Elindult a Vajdasági Mentorprogram második szakasza

038.jpg

Sikeres, tapasztalt vállalkozók adják át tudásukat a kezdő, szárnyaikat bontogató társaiknak a Vajdasági Mentorprogramban. A második képzési körben 60 mentorált és 27 mentor vesz részt. A nyitórendezvényt Topolyán tartották.

Juhász Krisztina fiatal vállalkozóként az elsők között jelentkezett a mentorprogram második körébe. Nagy lehetőségnek tartja a kezdeményezést, mentoráltként fejlődni szeretne. „A marketinggel nincs problémám, hiszen online marketinggel foglalkozom. Viszont a vállalkozásfejlesztés problémát jelent számomra.”

A program célja, hogy a helyi mentorhálózattal erősítsék a vállalkozói szellemet, elősegítsék a vajdasági vállalkozók együttműködését. Kiss Imre mentorként több területen is segíteni tudja majd mentoráltját. „Az anyacégnek, illetve a saját leányvállaltunknak is komoly tapasztalatai vannak a kereskedelemben, a szervizszolgáltatásban. Emellett, hogy sikeres legyen a cég, és tudjon működni, a különböző üzletfejlesztési és marketingtevékenységek is elengedhetetlenek.”

A képzés a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Prosperitati Alapítvány és a Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesülete, valamint a Design Terminal együttműködésében valósul meg. Jónás László, szakmai vezető, Design Terminál: „Nincsen gazdaságfejlesztés közösségépítés nélkül. Mi abban hiszünk, hogy akkor működik jól egy közösség, akkor lesz erős gazdaságilag, ha összetartják azok az emberek, akik benne élnek.”

Az első mentorprogramban 25 mentor és ötven mentorált vett részt. A második fordulóban már huszonhét mentor és hatvan mentorált van. Juhász Bálint, ügyvezető, Prosperitati Alapítvány: „Márciusra fejeződik a program. Négy szervezett alkalom van, részben jelenléti, részben online. Ezek között lesznek a munkaórák a mentoráltak és a mentorok között, amikor a házi feladatokat, a külön feladatokat ellátják.”

Nagyon fontos nemzetpolitikai célt valósít meg a magyar kormány, amikor Kárpát-medencei magyar vállalkozókat támogat - hangsúlyozta Potápi Árpád János, aki ezúttal online csatlakozott a megnyitóhoz. A magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár hozzátette, több tízezres nagyságrendű a Kárpát-medencei magyar vállalkozók száma, körülbelül negyvenezer emberről van szó. „A magyar vállalkozókon keresztül magyar embereket támogatunk, magyar családok eltartásához járulunk hozzá. Magyar községek, városok, magyar térségek fejlesztéséhez járulunk hozzá.”

Pásztor István, a VMSZ elnöke elmondta, a mentorprogramban résztvevő vállalkozók a tapasztalatukat, tudásukat egyfajta bátorításként tudják átadni a kezdő vállalkozóknak. „Ez azért fontos, mert más tapasztalatából okulva azt jelenti, hogy a saját tanulópénzt nem kell megfizetni. Ez azért fontos, mert gyorsabban lehet döntéseket hozni. Bizonyosabbak a döntések, amiket a fiatal vállalkozók meg tudnak hozni.”

A vajdasági gazdaságfejlesztési program első szakasza 2016 és 2018 között valósult meg a magyar kormány támogatásának köszönhetően. A második szakasza 2019-ben indult.

Szerző: 
Pannon RTV