Egyre több kistermelő hagy fel a kertészkedéssel, a Császárkert még kitart

images_cms-image-000229429.jpg

Lesz elég zöldségféle a hazai piacon

A Császárkert Kft. nagybecskereki üzemtelepéről elindult a savanyított termékek leszállítása a nagyáruházakba. A csomagolórészlegben közben folyamatban van a sárgarépa, a paprika és más zöldségfélék csomagolása és tárolása. Ugyanakkor közeledik a bánáti kertészek év végi számvetésének az ideje is. Annyi biztos, hogy elegendő mennyiségű zöldségféle kerül a hazai piacra.

A Császárkertben kilencedik éve folyik a káposzta savanyítása, ezt a vidéken meghonosodott, hagyományos módon végzik. Az alapanyagot maguk termelik, saját földjükön. A savanyításhoz szükséges felszerelést pedig évről évre korszerűsítik. Nagy az érdeklődés termékeik iránt, melynek a legnagyobb részét a Gomex üzletláncon keresztül értékesítik. – A változékony időjárás miatt az idén egy kicsit később kezdtük a savanyítást, mert később jött be a nyersanyag. Ennek ellenére sikerült idejében a hordókba teletölteni mintegy 120 tonnányi káposztát. Negyvennapi savanyítás után elkezdtük a termék kiszedését és csomagolását, úgyhogy naponta két-háromtonnányit szállítunk az elárusítóhelyekre. Kevesen vagyunk a kis savanyítóüzemben. Hatan, ha kell segítség, akkor nyolcan. A munkánk augusztusban kezdődik és márciusig tart. Már van egy jól bevált receptúránk, ami úgy látszik, tetszik a vevőknek – mondta Szabó Gabriella, a savanyítóüzem munkavezetője.

A Császárkert Kft. kilencven dolgozójával, 160 bánáti kertész-gazdaság integrátora. Emellett saját termelése is van, egy húszhektáros gazdaság szabadföldön és egy egyhektáros zárttéri hajtatás. Három évvel ezelőtt fogtak bele a sárgarépa termesztésébe.

– A sárgarépával az idén elég jó hozamokat tudtunk elérni. Húszszázalékos volt a növekedés a múlt évhez viszonyítva. Ugyanakkor nagyobb arányban van az első osztályú répánk. Egyes fajták kimagaslottak, és jobban eltűrték ezeket a nagy, extrém hőviszonyokat, mások viszont alulmaradtak. A Császárkert jól szervezett cég, és jó logisztikája van, idáig még nem volt gondja az eladással. Nemcsak a sárgarépát, hanem a paprikát és a káposztát is mindig értékesítettük. Mi csak fogyasztásra alkalmas zöldségféléket termesztünk, az iparit mi nem csináljuk. Az a jó a sárgarépánál, hogy az ipar felvásárolja a töröttet, vagyis a másodosztályút és így nagyobb mértékben tudjuk értékesíteni a termékünket – mondta Molnár Árpád telepvezető.

A járványhelyzet miatt változott a zöldségfélék csomagolásának a módja is. A Császárkertnek ehhez is megvan a szükséges felszerelése.

– Elég vonzóvá váltak a csomagolt zöldségfélék, amikor a fogyasztó nem tud direkt érintkezni a termékkel. Erre a célra megvan a felszerelésünk és ennek most hasznát vesszük. Az egyik legkeresettebb a fél kilogrammos, vegyes tálca, melyben gyökérzöldség, paszternák és sárgarépa van. Emellett a sárgarépát külön is csomagoljuk, különféle méretekben – magyarázta Molnár Tibor, a Császárkert Kft. igazgatója.

A Császárkert egy fűtött üvegházzal is rendelkezik, amelyben évente mintegy négymillió palántát biztosít a termelőknek. Már elindultak a megrendelések a következő évre.

– Káposzta-, paradicsom-, paprika- és uborkapalántát kínálunk. Ezek mellett van két exkluzív kínálatunk, az oltott uborka és az oltott paradicsom. Mivel jól beváltak, jövőre is a kínálatunkban lesznek. Amit tudnia kell a termelőnek, másfél-két hónappal előtte szólnia kell, hogy szeretne oltott uborkát vagy oltott paradicsomot. Igen jó eredményeket mutattak ezek a növények, mivel bármilyen talajon – gyengébb minőségű talajon és fonálféreggel fertőzött talajon is – az oltott növények verhetetlenek. Az elsőosztályú növények termésátlaga, minősége és a hozam 30-40 százalékkal magasabb – tette hozzá a telepvezető.

Még korai az idei évnek az összegzése, de a Császárkertben is azt tapasztalják, hogy továbbra is csökken a bánáti kertészek száma.

– Az árak egy kicsit az egekbe szöktek. A rossz hír viszont az, hogy mire mindent eladunk, és ha újból átszámoljuk a jövő évi befektetéseket, az üzemanyag, a műtrágya, a vegyszer és a magok ára is felmegy, akkor megint valószínűleg nullán leszünk. A termelők száma pedig évről évre csökken. A kistermelők nem tudnak már labdába rúgni, egyszerűen felhagynak a kertészkedéssel és elmennek máshová dolgozni. Sokan külföldre mennek. A régi termelők, az őstermelők még harcolnak. Azt vettem észre, hogy javítottak a minőségen és nagyobb hozamokkal szálltak be a földolgozási részlegünkbe. Hogy mit hoz a jövő? Meglátjuk. Kicsit kedvetlenek vagyunk – mondta az igazgató.

A Császárkert feldolgozó részlegének lesz annyi nyersanyaga az idény végéig, hogy ellássa a szerbiai piacot. A kertészáru nagyobb mennyiségű kivitelére azonban az idén sem lehet számítani.

Szerző: 
Magyar Szó, K.I.