Dunatáj-Egyesülés Nyugat Bácska Fejlesztéséért

dunataj.jpg

Budai Róbert a Dunatáj-Egyesülés Nyugat Bácska Fejlesztéséért civil szervezet irodavezetője
 

  • Mikor merült fel az ötlet, hogy létrejöjjön a Dunatáj-Egyesülés Nyugat Bácska Fejlesztéséért civil szervezet?

2005-ben magyarországi vidékfejlesztési szakemberek elkészítették Doroszló, Kupuszina és Szilágyi településfejlesztési tervdokumentációját. Ennek az ismertetése volt egyben a ráébredés arra, hogy falvaink egyforma problémákkal küzdenek. Kidolgoztuk a négy falu egy-egy regionális nagyságú projektjét amely által fejlesztenénk az itt élő magyar közösség gazdasági és társadalmi tevékenységét.

  • Mely települések csatlakoztak eddig a településfejlesztési programhoz?

Gombos, Doroszló, Kupuszina és Szilágyi vezető emberei voltak az alapítói a Dunatáj Egyesülésnek. 2007-ben megnyítottuk a központi irodát Doroszlón, Pásztor István támogatásával, és valójában ezzel kezdtük meg a hathatós munkát és kapcsoltuk be a többi falut a Dunatáj szervezetbe. Bezdánt, Nemesmiliticset, Bácsgyulafalvát, Regőcét, Őrszállást, Zombort és Apatint is. Elmondhatjuk, hogy mára a Dunatáj Egyesülés, Nyugat-Bácska regionális ernyőszervezetévé nőtte ki magát.

  • Számos adatot gyűjtenek össze a települések kultúrális, szociális, közösségi életére vonatkozóan. Falvaink mely hasonló problémákkal küzdenek es milyen megoldásokat látnak ezen problémák kezelésére?

2005-ben, mikor elkészültek a területfejlesztési dokumentumok, pontosan lehetett látni az adatokból, milyen komoly problémákkal nézünk szembe, ami a negatív népszaporulatot illeti. Ez mára még inkább kiéleződött az elvándorlások miatt. A Dunatáj stratégiája az, hogy olyan regionális programokat fogalmazzunk meg és valósítsunk meg, amely az itt maradt, itt tenni akaró civilek, vállalkozók munkáját könnyíti.

  • A kínálatukban több turisztikai célpont is megtalálható. Mondana erről néhány szót?

Nyugat-Bácska komoly turisztikai potenciállal rendelkezik, páratlan természeti környezettel és néphagyománnyal büszkélkedhet. A hármas határon húzódó Felső – dunai rezervátum a világ vezető vadasparkjává lett 2014-ben. Hagyományőrzésről híres Kupuszina, Doroszló és Gombos. Él a viselet, a néptánc és népzene. Továbbá találhatóak szakrális emlékek minden faluban, tájházak sokasága például Bácsgyulafalván. Gyógyvízéről ismert a bezdáni és szentiváni fürdő, lelki és testi bajokra ad gyógyírt a doroszlói Szentkút.  

  • A folyamatos projektírások mellett milyen tevékenységekkel foglalkoznak még?

A Dunatáj civil szervezet ad otthont a Magyar Nemzeti Tanács által létrehozott regionális szórványközpontnak. A Petőfi Program ösztöndíjasával együtt koordinálja a Magyar Kormány által meghatározott programokat.  

Kiemelt rendezvényünk a Szent István-napi, zombori központi ünnepség. Évente megszervezzük a nyugat-bácskai civil szervezetek konferenciáját. Folyamatosan segítjük a civil szervezetek nagyobb rendezvényeinek lebonyolítását. Felnőttképzési tanfolyamokat tartunk. Jogi és pénzügyi tanácsadást is nyújtunk, külső szakértők bevonásával.  

2016. szeptember 29.

Szerző: 
Jó Reggelt Vajdaság, G.A.