Prof. Dr. Somogyi Sándor, prof. emeritus

1935-ben született Bácskossuthfalván. Agrármérnök, a közgazdaságtudományok magisztere, a közgazdasági és mezőgazdasági tudományok doktora, nyugalmazott egyetemi tanár, emeritus.

Egyetemi oklevelét az Újvidéki Egyetem mezőgazdasági karán szerezte 1958-ban. A szabadkai Közgazdasági Karon szerezte meg magiszteri fokozatát 1970-ben, majd 1980-ban doktorált. Kutatási területe az agrárökonómia és azon belül is a szervezés- és vezetéstudományok.

Dolgozott mezőgazdasági technikusként, mezőgazdasági mérnökként, volt középiskolai tanár, majd igazgató. A szabadkai Közgazdasági Kar Szervezéstani Intézetének igazgatóhelyettese. Ezt követően a belgrádi Energoprojekt - Mazabuka farms Ltd. projekt- majd vezérigazgatója. 1973–1987 között a szabadkai Közgazdasági Kar Szervezés és Informatikai Intézetében rendkívüli egyetemi tanár, egyetemi tanár, igazgatóhelyettes, igazgató. 1987–1993 között az Újvidéki Mezőgazdasági Kar Agrárökonómiai és Faluszociológiai Intézetében egyetemi tanár, igazgató. 1993-tól vendégtanár a keszthelyi Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karon.

A magyar egyetemi tanári kinevezés mellett 4 évig Széchenyi ösztöndíjat is élvezett. Számos hosszabb, vagy rövidebb tanulmányutat tett Európában és a világ más részein.

Az International Association of Agricultura Economists, az European Association of Agricultural Economists, a Magyar Agrárökonomisták Egyesülete, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, a Magyarságkutató Társaság és az MTA Agrárökonómiai Szakbizottságának a tagja.

Szakmai munkássága 500-nál több munkát jelent, egyebek mellett: 30 könyv, 12 tankönyv, több mint 20 egyetemi jegyzet, 110 tudományos értekezés, 200 kongresszusi előadás.

Több mint 50 nemzeti és nemzetközi jellegű kutatási projektnek volt résztvevője mint  vezető kutató vagy projektvezető.

Több folyóirat szerkesztőségi tagja itthon és külföldön, számos hazai és nemzetközi konferencia szervezésében és kivitelezésében vett részt.