Élni kell a pályázati lehetőségekkel

images_cms-image-000259834.jpg

Drasztikusan megnőttek a költségek a kertészetekben is – Egyre nehezebb megbízható munkaerőt találni – mondja Vadóc Andor zöldségtermelő

Vadóc Andor a szakmában „régi motorosnak” számít, fóliás növénytermesztéssel ugyanis több mint tizennyolc éve foglalkozik már komolyabban. Elmondása szerint előtte is foglalkoztak palántaneveléssel, lényegében az volt egyfajta kiinduló. Abban az időben mindent önerőből kellett megvalósítani, hiszen a termesztéshez szükséges feltételek megteremtése nem kis beruházást igényel.

– Ezt csináltam egy darabig Topolyán, akkor láttam, hogy nagyobb területre van már szükségem, akkor átköltöztem Zentagunarasra, ahol vettem egy nagyobb portát, és azóta ezzel foglalkozom – emlékezett vissza a kezdetekre.

A palántaszezont követően paradicsom és paprika is szerepel a kínálatában. Csak saját termelésű árut forgalmaz a topolyai piacon, paprikából például nagyon sok fajta szerepel a kínálatában. Mindenki arra panaszkodik, hogy minden megdrágult, és ez az újratermelési anyagokra is igaz. A vetőmag, az üzemanyag, minden-minden megdrágult, az új fóliának a létesítése is sokkal többe kerül, mint korábban. Ugyanakkor a paradicsom, paprika, uborka és a zöldségfélék ára valójában évek óta nem változik.

– Mi idén két új fóliasátrat állítottunk föl, és saját tapasztalatból mondhatom, hogy szinte duplájára nőtt az ára. Amióta ezzel foglalkozom, azóta a piacon az árak szinte ugyanazok, a kiadások viszont drasztikusan megnőttek – nyilatkozta.

Azt is elmondta, hogy korábban, ha nem győzték a munkát, akkor még lehetett idénymunkást találni, most viszont már nem lehet, illetve az órabérek nagymértékben megemelkedtek. Nagyon nehéz, egyre nehezebb megbízható munkaerőt találni, olyat, akire mindig számítani lehet. Sokan vannak, akik egyszerűen nem is hajlandóak a mezőgazdaságban dolgozni. Sokan ezt csak úgy tudják megoldani, hogy az egész család, tehát a gyerekek, a szülők, esetleg még a nagyszülők is dolgoznak.

– Akiknél nagy a család, szerencsés helyzetben vannak. Sajnos nálunk az a helyzet, hogy én meg a menyasszonyom csináljuk, mellette vannak persze időnként idénymunkásaink, de főleg csak saját magunkra számíthatunk – ecsetelte a helyzetet.

Sokan élnek a különféle pályázati lehetőségekkel, tehát lehet akár községi, tartományi vagy köztársasági szinten, illetve a Prosperitati Alapítványnál támogatásokat igényelni.

– Ez óriási segítség. A tartományi pályázati lehetőséget most használtam ki az idén másodszor, tehát az új fóliákat is az ő segítségükkel állítottuk fel, 60 százalékot kaptam vissza a teljes összegből. A Prosperitati Alapítvány kínálta lehetőséget is egy fordulóban sikerült már kihasználnom. Így lehet csak haladni, hathatós segítséggel. Sajnos, amikor én elkezdtem, akkor még nem voltak ilyen pályázatok. Nem voltak ilyen mértékű szubvenciók. Nagyon nehéz volt megindulni. Aki most kezdi, annak sokkal könnyebb, akkor, ha mind ki tudja használni a pályázati lehetőségeket. Én sajnos nem voltam még akkor ebben a helyzetben – fejtette ki.

A topolyai piacon azt is megkérdeztük tőle, hogy mik a jövőbeni tervei, tervez-e esetleg újabb fóliákat létesíteni, vagy a meglévőkben teszi intenzívebbé a termelést.

– Van még valamennyi szabad területem, azt mind fólia alá szeretném helyezni, aztán meg majd meglátjuk. Lehet, hogy megállunk egy bizonyos szintnél. Túlzásba sem érdemes vinni, az az igazság, sokan abba a hibába esnek, hogy „túlinvesztálják” magukat, vagyis túltermelés van, de nincs új piacuk. Sajnos az árakat az ilyen termelők nyomják – tette hozzá. Főidényben paprika, paradicsom, uborka, ősszel szabadföldön termesztett káposzta és paprika is van a kínálatukban. A téli időszak végén pedig, amire szintén nagy igény van a piacon, spenót, zöldhagyma, retek, saláta.

 

 

Szerző: 
Magyar Szó, Tóth Péter