Szerző: 
Jó Reggelt Vajdaság, LMT